A MÁV Zenekar és a Nemzeti Énekkar a Zeneakadémián

2004. április 19.
Zeneakadémia
MÁV Szimfonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
Szabóki Tünde, Megyesi Schwartz Lúcia, Niksa Radovanovič, Cser Péter (ének)
Vez.: Antal Mátyás
DVORÁK: VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88
JANÁČEK: Glagolita mise

Múlt héten lemaradtam a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar hangversenyéről. A két együttes közötti szerencsés együttműködésnek köszönhetően hétfőn este mégis meghallgathattam ugyanazt a műsort.

Ha jól tudom, a MÁV Szimfonikusok bérleti hangversenyén a Nemzeti Énekkar ingyen lépett fel, amit a zenekar az NFZ bérletében viszonzott. Az ötlet mindenképpen rokonszenves, ráadásul Dvorák VIII. szimfóniája, de legfőképpen a ritkán hallható Janáček-mű két előadásra való közönséget is be tud csábítani. Telt házas koncert volt a tegnapi is.

Elsősorban Janáček \"Glagolita\", azaz ószláv miséjére voltam kíváncsi, de az első félidőt nem azért feszengtem végig.

A zenekar nem keltette összeszokott, hivatásos zenekar benyomását. Igazából egyetlen hangszercsoporttal, vagy éppen szólóval sem volt bajom, de az egész együttes \"olcsó\" hangon szólt. Feltűnő volt a fafúvók szőrös és fátyolos tónusa, de az első tétel igen szép cselló-indítása után a vonóskar is bágyadtnak tűnt. Valahogy úgy, mint mikor a Steinway-zongorát lecserélik egy pianínóra.

Persze ne túlozzak, nem annyira volt rossz, de a Dvorák-szimfónia időnként tétova formáiról, helyenként kiürülő középszólamairól nem tudták elterelni a figyelmet. Általában az akármilyen sztárhanglemezzel szemben előnyben részesítem a hangversenyeket, de Kertész István és a Londoniak el tudják velem hitetni, hogy ez egy jó mű, az Antal Mátyás vezette MÁV-nak azonban ez nem sikerülhetett.

Rosszkedvem a végére sem nagyon akart elmúlni, pedig a Janácek-mise felfedezésként hatott rám. Most sajnálom igazán, hogy idáig valahogy elkerült engem ez a mű. Mivel nem ismerek belőle \"adekvát\" előadást, csak nagyon szubjektív benyomásaimra támaszkodva, nagyon óvatosan merem csak kijelenteni, hogy nem voltak maradéktalanul szinkronban a leírtak és az elhangzottak. Szó se róla, Janáček stílusa valóban modernnek hat, sőt, gyakran kifejezetten \"érdes\", de az 1926-27 környékén keletkezett Glagolita mise nincs híján a posztromantikus szépségnek és pátosznak. Nem lett volna baj, ha a Sanctus-tétel monumentális harangzúgása, zengése megcsendül, ha kiszélesedik, és ha a csomópontokra koncentrált harmóniák felizzanak.
Ehelyett mindvégig az volt az érzésem, hogy az apparátus \"kortárs\" zeneként kezeli a művet. Féltek tőle és homlokráncolva, fogakat összeszorítva abszolválták a feladatot. Nem szerették és nem hittek benne!

Lehet, hogy mindezt Antal Mátyás számlájára kellene írni?

Semmi rosszat nem merek és nem is akarok róla mondani, márcsak azért sem, mert az ő felügyeletével dolgozó Nemzeti Énekkar olyan színvonalon szólalt meg, hogy az minden tiszteletet és megbecsülést megérdemel. Ragyogó ez a kórus.

Az énekes szólisták közül csak Szabóki Tündét szeretném megemlíteni. Még decemberben hallottam egy koncertszerű Kékszakállúban, és úgy emlékszem, akkor nagyon tetszett. Most pedig még jobban.