A MÁV Szimfonikusok a Zeneakadémián

2003. december 11.
Zeneakadémia
MÁV Szimfonikus Zenekar
Szőke Zoltán (kürt)
Vezényelt: Gál Tamás

Ahhoz képest, hogy az este egy talán kevéssé örömteli műsorváltozással indult (nevezetesen: Mahler ritkán játszott V. szimfóniája helyett Csajkovszkij VI., h-moll szimfóniája került előadásra), egész kellemesre sikeredett a MÁV Szimfonikusok hangversenye. A műsorváltozás indoka persze jól megfogható és bizonyos szempontból érthető is, hiszen a szinte emberfeletti követelményeket támasztó Mahler-mű előadása talán a zenekar jelenlegi állapotában túl nagy falat lenne, a Patetikus melléknevet viselő szimfóniával viszont némiképp könnyebben (vagy másként?) lehet sikereket elérni. Nos, könnyed sikerről szó sem volt, a zenekar alaposan megdolgozott minden pár összecsapódó tenyérért.

A Csajkovszkij-opus előadásában minden benne volt, amiért hangversenyre érdemes járni. Dinamikus, tüzes volt az első tétel, könnyed-táncos a második, mindent elsöprő a harmadik, és végül fájdalmas-melankolikus a negyedik. A karmester Gál Tamás láthatóan nagyon érti, és ami nagyon fontos, szereti a darabot, átszellemült vezényléséből legalábbis erre lehet következtetni.

A zenekar is mindent elkövetett a szimfónia ihletett megszólaltatása érdekében, mint korábban annyiszor, most is a vonóskar játékát tudom elsősorban kiemelni. A nagyszerűen sikerült harmadik tételben felnőtt hozzájuk a rézfúvós-szekció is, amelynek egyetlen hibáját lehet talán felróni: kissé mintha túlságosan forszírozták volna a hangerőt. Mindent egybevetve: felettébb meggyőzőre sikerült az előadás, azt hallgatva nem kételkedhetünk a műsorváltoztatás helyességében.

A műsor első része is tartogatott egy igazi meglepetést. Természetesen nem a Don Giovanni-nyitányra gondolok, amelyet a zenekar korrekt, de kevéssé emlékezetes módon szólaltatott meg, hanem sokkal inkább Hidas Frigyes 1. kürtversenyére. A kortárs magyar zeneszerző versenydarabja ha nem is remekmű, de mindenképp szórakoztató, sőt figyelemreméltó, köszönhetően elsősorban szellemességének, könnyedségének valamint dallamgazdagságának.

Az előadás is ennek szellemében fogant, Szőke Zoltán szólókürtjének hangját sehol sem nyomta el a vaskos zenekari hangzás, a karmester mindvégig a zenekari textus áttetszőségét hangsúlyozására törekedett, ehhez járult a kibővített ütőhangszeres- együttes remekbe szabott játéka és jó néhány meglepő ritmikai megoldás. Igen hangulatosra sikeredett tehát a versenymű előadása, amely sok helyütt az 50-es, 60-as évek western és sci-fi filmjeinek zenei megoldásait idézhette fel a hallgatóságban, feltehetően a szerző szándékaival megegyező módon.

Összességében mit is mondhatnék? Egy klasszikus, egy romantikus és egy kortárs szerző szerencsésnek mondható találkozásának lehettünk fültanúi a Zeneakadémián 2003 decemberében. Soha rosszabb estét!