A muzsika világa - Kocsis matiné-előadása

2004. február 28.
Zeneakadémia
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Markus Eiche - ének
Kocsis Zoltán - mesélő, karmester

A muzsika világa
Világhírű karmester-előadóművészek

CHOPIN: E-dúr noktürn op. 62/2.
MAHLER: Vándorlegény-dalok
I. (D-dúr) szimfónia

Hogy kerül a Zeneakadémia színpadára - megemlítve legalábbis - egyszerre Vágó István, Karinthy Frigyes és - persze zenéjével is - Gustav Mahler? Úgy, hogy Kocsis Zoltán előadást tart az említett zeneszerző I. szimfóniájáról. És rögtön az első feladat, amivel ilyenkor a beszédre kényszerülő zenész szembenéz: a megfelelő nyelv megtalálása. Elvégre az ilyen beszélős koncertek általában gyerekeknek szólnak, de ott vannak kísérőik, a felnőttek, és biztos sokakat közülük gyerek nélkül, önmagában is vonz, ha egy ilyen kaliberű muzsikus megosztja gondolatait egy ilyen zeneműről. És van sok példa, kifejezetten felnőtteknek szóló, ilyesfajta műsorokra. Aztán ott van a mű: ez nem tűr semmiféle gyerekes színvonalra való leszállást. Egyébként nem tudom, hogyan választódott ki erre a célra, igaz másnap este nagy koncerten is elhangzott. Tehát a megszólítás, a beszéd stílusa a legalapvetőbb kitalálni való dolog volt. Nos, Kocsis mintha nem tűnődött volna ezen.

Mikrofonnal a kezében, a leghétköznapibb modorban, stílusban és nyelvezettel a közönséghez fordult és beszélni kezdett. Egyből a dolgok közepébe vágva, minden különösebb fel- és bevezetés nélkül. Arról, hogy több zeneszerzőnek meggyűlt a baja a jogvédő hivatallal. Stravinskynak a Petruska egy részlete miatt, amelyet egy svájci harmonikástól vett át, Richard Straussnak a Funiculi-funicula című nápolyi dal szerzőjével. Mert van ilyen: zeneszerzők felhasználják egymás dallamait, mint Mahler Chopin E-dúr noktürnjének témáját. Hallgassuk csak az eredeti művet! Zenekaron, az ő hangszerelésében. Mert vezényelni könnyebb. (És hangszerelni?) Aztán a részlet a negyedik tételből, amely így szól. Csak itt eleve zenekarra írva, ami valahogy vékonyabb felrakású. A zongora többet kíván.

És itt jön elő a koncepció kérdése. Mert Mahler I. szimfóniájáról rengeteget lehetne beszélni. De nem lenne célravezető, ha tudományosnak ható, alapos elemzés próbálná meg közelebb vinni a művet a hallgatóhoz. Kell egy szál. Ez pedig az átvett, felhasznált dallamok témájából fonódott. Mert: íme a harmadik tétel. Mit is hallunk benne? \"János bácsi, keljen fel\", énekelje csak el egy Rádió Gyermekkórus-tag, kis-nagy fiú. Vidám dalnak tűnik, de hát János bácsi nem igazán tud már többé felkelni. De azért még másról is szó van itt. Gúnyos képről, vadásztemetésről, ahol a nyúl a gyászmenet tagja. (Azért a puskát nem viszi.) Mahler maga is írt róla. De hát a vadnak végeredményben esélye sincs. Nem sportszerű sport ez. Van erről egy Karinthy-írás is. Olvassam csak fel. És felolvas. (Zongorázni azért jobban tud.) Hát, ilyen gunyoros tétel ez a harmadik. Hallgassuk csak. (Lemegy az egész.)

A fő szálra felfűzve időnként némi \"száraz\" életrajzi adat is előkerül. Utálja az ilyen adatok felolvasását, tudjuk meg, de azért néhány elkerülhetetlen. Egyáltalán, milyen nemzetiségű volt tulajdonképpen Mahler? Cseh? Osztrák? Ha Vágó István a műsorában feltenné kérdésnek, hányan jelölnék meg a helyes betűt? Volt ilyen egyszer. Ki alapította a bayreuthi színházat? Kapott Bach is néhány szavazatot a közönségtől. (Vajon most itt hányat kapna?)

Aztán vannak Mahlernek dalai, például a négy Vándorlegény-dal. Ebből a második most az érdekes. Énekelje el Markus Eiche. Meghallgatjuk, természetesen azért, hogy a rögtön utána következő szimfónia első tételében felismerjük. (A füzetben kiírt negyedik dalról most nem esett szó.) És nem esett szó Titánokról, a második tételről, érzelmekről - Mahler nekiállt és komponált egy ilyen szimfóniát -, műhelytitkokról, nagy zeneszerző emberi léptékűvé formálásáról. Sőt: hogyan tudhatna konfliktusok nélkül operaházakat igazgatni egy olyan kezelhetetlen ember, aki közben ilyen művet ír? Végül is dióhéjban ennyi. Aki most részletesebben lenne kíváncsi az ott elhangzottakra, sajnálhatja, hogy akkor nem volt ott. Megérte az egy órát.

A nagy kérdés tehát az volt, mit lehet kezdeni egy ilyen művel egy matiné-előadáson. Az egyszerű válasz az volt, egy bizonyos könnyen fogható aspektusból kell részletezni, ezáltal a figyelmet felkelteni iránta. Közben némi más jellegű ismeretet is elszórni róla, a zeneszerzőről; eljátszani részleteiben és egészében egy-két tételt, a többi a hallgatóság dolga. Legközelebb, ha rendes esti hangversenyen hallja, és csak azokra a dallamokra próbál figyelni, amelyekre itt felhívták a figyelmét, lehet, hogy még a köhögése is elakad. Ehhez azért kell egy nem mindennapi előadó, egy nem mindennapi karmester és egy nem mindennapi zenekar. Mert azért arról sem feledkezzünk meg, hogy a némileg lazára vett szövegelés nagyon-nagyon komoly művet, sok munkával előkészített, magas színvonalon, egyáltalán nem \"ide ez is elég\" jelszóval előadott zenélést vezetett fel.