A Moszkvai Csajkovszkij Zenekar és Szergej Nakarjakov hangversenye

2005. március 27. - Nemzeti Hangversenyterem
Moszkvai Csajkovszkij Zenekar
Szergej Nakarjakov: Szárnykürt
vez.: Vlagyimir Fedoszejev
HAYDN: Szimfónia Nr. 30 \"Alleluja\"
C-dúr gordonkaverseny, Hob. VII6b:1 - átirat szárnykürtre
CSAJKOVSZKIJ: IV. szimfónia

Időnként fájdalmasan szembesülök azzal a felismeréssel, hogy túl ritkán és túl keveset hallgatok Haydn-műveket. Amikor azon gondolkodom, hogy ma este mit fogok hallgatni, munka közben mi szóljon, szinte soha nem ő jut az eszembe. Talán az a baj, hogy túl sok remekművet írt. Nincs olyan szimfónia, vagy vonósnégyes, amit egyértelműen azonosíthatnék vele. Egyik ilyen, másik olyan - és mind zseniális.

A Moszkvai Csajkovszkij Zenekar is csak az alkalom miatt vette elő a kifejezetten húsvét vasárnapra írt 30., \"Alleluja\" szimfóniát.

És az ember nem tud hová lenni a csodálkozástól. Ennyi ötletre egy másik szerző nemhogy egész életművet, hanem dinasztiát alapoz. A menüett triójában megszólaló néhány ütemnyi orgonapont - oboán! Nem is orgonapont, hanem a tánc duda-hangja? Csak álmélkodom - és mindezt ilyen előadásban, már szinte túlzás.

A Moszkvai Csajkovszkij Zenekar egy kicsit száraznak, örömtelennek tűnik - pedig csak szokatlanul \"precíz\". Fedoszejev, mint egy szigorú osztályfőnök. Amikor bejön, a hangolást éppen befejező együttese egy emberként ugrik talpra. \"Osztály, vigyázz!\" - ugrik be óhatatlanul. Ráadásul először úgy tűnik, hogy a hasonnevű konzervatórium tizenéves diákjai ülnek a pultoknál, de aztán látok ott öregurakat is. Egymás mellett ül a 71 és a 17 éves. A fuvola szólamvezető ez utóbbi korosztályból került ki, és ha nem is korabeli, de legalább fa fuvolán játszik - ragyogóan. A kürtök szintén modern hangszerek, de legalább tisztán játszanak, nagyon tisztán.

És aztán Szergej Nakarjakov! Nemrég -té.pé- már beszámolt egy lemezéről, de ha maradéktalanul meg is bízom az ítéletében, már nem biztos, hogy ugyanúgy megbízom a számítógépes vágás, keverés, visszhangosítás csodatévő trükkjeiben. Élőben is van olyan jó?
A feleségem is megfogalmazza kételyeit:
- Miért kell egy csellóversenyt szárnykürtre átírni, nem jó úgy, ahogy van?
Az előadás végére már nem tud óvatosan fogalmazni:
- A szentségit!

Hogy aztán ez tűri-e a nyomdafestéket, nem érdekes. Mással nem helyettesíthető, stiláris erővel bíró kifakadás. Én sem tudok mit hozzátenni. Egyformán elképesztő a virtuozitás, és a hang éteri szépsége. Meg kell hallgatni, és utána az is csak ezt az indulatszót fogja ismételgetni, aki az imént olvasva túl erősnek találta.

A tomboló ünneplésre másodszor meghajló srác pimasz magabiztossággal ad ráadást, sőt, ezúttal nem a szárnykürtöt, hanem egy trombitát hoz magával. Meg kell mutatnia, hogy ő hogyan játssza minden trombitások mester-próbáját, a \"Velencei karnevál\"-t. Fáradtan, hallható lezserséggel és felületességel, könnyedén veti oda tripla tempóban. \"Ha valakit ez érdekel, ezt is tudom.\"

Második félidőben Csajkovszkij \"negyedik\".
Van egy olyan érzésem, hogy az alkalomra választott Haydn-szimfónia összeszedettsége után a zenekar - hazai terepen - kicsit elhagyja magát. Egyáltalán nem rossz, inkább nevezném nagyvonalúnak. Most inkább a muzsikusok - egyéni - felkészültsége tűnik fel. Elsőként persze a fagottszóló, aztán látom, a fuvolás most már fém hangszeren játszik. A kürtök most is jók, de az első tétel igényes rezes szólamai nem szólnak olyan biztonsággal, mint kellene.

Ez a szimfónia nem áll hozám annyira közel, nekem kissé bombasztikus, ugyanakkor felületes. És a zenekar erről nem képes elterelni a figyelmemet. Nagyon jók, de nem tesznek csodát. Ráérek bámészkodni. Az oldalerkélyről jól látom a kitett kották cirillbetűs borítóit, belelátok a klarinétosok fúvóka-csereberéhez kikészített, bársonybélésű tokjaiba (egy kicsit jobban zörögnek vele, mint szeretném). A nagy energiájú, összeszedett forte beütései előtt hallom Fedoszejev nyögéseit. És azon töprengek, mit keres ott két hárfa, odakészített kottákkal, üres székekkel.

A ráadás kedvéért utaztattak két hárfás hölgyet, hangszerestül.
Ha jól rémlik, egy tétel a Csipkerózsikából - esetleg egy másik hosszú-hosszú balett olyan tétele, ami akkor szólal meg, amikor rendszerint én már régen alszom.
Pedig szép, és a Moszkvai Csajkovszkij Zenekar igen szépen játssza.

Azt hiszem, egyre inkább el vagyunk kényeztetve. Egy minden szempontból kitűnő külföldi sztáregyüttes koncertje már nem feltétlenül hetedhét országra szóló reveláció, hanem kitekintés. Összehasonlítási alap. Ma itt a tart a Tavaszi Fesztivál, és itt tart általában a koncertélet.

Ha valaki emlékszik a húsz-huszonöt évvel ezelőtti hangversenyekre, akkor persze eszébe juthat jó néhány megismételhetetlen csoda, de nem tagadhatja le, hogy az általános színvonal ma sokkal magasabb.
A mai koncertnek számomra - a lenyűgöző Nakarjakov mellett - ez a legfontosabb, és legörömtelibb üzenete.