A MATÁV Szimfonikusok Richard Strauss koncertje

1999. április 21. - Zeneakadémia
A MATÁV Szimfonikus Zenekar Richard Strauss Hangversenye
közreműködik: Bátori Éva (ének), Roman Nowicki (brácsa), Onczay Csaba (gordonka)
Vez.: Ligeti András
R.STRAUSS: Don Juan – szimfonikus költemény
Négy utolsó ének
Don Quixote – fantasztikus variációk

Richard Strauss műveit nemcsak én szeretem, hanem Ligeti András is. Sokszor dirigálta a Don Juant, bár az a hanglemez amit még szakállas korában jelentetett meg a Radioton kiadó, nem ad sok alapot a koncerttel szembeni bizalomra (SLPX 31389). A nőcsábász és párbajlovag Don Juan lendülete azon a felvételen nagyon is öreguras - házasember módra kényelmes. A feltétlenül szükséges tempó- és dinamikaváltások is előre megtervezettek, kiszámítottak. Arról a lemezről sajnos csak az derül ki, hogy a Don Juan metruma gyakorlatilag végig "egyszerű" nagy kettő, avagy alla bréve. (Ha jól emlékszem egyetlen három-negyedes ütem van benne valahol az elején.)

Többször leszögeztem már, azt hiszem utoljára mondom - a jelenlegi Ligetit már más karmesternek tartom. Megújulásának ezen a koncerten is tanújelét adta, a rondótéma tempói frisebbek-elevenebbek, a hölgy-közjátékok érzékenyebbek voltak. Egy valamit voltam kénytelen a rovására írni: A Don Juan bukását megjelenítő kódán szinte minden drámaiság nélkül "zuhant át" az előadás. Józan ésszel természetesen nem kérhetjük számon például Furtwängler berlini koncertfelvételének több mint tíz másodperces generálpauzáját, de legalább a lecsengést meg lehetne várni. Vagy így, vagy úgy de az udvarlás lendületével szembeállított utolsó sorok pianissimo drámáját jó lenne, ha komolyan vehetnénk.
A MATÁV zenekar becsületesen állta a sarat. (Azt hiszem itt ennek a köznapi kifejezésnek stiláris jelentősége van.) Az igazán nehéz játszanivalóval megbírkóztak, bizonytalanság-érzésem, kételyem nem volt. Sajnos úgy tűnik, hogy az ilyen minőségű játék még túl nagy összeszedettséget, koncentrálást kíván az együttestől. Hangjuk emiatt egy kissé nyers és merev.

Ezt az effektust igazán a Négy utolsó ének leplezte le. Ebben nemcsak, hogy nem volt eléggé "puha" a zenekar, hanem nyilvánvalóan nem jutott elég figyelem a szólistára. A zenekart szinte mindvégig túl soknak találltam. Igaz, a Frühling nevezetes kürtszólója és a következő tétel hegedűszólója egyaránt nagyon szép volt.
Bátori Éva nagyszerű énekes. Jónéhány felvételt van szerencsém ismerni ebből a műből (kedvet is kaptam hozzá, hogy ezeket hamarosan bemutassam a "hangfelvételek" rovatunkban), de Bátori teljesítményét nyugodtan összevethetjük bármelyikkel - méltó rá.

A Don Quixote előadásában a két szólista érdemelt kiemelt figyelmet. A vendég brácsás, Roman Nowicki jó választás volt, és ezúttal Onczay Csaba is megfelelt a várakozásnak - no nem az enyémnek. (Én ugyanis kevesebbet vártam.) Sajnos Onczayval szemben néhány korábbi produkciója alapján eléggé szkeptikus voltam, de ezúttal kellemesen csalódtam. Az igazán szárnyaló és meleg gordonka-hangot ezúttal sem kaptuk meg maradéktalanul, de játékában örömmel fedeztem fel a humort, a szellemességet.
A Zenekar általános színvonalából némileg kilóg (sajnos negatív irányba) a mély-rezes szekció.

Mindent együttvéve kellemes este, jó hangverseny volt. Sok rosszabbat hallottam már, mégis, a legtöbb amit mondhatok, hogy összbenyomásom szerint az együttes képes a fejlődésre, és hallhatóan igényli is azt. Várjuk a folytatást!