A káosztól a csábításig (A teremtés a MÁV Zenekartól)
2009. június 5.
Zeneakadémia
MÁV Szimfonikus Zenekar
MR Énekkar
Szabóki Tünde, Bretz Gábor, Brickner Szabolcs (ének)
Vez.: Kollár Imre
HAYDN: A teremtés
És kezdetben vala a káosz... nem valószínű azonban, hogy vala a „nokiatyún” is. Nem lehet persze bizton állítani, hogy a fülbemászó, idegrendszert borzoló, váratlanul beszemtelenkedő mobilhang volt az, ami rögtön az első pillanatokban szétzúzta a zenekar és a közönség koncentrációját. Arra azért kétségkívül jó volt, hogy néhány másodpercig lehetett bosszankodni, fejet ingatni, forgolódni, mosolyogni, egyszóval foglalkozni vele, miközben Haydn muzsikája megállíthatatlanul elindult a maga útján.
A kezdeti aprócska incidens után igyekezvén visszatalálni az ihletettség állapotába, egyre kellemesebben éreztem magam. A zenekar jól szólt, energikusan, de nem erőszakosan, létszámához képest könnyedén. Azt nem állíthatom, hogy nem lehetne javítani még a hegedűszólam egységességén és mindennemű pontosságán, vagy nem tudtuk volna nélkülözni némelyik rezes gikszert, de összességében a hangzás megnyerő volt.
Miképp megnyerő volt az énekkar is. Jó volt látni a lelkes arcokat, s még jobb volt hallani a kifogástalan kórushangzást.
Az előadás színvonala az est folyamán – szerencsés módon – folyamatos fejlődést mutatott. Fordulópont a „Die himmel erzählen die Ehre Gottes” kezdetű kórustétel volt. Kollár Imre merészen felpörgette a tempót, s az eredmény lehengerlőre sikerült. Úgy éreztem, a színpadon lévők is elégedettek voltak, mintha elpárolgott volna a feszültség, s egy lazább önfeledtebb zenélés vette kezdetét.
Brickner Szabolcs szimpatikus lelkesedése és igen kellemes hangszíne ellensúlyozta az időnként kissé pontatlan intonációit. Bretz Gábor a bölcsesség és mértéktartás szobraként magasodott a zenekar fölé. Gyönyörű hangja már önmagában is lenyűgözött, mélységei pedig egészen fantasztikusan szóltak, megbízhatóan, pontosan énekelt, bár kissé kívül maradt a történéseken.
Nem úgy Szabóki Tünde, aki az est leglelkesebb szereplője volt. Úgy élt a darabban, mintha minden egyes hangért ő volna a felelős. Gazdag hangszínrepertoárt vonultatott fel, dinamikában is ő volt a legmerészebb az énekes szólisták közül. A „Nun beut die Flur das Frische Grün” kezdetű tételben előadott, elképesztően „madaras” trillái után pedig minden apróbb hibáját készséggel bocsátottam meg neki. Az oratórium harmadik részében Éva szerepében minden igyekezetével azon volt, hogy pajkos játékba csábítsa a mellette álló, Ádám szerepét éneklő Bretz Gábort, s bár ő ezt udvarias mosollyal fogadta, elég nehezen elcsábíthatónak bizonyult, ami azért ellentmond némiképp a történet sajátosságainak.
Összességében azonban nagyszerű Teremtés-előadásnak lehettünk tanúi pénteken este. Gyönyörű énekszólókat hallottunk, a zenekar és a kórus is kitett magáért, Kollár Imre pedig határozottan, nagyon lendületesen irányította az együttest. Ha nem is sikerült minden tökéletesen, és maradtak is kihasználatlan lehetőségek (főként a humor, a játékosság, a még konkrétabb zenei ábrázolások megvalósításának terén), a közönség tagjai, s úgy hiszem, az előadók mindegyike is elégedettséggel a szívében távozhatott a Zeneakadémia nagyterméből.
