A Filharmóniai Társaság Puccini-estje

2008. május 6.
Magyar Állami Operaház

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Nemzeti Énekkar
Brickner Szabolcs, Kálmán Péter – ének
Vez.: Nicola Luisotti

PUCCINI:
Preludio a Orchestra
Preludio Sinfonico
I Crisantemi
Capriccio Sinfonico
Messa di Gloria

A műsor első felében afféle ujjgyakorlatokat hallhattunk, a 18-20 éves Puccini vizsgamunkáját (Capriccio Sinfonico), és két másik szimfonikus művét, amelyek mindemellett azt mutatták, a szárnyait bontogató zeneszerző elsajátította a mesterség alapfogásait. Kicsit más jellegű kompozíció a Krizantémok, amely eredetileg vonósnégyesre készült, és Amadeo di Savoia herceg emlékére íródott, a harmincegynéhány éves komponista műveként. A koncerten a vonószenekarra átírt változat hangzott el. Ezekben a művekben is az a drámai érzék mutatkozik meg, amely Puccinit a nagy operaszerzők sorába emelte, anélkül persze, hogy a zenék konkrét történetet akartak voltan megjeleníteni, vagyis kicsit – paradox módon – színpadiasnak tűntek, és abszolút zenére utaló címeik sem sejtettek mögöttes tartalmat.

A zenekar úgy kezdett, ahogy egy olyan társaságnak illik, amely még ha „csak” az árokban is, de napi rendszerességgel játszik az Operában. Megilletődöttség nélkül, rögtön az első percekben azt a formát mutatva, amit az első részben végig megőrzött. Volt egységes hangzás rögtön, ha nem is igazán magasröptűen szép, pontosan játszottak a zenészek, a nagyzenekari, sok rezessel felvértezett hangzás erőteljesen megszólalt, ugyanakkor a különböző hangszercsoportok megfelelően differenciáltan is elkülönültek. Figyelemfelkeltően hallhattuk azokat a drámai fordulatokat, amelyeket Puccini belekomponált ezekbe a rövidebb-hosszabb művekbe, és amelyeket később operáiban is felhasznált; igaza volt, kár lett volna ilyen, csak néhanapján megszólaló alkalmi szimfonikus művecskékben feledésre ítélnie ezeket.

A Messa da Gloria is fiatalkori alkotás, a 22 éves zeneszerzőtől való. Ennek részletei is feltűnnek későbbi operákban, ettől függetlenül ez valódi, önállónak tekinthető nagy mű, kettős kórusra nagy zenekarral, tenor- és baritonszólóval. Csak az 1950-es évek elején fedezték fel újra, és a népszerű operák mellett nem igazán vált játszottá. A zenekar érdekes módon a hangverseny második részében, vagyis a mise elején kezdett egy olyan csúnya tónussal, amilyet inkább a koncertek elején szoktak zenészek produkálni. De a kórus a helyzet magaslatán állt, elejétől a végéig tisztán, egységesen tömören szólt a két részre osztott társaság mindkét fele. Ahogy az egyébként tényleg jelentős mű megszólaltatása haladt előre, és ahogy a zene ragadta magával az előadókat és a közönséget, kiegyenlítettebbé vált a zenekar teljesítménye is.

Szóló viszonylag kevesebb akadt ebben a műben, a tenorista Brickner Szabolcs kiválóan hozta azt a hőstenori hangvételt, amit szólama megkívánt, sajnos Kálmán Péter még ahhoz képest is elég bizonytalan volt, hogy beugróként szerepelt, de a záróduett már szépen sikerült. Nicola Luisotti 2002 óta tekinthető karmesternek, addig tanárként, korrepetitorként, karigazgatóként működött. Ma a San Franciscó-i Opera zeneigazgatója. Technikájára a túlzóan nagy, széles mozdulatok voltak a jellemzők, ezek ebben a majdhogynem intim környezetben tulajdonképpen komikusnak is tűntek. Eredményül az első részben csak a már említett tisztességes megszólalás jelentkezett, ami arra utalt, Luisotti képes egy zenekarral bánni. A mise emelkedő hatású előadása már formátumos zenészt is mutatott, aki amellett, hogy a nagyszámú résztvevőt pontos együttjátékra és éneklésre tudta késztetni, a zene emelkedettségét is képes volt felmutatni.