A belépő - A Popper Dávid Gordonkaverseny gálahangversenye

2004. szeptember 14.
Zeneakadémia

A tájékozottak, bennfentesek, gyakran maguk a versenyzők mesélnek igazán érdekes dolgokat a zenei versenyekről. Soha nem voltam zsűritag, nem láthattam közelről veszekedést a pontokon.
Ki tudja? A helyezések sorsa tényleg a zsűriben helyet foglaló tanárok érdekérvényesítő képességén múlik?

Az egyértelmű, hogy a zsűri döntése nem mindig egyezik a miénkkel, és még gyakrabban fordul elő, hogy több évtizedes pályafutás - utólag - nem igazolja a győzelemmel indokolható várakozásokat.

Mégis új és új generációk pályáznak. Gyakorolnak éjjel-nappal, készülnek ínhüvelygyulladásig. Feláldoznak heteket, nyarakat, egész éveket, hogy megmutathassák és megmérethessék magukat.

És mindig újra megtelik a nézőtér. Együtt izgulunk a versenyzőkkel, és tombolva tapsolunk a fiatalságnak, a lelkesedésnek, a koncentrációnak, az önfeláldozó muzikalitásnak. Mert ők hisznek saját magukban, a jövőjükben - és ezért hisznek a zenében is.

Mégiscsak szép és értelmes dolog egy ilyen verseny. Tanárok és más pártfogók lehetnek akárhol, de premisszaként elfogadhatjuk, hogy bár kieshet idő előtt olyan, aki annál többre érdemes, de érdemtelenül döntőbe jutni már nem lehet.

Tehát csupa nagyszerű tehetség játszik a gálán. Egy-egy tételt a Kodály-szólószonátából, egy tételnyi Beethovent, egy kis Csajkovszkijt, egy kis Dvorákot. Kvalitásaikat nem nagyon tudom megítélni, most semmi nem olyan, mint egy \"igazi\" hangversenyen.

Hallani vélem a legördülő mázsás terheket. Még a pódiumon vannak a díjátadás rekvizitumai, de ez a fellépés már inkább búcsú, mint bemutatkozás. Azért feltűnik Soléne Kermarrec szinte \"lezser\", magától értetődő könnyedséggel előadott Kodály-tétele, vagy a győztes Elizaveta Souchtchenko bravúros hangszeres tudása. Hogy a Rokokó variációkban is felvillantott képességekből lesz-e több és mélyebb produkció, vagy az orosz kislány megmarad az ottani versenygyőzteseknél számtalanszor megtapasztalt elképesztő virtuozitásnál? Igazán nem tudom, mint ahogy Várdai Istvánt is méltatlan volna az egy Dvorák-tétel alapján megítélnem.

Nem baj, az igazán fontos dolgok nem a gálakoncerten történnek, igaz, nem is a korábbi versenyen. Amiért az egészet érdemes csinálni, amiért szervezik a versenyeket és amiért beneveznek rájuk - a lényegre a koncert végén, a közönség távozása után kerül sor.

Az odáig a nézőtéren \"vegyülő \" menedzserek, igazgatók, koncertszervezők átadják az érintetteknek a különböző koncertmeghívásokat.

Szóval hallhatjuk még a győzteseket, és ígérem, meg is fogjuk őket hallgatni. Mi, vagyis a közönség, még ráérünk megvásárolni jegyeinket a majdani a koncertekre. A szólisták már most, a Popper Dávid Gordonkaversenyen megváltották belépőiket.