A barokk Erdély emlékezete (Kájoni kódex / Musica Profana)

2007. szeptember 29.
MTA Kongresszusi terem

Musica Profana együttes
Kájoni kódex (1634–1671)

Valamikor úgy hittem, a régizenét mindenki szereti. De nem volt igazam, jócskán akad olyan, aki szerint Haydn előtt vastag hó zuhog, és üvöltenek a farkasok. Pedig nem értem, miért? Egy régizenei együttes már azzal üt, ahogyan kinéz: amiképpen egy rock and roll zenekar képes beizzítani a közönséget azzal, hogy a sound check alatt megcsillogtatja az apparátus képességeit, úgy emitt is komoly izgalmat okoz, amikor behozzák és hangolgatják azt a sok hogyishívjákot.

Az Art Face Seven régizenei koncertsorozatának második estjén a Musica Profana együttes adott hangversenyt az MTA Kongresszusi termében. A zenekar új CD-jét mutatta be, amely igazi csemegének számíthat a műfaj kedvelői körében, ugyanis a Kájoni kódex tabulatúrás jegyzeteit szólaltatja meg.

A Kájoni kódex kiemelkedően fontos zenetörténeti anyagot hagyott ránk, hiszen ez az 1634 és 1671 között összeállított dokumentum gyűjti egybe Kájoni János orgonatabulatúrás dallamgyűjteményét, amely a XVII. századi Erdély zenekultúrájának mementója. A kódexből már korábban is sokan idéztek dallamokat, egyik-másik az ének-zene tankönyvekben is szerepelt. 1994-ben azonban a Musicalia Danubiana sorozatban megjelent a faximile, méghozzá a kottaátiratokkal együtt, és így már nem csupán a minden szigorú feltételnek eleget tevő kutatók juthatnak hozzá a könyvritkaság szövegéhez.

Az 1987-ben alakult, a XVI-XVIII. századra specializálódott Musica Profana együttes a kódex anyagából készített új CD-t. A zenekar a kilencvenes évek legelején kezdett hanghordozókat kiadni, akkor még a kor angol énekes és hangszeres zenéje felé kacsintgattak, de már eleinte is szerepeltek a repertoárjukon az európai udvari muzsika érdekességei és a barokk nagymesterek művei mellett olyan hazai darabok, mint Balassi Bálint zenével kísért versei, a Vietoris kódex anyaga vagy a Lőcsei tabulatúra dalai, táncai. A Kájoni kódex dallamait megszólaltatni tehát igazán testhezálló feladat volt számukra.

A CD és a koncert anyaga egyértelműen úgy állt össze, hogy az tükrözze a kódexben foglalt gyűjtemény sokszínűségét: vokális és hangszeres, világi és egyházi művek váltották egymást, sőt megszólalt több olyan darab is, amely a népzenei formákat igyekezett az udvari muzsikálás gyakorlatába beoltani. Tehát épp úgy hallhattunk fantáziát, táncdallamokat, mint liturgikus tartalmú éneket és korabeli kiemelkedő európai szerzők műveit.

A Musica Profana érezhetően komolyan készült az előadásra, ezt a vidám táncok és az Andrejszki Judit által rendkívül érzékletesen bemutatott vallásos énekek egyaránt mutatták. Ügyes volt a koncert szerkesztése is: az első részt C-ben írt táncokkal kezdték, és tekerőlantra írt táncdallamokkal fejezték be. A második rész ugyancsak lendületes, F-ben írt táncokkal indult, de a fináléban már finomabb, d-ben jegyzett táncdallamok kerültek elő, amelyet aztán az Igaz messiás... című, a népi vallásosság közegében fogant vidám bordal zárt le. A közbülső szakaszokban pontosan adagolva váltották egymást a feszesebb és líraibb művek – ez utóbbiak talán legszebb darabja Balassi Bálint Bocsásd meg Úristen című verse volt.

A Musica Profana igazán szép, tartalmas anyagot válogatott össze, ott a helye a gyűjteményben.