Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Zenék Középföldéről - Joachim Raff dalai

2004-03-11 08:03:00 -té.pé-

\"Raff Raff songs
Meláth Andrea - ének
Virág Emese - zongora
Hungaroton Classics HCD 32256

Adott egy svájci születésű, német zeneszerző, aki többnyire mint Liszt asszisztense vonult be a zenei köztudatba. Pedig a már-már csodagyereknek számító Joseph Joachim Raff - aki rövid ideig Mendelssohn segítő barátságát is élvezhette - nem csupán azzal vívta ki a romantikus történetekre mindig éhes utókor csodálatát, hogy gyalog tette meg a Zürich-Bazel útvonalat egy Liszt-hangverseny kedvéért.

Persze már ez a drámaiságában is megható, mégis erősen színpadias gesztus is jelzi, hogy ez a meglehetősen öntörvényű, nehezen kezelhető, kortársai szerint érzéketlen és alkalmazkodni képtelen fiatalember nem csupán egy a kor számtalan self-made muzsikusából. Liszt és Bülow hathatós támogatásával éli weimari életét, ahol nem csak ez előbbi kéziratait tartja rendben, de közreműködik a zenekari művek hangszerelésében is.

Ez utóbbi tevékenysége alaposan megzavarta a zenetudósokat, hiszen a munkában való részvételéről, a munka nagyságáról erősen megoszlanak a vélemények. Raff azonban zeneszerzőként is jelentős mennyiségben koptatta a kottapapírt. Mintegy kétszáz, opusszámmal ellátott műve (egy-egy opusszám alatt akár tucatnyi dal is szerepelhet) jelentős részben publikálásra került.

Kilencven dalából egy órányi válogatás került most lemezre. A 19 dal német versekre - négy esetben idegen nyelvű eredeti versek német fordítására - készültek. És jók! Mindegyik jól énekelhető, hálás darab, igényes és nem könnyű zongoraszólammal. Raff egyénisége a formálásban is megmutatkozik. Kerül minden szokványos, már ismert, vagy éppen evidens megoldást. Mindent elkövet, hogy a szimmetriát felrúgja. A szabályos felépítésű verssorokat különböző hosszban zenésíti meg, a strófikus szerkezetet harmóniai változtatásokkal vagy éppen váratlan visszaismétlésekkel töri szét. Szabadon kezeli a romantikus összhangzattant, a kromatikát és a tonalitás lebegtetését. Mindezek ellenére persze lehetne ez a lemez érdektelen is. De nem az. Élvezetes, valódi muzsika.

A számtalan hanglemezen és még több hangversenyen bizonyított Meláth Andreának már senkit sem kell meggyőznie arról, hogy nem azért kutat fel alig-alig ismert dalokat, nem azért énekel kortárs zenét, mert máshoz nem ért. Hangja ezen a felvételen is tökéletes állapotban van; színes, könnyed, hajlékony. Virág Emese most sem kíséri partnernőjét, hanem egyenrangú kamarapartnere. Világos, maszatmentes zongorázása, érzékeny billentése, a hangszínekre való igénye ideális társsá emeli.

Mint ahogy Randhartinger dalai kapcsán, úgy most is felmerül a kérdés, hogy képes lesz-e a konzervatív zenésztársadalom elfogadni a \"betolakodókat\", beépülhet-e a repertoárba a második vonal, a kismesterek - gyakran a nagy nevű kollégákat is megszorongató - életműve? Jobb napjaimon csupán szkeptikus vagyok ez ügyben. Ma jobb napom volt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.