Zemlinsky és Reger művek Supraphon lemezen

Alexander von Zemlinsky: Sechs Gesange für eine mittlere Stimme und Klavier, op.13
Max Reger: Variationen und Fuge über ein Thema von Johann Adam Hiller für Orchester, op.100
Hedwig Fassbender (mezzo-soprano)
Czech Philharmonic Orchestra
cond.: Václav Neumann
Supraphon - 11 1811-2 231

\"Fiam, maga csak ne foglalkozzon a művek minősítgetésével! Senkit nem érdekel, hogy magának mi a véleménye Lisztről, a szerzőt nagyjából mi is ismerjük, sőt, a véleményünk is megvan róla. Ha egyáltalán muszáj, akkor írjon az előadásról, a borítóról, általában a felvételről mint kereskedelmi termékről. Persze az se fog érdekelni senkit...\"

Kedves öreg tanárom morgolódó tanácsát meg is fogadtam egy időre. Maradjunk a tárgyilagos műismertetésnél, elemzésnél, lexikonidézésnél.

De azért nagy a csábítás. Egy új lemez kézbevételekor van-e izgalmasabb kérdés annál, minthogy \"átjön-e\"? Fog-e működni? Ha \"nagy név\" a szerző, akkor azért, ha számomra ismeretlen kismesterről van szó, akkor különösen. Szeretem én Zemlinsky vagy Reger műveit?
Persze azt én is tudom, hogy a lexikon szerint hova kell sorolnom őket - futottak még -, de azért beszéljük csak meg. Mondjuk azért, mert egy jó lemez akár teljesen megváltoztathatja a darabhoz, vagy a szerzőhöz való hozzáállásomat. Lehet, hogy dacból is kedvencemmé választom valamelyiket?

Max Regert biztosan nem.

Hosszú és cirkalmas című darabja pontosan ugyanolyan hosszú és cirkalmas. Én nem vagyok zeneszerző, de gondolom, hogy variációkat azért írnak, hogy bemutathassák mesterségbeli tudásukat, hangszerelési és harmonizálási ötleteiket. Ötlet viszont nincs túl sok ebben a műben. Talán úgy történt, hogy Reger elővette a képzeletbeli regisztert, és ábécérendben elkezdte kitöltögetni a sormintákat. Első gyakorlat megoldva, második gyakorlat kipipálva. A szerző sorról sorra bebizonyítja, hogy megtanulta a mesterséget. Megbízható, igényes munka, bár a legtöbb, amit el tudok mondani róla, hogy nem fáj.
Végül is meg lehet hallgatni!
Egyszer!

Az a legnagyobb baj, hogy én túl sokszor hallgattam meg ahhoz, hogy nagyvonalúan megbocsássam a laposságot. Arra igyekeztem koncentrálni, hogy a sikertelenségben nincs-e része az előadásnak, nem őket kell-e hibáztatnom - de nem!

Sőt, ez egy nagyon jó lemez!

Itt van például az első mintegy húsz és fél perc.
A legkülönösebb, hogy Zemlinsky nagyjából ugyanabból az anyagból építkezik, mint Reger. Ugyanaz a posztwagneriánus, pre-schönbergi stílus. Sűrűn szerkesztett harmóniák, oktávon túli hajlítások a dallamban, lebegő tonalitás. Csak éppen ez a szecesszió \"működik\".

Hogy tudnám pontosabban megfogalmazni a két szerző különbséget? A CD-borító segít.

Mondjuk úgy, hogy ez nem Freud, hanem Egon Schiele szexualitása.

Szóval, ez egy jó lemez, és annak idején valószínűleg még sokkal jobb koncert lehetett!
Sajnos, nem lehettem ott 1992-ben, de el tudom képzelni, hogy az érzéki Zemlinsky-dalok előadásáért, Hedwig Fassbender \"térölelő\" hangjáért, a Cseh Filharmonikusok nagyon szép hangszínéért igen hálás lehetett a közönség. A második félidő Reger-műve pedig - mondjuk úgy -, a megismerés intellektuális élményét nyújtotta.

A füzet cseh nyelven és angolul csak a szerzőkről ír. A koncertről mindössze a dátumot és a helyszínt (Smetana Hall) tudjuk meg, azt nem, hogy volt-e ráadás, és ha igen, akkor micsoda.
Feltételezem, hogy egy jó ráadás a végén rendesen ki is egyensúlyozhatta a programot.

Ilyen hangversenyekre szeretek járni.