Vivaldi: Juditha Triumphans

Vivaldi: Juditha Triumphans
Juditha: Birgit Finnliä
Abra: Ingeborg Springer
Holofernes: Júlia Hamari
Vagaus: Elly Ameling
Ozias: Annelies Burmeister

Kammerorchester Berlin
Rundfunks-Solistenvereinigung Berlin
Vez.: Vittorio Negri

Universal / Philips
473 898-2

Vivaldi egyetlen fennmaradt oratóriuma nem ritka Hungaroton CD-n sem a magyar hanglemezboltok polcain. Első felvétele még 1968-ban, Szekeres Ferenc irányításával jelent meg fekete lemezen, olyan énekesekkel, mint Barlay Zsuzsa, Bende Zsolt, Réti József. Szekeres több tekintetben modern felfogása mellett ők jelentik az újrakiadások legfőbb vonzerejét. Sokat mutatnak egy régebbi korszak már akkor is halványuló, sokszor visszasírt magas színvonalú magyar operai kultúrájából, és bár az nem adekvát Vivaldi világával, olyan minősséggel ruházzák fel az előadást, amely mind a mai napig érdekessé teszi. McGegan és társai1990-ből származó interpretációja már historikus szellemű, de ennél már akkor is tudtak jobbat.

Így hát szinte mindenki találhatott eddig is neki való hazait a piacon. A most újra kiadott, Vittorio Negri jegyezte Philips felvétel is egy híján húsz éves már: még az NDK hanglemeziparával készült koprodukcióban. Ők adták a helyszínt és a zenekart. És itt is van magyar szál: Holofernes szerepét Hamari Júlia énekli. Tegyük hozzá: énekesi kvalitásai teljében, kitűnően.

Az oratórium történetéről csak annyit: az egyházi működtetésű leányárvaházban főállású zenefelelős és zeneoktató Vivaldinak ilyen művekkel is szolgálnia kellet kenyéradóit. Ezek előadásában - a kórus valószínűleg szintén egyházi alkalmazásban álló tagjait kivéve - nem vehettek részt férfiak. Innen, hogy a férfi szerepeket is nők éneklik - nem nőies hangú férfiak, mint az egyébként a kor operáiban szokásos volt. (A régebbi felvételen ezt modernizálás tette feleslegessé.)

Tehát adott egy Bibliából vett témájú, erősen operai eszközökkel dolgozó, nagyon is világias szövegkönyvű, a szexualitást erősen hangsúlyozó, énekes alkotás, amely méltóképen mutatja be Vivaldi képességeit ezen a területen. Megtalálhatunk mindent, amiért a zeneszerző szerethető: gyönyörű, lassú dallamok, szellemes hangszeres bevezetésekkel induló és erősen hangszeres indíttatású áriák, de harcias kórustételek is, a szerzőtől megszokott, néha kicsit elnagyolt, de sokszor legmagasabb szellemiségét feltáró stílusban.

Vittoro Negri nem csak karmesterként - például az I Musici di Romaval -, hanem kutató, közreadó zenetörténészként is foglakozott a régi korok zenéivel. Ha nem is vált historikus előadóvá, nyilván odafigyelt, mi történik ezen a területen körülötte. Szerepel nála theorba, salmoé, viola d\'amore. Ezeket nem próbálta meg modern utódokkal helyettesíttetni. Sok mindent kihozott a Berlini Kamarazenekarból is: friss tempók, tagolt frazeálás jelzik karmesteri működését, még ha a zenekar alap-jellegzetességét, a szinte állandó, intenzív vibrátót nem is sikerült, sikerülhetett eltüntetnie.

Az énekesek sem ütköznek ezzel a - mondhatjuk - középutas felfogással. Birgit Finnliä Judit szerepében nem marad el Hamari mögött, és a többiek is a helyükön vannak. Akiknek a Szekeres-féle változat ódivatú, McGegané pedig túl sok szempontból marasztalható el, most kellemes, hallgatható verzióját kapják Vivaldi művének.

Viszont szöveg nincs a kísérőfüzetben, itt már a még modernebb kiadások olcsósítási törekvéseinek áldozatai vagyunk. Mert ezt az egyébként erőteljesen olaszosított latint aligha érti bárki, még ha az énekesek feladatuk magaslatán állnak is.