Unikum (UniCum Laude: In Concert)

UniCum Laude
In Concert

Az ember szkeptikus, ha nem egy sok évszázados hagyományokkal rendelkező férfi énekegyüttest – mondjuk, egy angolt – készül meghallgatni. Hazánkban nem sok előzménye van ennek a fajta kóruskultúrának. Bár léteznek ilyen együttesek, de kicsi az igény rájuk.

Az UniCum Laude Énekegyüttes 1994-es alakulása óta repertoárján tartja a legkülönbözőbb korok muzsikáját, énekelnek reneszánsz egyházi műveket, madrigálokat, kortárs zenét éppúgy, mint a mai korhoz közel(ebb) álló spirituálékat, gospeleket, igényes popátiratokat. Első lemezük kilenc évvel ezelőtt jelent meg, a szerencsés tévénéző filmet is láthatott a hat férfiénekesről.
Új albumuk számomra felfedezésszámba megy. A hangzásarány tökéletes, a reneszánsz vokálpolifóniát mesteri fokon művelik, de a modern művekben is megtalálják a szépséget.

A XV. századi, ismeretlen zeneszerzők által írt egyszerű, de mindenképpen hangulatot teremtő nyitó darabok és az Eperjesi graduál három dallama után a reneszánsz vokális zene nagyágyúinak műveit hallhatjuk. A lemez gerincét képező több mint tízperces Lassus-műben, a Magnificatban (Dalle belle contrade) a kontratenor ugyan néha alacsony, de a belépő szólamok révén érzékenyen, finoman bomlanak ki a harmóniák. Nagyszerűen épül fel a mű, az előadók sikeresen teremtik meg a feszültséget, melyet az egyszólamú gregorián dallam sem tör meg.
Thomas Tallis With All Our Heart című motettája a gyenge pont a lemezen, az intonáció itt néha pontatlan.

Az 1954-ben, Vilniusban született Vytautas Miškinis ritmikus, kellemes disszonáns hangzást sem nélkülöző Cantate domino-ja a mai egyházzenei művek komponálásának azt a gyakorlatát mutatja, hogyan lehet közelebb hozni az emberekhez a vallási zenéket, vagy egyáltalán az úgynevezett komolyzenét. Érdemes összehasonlítani Heinrich Schütz azonos című motettájával – Miškinis művének az előadásmódja is más, jóval édesebb a hangzás, a basszus is erőteljesebb, nagyobb lehetőség van a dinamikai síkok kiterjesztésére, a Schütz-darabban viszont a barokk szerző szövésmódját csodálhatjuk meg az együttes értő tolmácsolásában.

A 93 éves, túlnyomórészt egyházi műveket komponáló norvég Knut Nystedttől – aki hazájában az egyik legismertebb kortárs zeneszerző – egy furcsa darab került fel a lemezre. A Song of Praise címet viselő kompozícióban a spirituálé jellegű kezdés után középkorra vagy reneszánszra utaló ritmuskíséretet hallunk, nyomokban imitáció is feltűnik, s bár így egész különös hangzatok szólalnak meg, a stíluskeveredés nem tett jót a műnek.

A két gospel (Margaret Doureaux: Clean Heart, illetve Robert Ray: He Never Failed Me Yet) és a Roll Jordan spirituálé egészen más oldaláról mutatja a kamaraegyüttest, önfeledt, hihetetlenül gazdag hangzásvilág, jól elkapott életérzés hatja át a hat férfi előadását.
A műfaji kalandozást három könnyedebb – zenekari kíséretes – darab zárja, ezek valószínűleg a dúsabb hangzás miatt kerültek a lemez végére.

Nagyon szépen szól a kontratenor (a fotókért és a dizájnért is felelős Csapó József), nem rikít a hangja, Dobos László basszusa puha, de dús, kellően támasztja alá a szólamokat. A két tenor egyikének a hangszíne helyenként nem illik a hangzásba, a két bariton csak akkor szól erősebben, ha valóban egy fontos polifonikus részhez ér a szólamuk.
Az UniCum Laude hangzásvilága különleges, tiszta, vetekszik a nagy angol együttesekével. A hat férfi szövegmondása érthető, a korstílusokban biztonsággal mozognak, a hangszínek változatosak, a lezárások egységesek.

A felvételek kivétel nélkül koncerten készültek, ami nagy bátorságra vall, hiszen a hangulatot így könnyebb ugyan visszaadni, de a hibákat nem lehet javítani.
Bár a saját kiadásban megjelent CD mellől hiányzik a kísérőfüzet, így a szerzőkről, művekről csak részleges információkhoz juthatunk. Ettől függetlenül a lemez a maga műfajában kitűnő, remélhetőleg előbb-utóbb egy nagyobb kiadó is felfigyel az énekegyüttesre.