Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Tananyag a meddigről – Anna Netrebko Verdi-áriákat énekel

2013-12-20 16:09:41 - zéta -
Tananyag a meddigről – Anna Netrebko Verdi-áriákat énekel

Anna Netrebko Anna Netrebko - Verdi
Anna Netrebko, Rolando Villazón
Orchestra Teatro Regio Torino
vez. Gianandrea Noseda

UNIVERSAL 479 1052

Nem vállalok különösebb rizikót azzal, ha kijelentem, hogy korunk elsőszámú sztárszopránja, Anna Netrebko Verdi-lemeze nem is olyan sokára tananyag lesz. A kérdés csak az, hogy azt demonstrálja-e majd a CD, hogy egy sikeres énekes hogyan tolja el a saját hangját a tőle idegen szólamokkal, avagy azt, hogyan kell/lehet a szerepkörváltást eredményesen levezényelni negyven fölött. Szóval, így vagy úgy, mindenképpen fogunk mi még erről a lemezről beszélni, az már majdnem mindegy, hogy milyennek halljuk most e felvételt.

Mert a divat az fontos tényező, Anna Netrebko sem maradhatott ki a jubileumi Verdi-év örömére megjelentetett kiadványok hosszú sorából. Ha a pálya elmúlt évtizedét nézzük, akkor aktuális lett volna egy Violetta, Gilda, Luisa, Desdemona áriáiból összerakott album. De Netrebko nem visszafelé tekint, hanem előre, mert ezek egyike sem szerepel az Universal égisze alatt nemrégiben megjelent CD-jén. Van helyette viszont Lady Macbeth, Giovanna, Elena, Elisabetta és Leonora.

Úgy is mondhatjuk, hogy Netrebkónak kapóra jött a Maestro bicentenáriuma. Az biztos, hogy nem sebtiben összedobott felvételről beszélünk, minden pillanatán hallatszik, hogy gondosan megtervezett és kidolgozott produkcióval van dolgunk. Ha a bevezetésben leírt lamentálásra visszautalhatok, az mindenképpen hallható, hogy a sztárdíva a szerepkörváltás mérföldkövének tervezte a lemez elkészültét, amit pontosan lekövethetünk akkor is, ha rápillantunk a naptárjára.

Ugyan a jövő év első felében még énekel egy sor Adinát, meg a Faust Margitját, de jelen sorok írása előtt néhány nappal debütált A trubadúr Leonórájaként, február végén bemutatkozik Rómában Puccini Manonjában, s júniusban már színpadon is Lady Macbethként ünnepelhetik Münchenben. Azt gondolom, ezzel az a vita el is dőlt, hogy Anna Netrebko szerepkört vált-e vagy sem, a kérdés már csak annyi, hogy bírja-e.

Ebben e lemez nem nyújt igazán támpontot. Az kiderül belőle, hogy egy kvalitásos és igényes énekesnő, de ezt eddig is tudtuk. Tisztában van a szerepek kívánalmaival, s – nagyon helyesen – nem is próbálja meg a drámai szólamokat a saját hangi képességeihez „hozzászabni”, mint azt néhány szerényebb adottságú férfikolléga mostanság előszeretettel teszi.

A trubadúr és a Giovanna d’Arco szólama és a hősnők figurája megvan, hihető és biztos alapokon nyugszik, nyilván nem véletlen, hogy mára pont ezekben a szerepekben már közönség előtt is bemutatkozott. A szicíliai vecsernye híres Bolerója („Mercé, dilette amiche”) imponáló üzembiztossággal gyöngyözik Netrebko hangján. A IV. felvonásából eredetileg a duett részét képező ária („Arrigo! Ah parli a un core”) így önmagában kicsit suta, bár kétségkívül nagyszerűen bemutatja az énekesnő lírai képességeit.

A lemezt nyitó Macbeth-sorozat gyakorlatilag a szólam összes szólórészletét tartalmazza. Itt szembesülünk először azzal, hogy Netrebko az korábbi hangadásától eltérővel kísérletezik. Ha az eddigi élményeimhez hasonlítom, akkor a legfeltűnőbb, hogy nem helyezgeti a hangot, s a régebben kicsit mesterségesen kikarcsúsított hang nincs már sehol, helyette itt van a sajátja. Talán nem annyira olaszos, mint azt a Bellini vagy Donizetti-szólamokban megszokhattuk, talán jobban előjönnek az adott szlávos hangképzés jellegzetességei, de ez – egyelőre és ebben a szerepben – inkább előnyére válik. Ez a Lady egy valódi bestia, zabolázatlan és kegyetlen.

Meglepő módon az öt trackből egyetlen részletben éreztem bizonytalannak az énekesnő formálását: a híres Alvajáró-jelenetben. Vagy a szólam egyelőre nem elég biztos a számára vagy a figurán dolgozik még, de nekem egyedül itt volt kevés. Ebben az áriában Netrebko némileg adós maradt a jelenet komplexitásával, ezúttal megelégedett a szólam korrekt, ám kissé szimpla „leadásával”, s talán ebben a részletben Gianandrea Noseda dirigens is kevésbé segítette őt. Az Alvajáró-jelenetből számomra hiányzik a téboly, ami pedig – az énekesnő eddigi produkciói alapján – borítékolható lett volna.

A lemez egyetlen gyenge pontja a „Tu che la vanità…” ária a Don Carlosból. Erzsébet itt számol le a világgal és a boldogsággal, a hatalommal és a szerelemmel. Ebből csak kevés jön át a lemezen, nem a szerencsétlen sorsú királynőt halljuk, csak egy énekesnőt, akinek hallhatóan túlságosan nagy a szólam ambitusa, a mélységek csak némi erőltetésre, s akkor is csak fojtottan szólalnak meg. A jelenet lírája éppúgy mesterkélt, mint a szenvedélye. Elismerem ugyanakkor, hogy Verdi hatalmas életművében szinte a legexpresszívebb szólam, melybe oly sok nagyszerű énekesnőnek beletört már a bicskája.

Szóval, az igazán nagy kérdés már nem a hol és a mikor (hiszen: itt és most), hanem a meddig. Hogy vajon öt-tíz év múlva Netrebko nem tart-e majd ott, hogy esetleg egy valamikori szívélyes énekes partner jóvoltából kap egy szólólemezen – nyilvánvalóan kegyeleti okokból – szolid duettnyi megszólalási lehetőséget? Netrebko CD-jén Rolando Villazón A trubadúr Miserere-jelenetében közreműködött – vélhetően hasonló megfontolásokból.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.