Szép, ám kissé egysíkú - Ildar Abdrazakov Verdi-áriákat énekel

Ildar Abdrazakov Verdi-áriákat énekel

Km. Rolando Villazón
Montreáli Métropolitain ének- és zenekara
vez. Yannick Nézet-Seguin

Deutsche Grammophon Gesellschaft
00289 483 6096

Abdrazakov, 43 évével, fiatal embernek számít, basszusok körében különösen – gondoljunk arra, hogy Mark Reizen 90 évesen elénekelte a Bolsoj szcenírozott előadásán Gremint, jó hangi kondícióban.

Pályája üstökösszerűen indult, 25 évesen már a Scalaban énekelt, rá három évre a Metben debütált.

Napjaink egyik legkeresettebb énekese (jómagam két alkalommal láttam a Salzburgi Ünnepi Játékokon).

A jelen CD-n szereplő karakterek zömét már színpadon is megformálta. A meglehetősen szűkszavú kísérőfüzet szerint „Verdi korai és középső korszakából választott áriákat”. A CD-szereplő legkésőbbi Verdi-opera a Don Carlos – az ezt követő művekből nem is választhatott volna áriát, merthogy az Aidában, az Otellóban és a Falstaffban, legjobb tudomásom szerint, nincs önálló basszus-ária.

Sokkal bosszantóbb a CD szerkesztése, akarom írni, szerkezetlensége. Az Attila után a Don Carlos következik, majd részletek a Nabuccoból és a Simon Boccanegrából – eddig legalább alfabetikus a sorrend, ha nem is kronológiai.

Ám aztán az Oberto jön, majd ismét! a Nabucco, a Luisa Millert, a Macbethet és az Ernanit pedig megelőzi Procida híres „O tu, Palermo”-ja.

Mintha a felvett részletek címeit egy kalapba dobták, és aztán véletlenszerűen kihúzták. volna

De nézzük a lényeget. Abdrazakov hangszíne csodaszép. Nem basso profundo – van ma ilyen? talán Tancredi Pasero volt az utolsó. Egy-két magas hangon is érződik némi forszírozottság. Olasz dikcióján halljuk a szláv anyanyelvet.

A különböző karakterek között kicsit keveslem a differenciálást.

Ám ismét vissza magához a vocéhoz, ennek puhasága, nemessége, zsigeri gyönyörűsége önmagában indokolja a felvétel kiadását.

Csak „hab a tortán”, hogy három részletben, Udinoként és mint Ismaele, Rolando Villazón szólal meg.

Kis csalódás a zenekari kíséret. Tisztességes, tisztességesen unalmas. Azok az „umtatták” nem igazán kemények. S egy vesszőparipám, ezt leírtam az idei salzburgi augusztusi Boccanegra-előadás kapcsán: a Fiesco-áriát lezáró zenekari rész. Gergiev úgy feszítette és oldotta ezt, mint korábban csak Panizza metropolitanes felvételein hallani.

Az áriák teljes szövege a kísérőfüzetben, angol és német fordításban is. Néhány fénykép, karmesterről és zenekarról semmi információ.

De összességében szép ez a CD. Mert Abdrazakov hangja világszép.