Sok a jóból - Juan Diego Flórez szólóalbumáról

Juan Diego Flórez - Great Tenor Arias
Universal / Decca
475 550-2

Juan Diego Flórez ma vitán felül az egyik legnépszerűbb tenorista a világon. Hangja leginkább a belcanto szerepekhez illeszkedik, hiszen könnyedén, eleganciával énekli a díszítésekkel teli, nehéz szólamokat. Hihetetlenül jól menedzselt énekesről lévén szó, egymás után jelennek meg a szólólemezei a Decca cégnél, néhány éven belül immáron a harmadik válogatásalbumon élvezhetjük a hangját. Az első lemezen a Rossini-repertoárból, a másodikon Donizettitől és Bellinitől válogatott, ám a legfrissebb CD-n már tovább merészkedik ennél: újabb Rossini- és Donizetti-részletek mellett Verdit és Puccinit is énekel.

Nagy általánosságban azt mondhatjuk: soha rosszabb albumot. A legtöbb operarészlet remek tolmácsolásban hallható, Flórez Rossiniben szinte verhetetlen, a Semiramide vagy az Olasz nő Algírban áriáiban hangjával egy már-már letűnt, nagy korszakot idéz meg újra. Akadnak rajta ritkaságok, például a tenorária Verdi elfeledett és kevés igazán maradandó értéket hordozó vígoperájából, A pünkösdi királyságból. Flórez meggyőzően énekel ezen a bejátszáson, ám azt nem feledhetjük, hogy a mű Lamberto Gardelli vezényelte teljes lemezfelvételén ugyanezt az áriát a fiatal José Carreras énekli. A különbség, ha nem is ég és föld, de azért jól érzékelhető...

Donizetti Az ezred lánya című művéből a kevésbé híres Tonio-ária hallható, nem a Guinness Rekordok Könyvébe illő mennyiségű, kilenc magas C-t tartalmazó párja. Mindazonáltal ez sem kevésbé virtuóz, és az egész lemez egyik legszórakoztatóbb bejátszásának bizonyul. Egy másik Donizetti-operából, a Lucrezia Borgiából is hallhatunk egy áriát, amely a mostanság egyre népszerűbb, Bécsben és New Yorkban is játszott Halévy-műből, A zsidónőből elhangzó Leopold-áriával együtt - érzésem szerint - a lemez legjobban sikerült részletei.

A Gianni Schicchiből elhangzó Rinuccio-áriát kifejezetten lírai tenorok is nyugodt szívvel elénekelhetik. Flórez nem is vall szégyent, ám nem is teszi felejthetetlenné az egyébként rendkívüli szépségű \"Firenze-ódát\". Azzá teszi viszont az egész lemezen közreműködő milánói Giuseppe Verdi Zenekar a tapasztalt operadirigens, Carlo Rizzi irányítása alatt.

Sajnos, ezt a lemezt is utolérte a szólóalbumok gyakori végzete: Flórez 58 percen keresztül hallgatva egész egyszerűen nem elég izgalmas és érdekes énekes. Egy-egy részlet kiragadása bizonyára örömteli pillanatokkal ajándékozza meg a műfaj szerelmeseit, ám ez így együtt bizony sok a jóból. Talán nem túlzás: más, nem kevésbé ügyes énekesek hasonló figyelmet érdemelnének a lemezkiadóktól.

A legnagyobb bók, ami Flórezzel kapcsolatban elhangozhat, hogy sokan egyenesen a felejthetetlen Luigi Alvához hasonlítják. Nem szállnék vitába az elemzőkkel, csak annyit jegyeznék meg halkan: térjünk vissza erre tíz év múlva...