Sinatra Rick bárjában (José Cura - Boleros)

José Cura - Boleros
Warner Classics - 8573-85821-2
2002

Régi közhely, hogy nem szabad ítélni első látásra. Nézzük például ezt a lemezt: a borító olyan, amilyen (fekete-fehér, J.C.-design), Cura egy neves tenorista, de a címből sejthetően most nem a \"komoly\" műfajból ad ízelítőt, bolerót meg ugye jó, ha egyet ismer az átlagos zenebarát. Zavaros, nagyon zavaros, legjobb szó nélkül tovább böngészni a lemezeket a boltban, így, karácsony előtt.

No, de álljunk meg egy pillanatra!

A lemezen a közép-amerikai népdalok különféle hatások által módosult reinkarnációi hallhatók - modern szerelmes dalok, a XX. század közepén kialakult műfaj, a bolero kiemelkedő darabjai. Nem sok közük van a Ravel - de Falla vonalhoz, inkább az észak-amerikai jazz balladákkal állnak rokonságban.

Hogy milyen ez a hangzás? Mintha a helyi Sinatra lépne fel Rick bárjában.
A hangszerelés Jorge Calandrelli munkája, aki \"mellesleg\" társproducerként és zongoristaként is képviselteti magát az albumon. A kiadó jól választott: a Latin-Grammy díjas Calandrellitől nem idegen ez a műfaj, nevéhez fűződik például a Symphonic Boleros lemez, nem beszélve az As Times Goes By albumról (és tessék: már megint ott vagyunk Rick bárjánál).
A dalok témája?
Szerintem már kitalálták: a nő, az asszony, la mujer. Amúgy latinosan.

És vajon hogy jön ide José Cura? Miért kell neki ilyesmit énekelnie?

Nyoma sincs felesleges \"tenor-bravúroknak\", Cura nem azt akarja megmutatni, hogy máskor, hogy \"amúgy\" mire képes - most bolerókat énekel, és ennek megfelelően értelmezi a szövegeket, tolmácsolja az érzelmeket, a mondanivalót. És, hogy milyen jól csinálja, hogy mennyire részletgazdag, árnyalt megoldásokat alkalmaz, az akkor derül ki igazán, ha közben a kísérőfüzetet is lapozgatjuk - az extrémitásokra hajlamosabbak németül is követhetik a szöveget.