Schubert & Bostridge

Schubert: Klaviersonate D-dur D850, Lieder
Ian Bostridge - tenor
Leif Ove Andsnes - zongora
EMI Classics 7243 5 57460 2 3

Egyszer egy ismerősömmel beszélgettem, és a később énektanár szakot végzett illető azt találta mondani, hogy Schubert művei közül a dalai a legnehezebben felfoghatóak, elismerhetőek.
Talán az igaz ezekre a művekre is, amit Walker professzor (a lapunkban olvasható interjúban) Lisztre vonatkoztatott: ha nem megfelelő előadásban szólalnak meg, akkor nem jó szerző jó műveinek hatnak. Mindenki ismer néhányat közülük, de szimfóniái, zongoraszonátái lenyűgöző előadásai mellett vajon hányan őriznek felejthetetlen (hang)képet dalainak előadásairól?

Az utóbbi évtizedekben, ha Schubert és dalai kerültek szóba, rögtön felmerült Dietrich Fischer-Dieskau és Gerald-Roger Moore neve. Nem mintha mások nem énekelték volna a legnagyobbnak tartott dalszerző ópuszait, és Dieskau is adott elő minden mást, ami dal vagy énekelhető, más kísérőkkel - jobbakkal is -, de kétségtelen, hogy a schuberti dal-univerzum teljes feltárása az ő nevéhez fűződik. Rendkívüli intelligenciával, a legnagyobbakat jellemző, komoly művészi elkötelezettséggel járta útját az addig ha nem is teljesen ismeretlen, de egész valójában fel nem fogott mélységű világban.

Dieskau magyarul is olvasható, A Schubert-dalok nyomában című könyve végén felsorolja a legkitűnőbb Schubert-interpretátorok neveit. Ott még nem szerepelhetett Ian Bostridge neve. Az 1993-ban debütált, eredetileg történelem-filozófia szakos angol tenorista 1996-ban egy kisebb kiadónál megjelentetett egy Schubert CD-t, amellyel egyből Gramophone Awardot nyert - most az EMI már negyedik lemezét adta ki a dalköltő műveivel. Az első kettőn Julius Drake kísérte, a harmadik évezredben megjelenteken már Leif Ove Andsnes a társa, aki nem csak kísérőként, hanem egy-egy szonátával szólistaként is feltűnik a lemezeken (ezen éppen a D-dúr hangneművel).

Schubert zongoraműveinek is megvan a maguk interpretáció- történetük, de ezek lapjain nem fog fényesen ragyogni a norvég zongorista neve. Afféle árukapcsolásnak tűnik itt hangsúlyos jelenléte. Megvalósít mindent, amit egy jó zongoristától várhatunk, de ennél többet nem kapunk tőle. Nagyobb baj, hogy ily módon csak kilenc dalra marad ideje Bostridge-nak, aki a Schubert-daléneklés dieskaui elveivel és szintjével legalábbis megegyező produkciót mutat fel.

A kiindulópontja neki is a szöveg. Angol létére tökéletes kiejtéssel, minden árnyalat iránt fogékonyan hatol a dalok értelmi világának legbensőségesebb titkaiig. Ebben nyilván segítségére volt a nagy előd is, írásaival, felvételeivel. De Bostridge - ha szabad ezt mondanom - többet is tud. Amikor az éneklésre, mint egyszerű(?) fizikai műveletre kerül sor, azt olyan természetességgel teszi, hogy az intellektuális háttér csak alapnak, bár nélkülözhetetlen alapnak minősül. Tenor hangszíne nem különösen egyéni színezetű: de ez is erény, az átlaghoz áll közel, nem kell külön megbarátkozni vele - viszont mindent be tud mutatni vele. Leheletfinom pianókat, drámai fortékat a teljes lágéban.

Egy másik angol - kontratenorista - mondta nekem egy interjúban: az utóbbi idők egyik eredménye, hogy a hanggal, mint egy hangszerrel lehet bánni. Valóban ezt látom megvalósulni Bostridge művészetében. Instrumentuma tökéletesen működik, mint egy évszázadok alatt kifejlesztett hangszer. Intonációja tiszta, hangjának nincsenek olyan gyenge pontjai, amelyek a fortéra, vagy a pianóra elváltozott, erőltetett hangszínükkel hívnák fel a figyelmet, amitől gyengébb énekesek esetében bizony, gyakran kényelmetlenül érzi magát a hallgató.

És Bostridge eközben megmarad emberinek. Nem kizárólag arról szól az előadása, hogy mennyit tud ezekről a dalokról, mennyire tudja kontrollálni magát éneklésükkor. A dalok hangzó megvalósítása mindvégig egyszerűen és elsődlegesen zenei marad.

A lemezre került művek válogatásának alapját az adta, hogy Schubert 1825-ben dalainak akkori legelkötelezettebb tolmácsolójával, a baritonista Johann Michael Vogl-lal több kirándulást tett az Alpokban, és Ausztria más vidékein Az akkortájt keletkezett művekből szerepel itt néhány, régebbiekkel kiegészítve. Közöttük az egyik legérdekesebb a Vom Mitleiden Maria, amely a keresztnél szenvedő Mária fájdalmát jeleníti meg, polifonikus, háromszólamú zongorakísérettel. És Andsensre mint kísérőre nem lehet panasz.

Vannak letehetetlen könyvek. Vannak lemezjátszóról levehetetlen korongok. Itt van egy. Aki találkozik a másik hárommal is, ne habozzon. 37 CD-re fér fel Schubert összes dala. Remélem, találkozunk még jó néhánnyal, amelyen Ian Bostridge neve szerepel előadóként.