Sagrada familia - A Debreceni Kodály Kórus kortárszenei lemeze

Szent és profán
A Debreceni Kodály Kórus kortárszenei lemeze
Vezényel: Szabó Sipos Máté
Hungaroton HCD 32195

Tizenkét kortárs magyar zeneszerző egy órányi a capella vegyeskari műveit rögzítette 2003 tavaszán Magyarország talán legjobb nevű professzionális kórusa, a Debreceni Kodály Kórus. A fiatal karnagynak Szabó Sipos Máténak ez volt egyben a hattyúdala is, hiszen a lemez befejezése után nem sokkal már a Magyar Állami Operaházban találjuk, ahol a kórus rendbetételét bízták rá.

A DKK harminc éve alatt mintegy száz kortárs művet mutatott be, s így egy cseppet sem csodálnivaló, inkább természetes, hogy a tervezett antológiasorozat első lemezén is köznyelvként, folyékonyan beszélik a századvég \"modernzenei\" nyelvét. Persze, hogy mennyire \"modern\" zene, amit itt hallhatunk, az könnyen lehetne vita tárgya, de ezt a gumicsontot hagyjuk meg az erre szakosodott zenetörténészeknek.

Vajdától Vajdáig tart a zenei ív, s talán nem is véletlenül. A két, markánsan elkülönülő képzeletbeli fejezet (szent és profán) meghatározó szerzője ő. Míg a 117. Zsoltár a már-már hagyományosnak mondható dúshangzású, melódia gazdag utat járja, addig a lemez záró száma a Bagatellek Vajda keserű - megkockáztatom sokszor cinikus - humorát villantja fel. \"Én se leszek már szép ifjú halott / Akiből még mi minden\" (Fodor Ákos), hogy csak egy szöveges példát mutassak ízelítőül.

A lemezen a magyar kórusirodalom másik meghatározó alakja Orbán György is két jelentős ópusszal van jelen. A 126. Zsoltár mellett a Kocsár Miklós \"örökzöldjéből\" (Csodafiú szarvas) jól ismert Nagy László szöveget dolgozza fel A feltámadás napja címen. S ha már az első generációnál tartunk, Szokolay Sándor Ave Maria-ja, Soproni József Missa Orbis factor-ának két tétele, vagy Kocsár Miklós Cantate Domino-ja épp úgy helyet kapott, mint egykori növendékeik munkái. S míg a középgenerációra (Orbán, Vajda, Selmeczi, Csemiczky) a nyíltan vállalt eklektika a legjellemzőbb \"stiláris\" meghatározás, addig az idősebb nemzedéknél jól megfigyelhető a hangzás, formálás leegyszerűsödése, letisztulása.

A legfiatalabb generáció munkáit hallgatva viszont egyfajta szintézisnek lehetünk fültanúi. Ami Orbánéknak húsz - huszonöt éve még tiltott gyümölcs volt (tonalitás, érthetőség, zenei szabályok felrúgása, zenei elődökre való folyamatos hivatkozás), s a hivatalos zenei szakvélekedés rosszallását vonta maga után, az számukra már a lezárt múlt. Az ő zenéjükbe - bár jellemzi még némi tétova útkeresés - de sokkal több minden (talán néha túl sok is) belefér. A gregoriántól a jazzig a \"kortárs\" hangzástól a posztmodern ötletekig.

Tíz év zenei termése, három, látszólag egymástól távol eső generáció valami módon mégiscsak közös névjegye ez a lemez.
A megvalósítás pedig - ha ez eddig nem lett volna világos - példaértékű. A darabok egy része minden bizonnyal beépül a magyar (esetleg nemzetközi) repertoárba. De mivel néhány ópusz nehézségi szintjénél fogva nem nagyon képzelhető el az amatőr kórusirodalom részeként, több mint szükséges egy ilyen referencia lemez.