Remek megérzés - Luciano Pavarotti Verdi- és Donizetti-áriákat énekel

Classic Recitals - Luciano Pavarotti
Wiener Opernorchester
Edward Downes
Universal / Decca

A Decca újra, ezúttal CD formájában jelentette meg 1968-ban készített fantasztikus lemezét a fiatal Pavarottival. Jól tette.
Az egyívású Donizetti- és Verdi-áriák ugyanis tökéletesen megfeleltek az akkor 33 esztendős tenoristának. Aki - igaz, már olykor nagy helyeken, nagy partnerekkel lépett fel - még nem volt a magas c királya, még nem neveztek el róla csavart tésztát, még nem teltek meg a stadionok a nevére, hogy hallgathassák századjára az O sole miót, mi több, még az olasz tv-reklámban sem Ő hirdette a makarónit. Akkor még egyszerűen csak nagy művész volt. Erről árulkodik beszédesen e felvétel!

Már az áriák kiválogatása messze kirí a későbbi tenorsztár számtalan ezt követő lemeze közül. Négy felvétel Verdi korai és középső korszakából, négy Donizetti utolsó tizenöt évéből. A nyolc ária mind ugyanazt a légkört, énekesi habitust igényli, ami nem csoda, hiszen a XIX. század közepén, rövidke negyedszázad alatt születtek. Nincs köztük egyetlen klasszikusnak számító sláger sem, ezzel szemben van számos ismeretlennek számító ária. Bátor vállalkozás, remek megérzés, hogy ez az egyetlen út, amit egy legnagyobb csúcsokra törő énekművész választhat. Ezúttal nem a nagyközönséget, inkább a szakmát kellett bevenni. Ami inkább sikerülhet A két Foscari Jacopójának, mint a mantuai hercegnek, inkább az Alba hercege tenoráriájával, mintsem Nemorino románcával.

Itt szükséges még megjegyezni: a felvételek zenei szempontok alapján példásan kerültek rögzítésre. A \"haszontalan\" részletekkel, az időrabló zenekari bevezetőkkel vagy recitativókkal együtt. (Ez alól egyedül a Macbeth tenoráriája a kivétel, vélhetően a bevezető zene komoly kórusigénye miatt, ami - végül is - megérthető.)

A közreműködő ismeretlen zenekar, a (vélhetően haknicsapat) Wiener Opernorchester és a nem elsővonalban jegyzett dirigens, Edward Downes tisztességesen, de minden további hozadék nélkül szállítja a kért szintet, de teljesítményük önmagában messze kevés lenne a sikerhez. Az kizárólagosan Pavarottin múlott.

A CD kiváló lehetőséget nyújt az ifjú Pavarotti képességeinek tanulmányozására. Ha tömören kéne fogalmazni: német precizitás, olasz intenzitás! Mert bizony, Pavarotti a kotta tökéletes mását hozza valamennyi áriában, s a legsodróbb itáliai hangulatban. Bizony már (végre) elmúlt az az idő, amikor a tenorsztárnak elég volt csak körülbelül leénekelnie a kottát, ha jó hosszan ki tudta vágni a magasságokat.

A kitűnő Fodor Géza egy esszéjében hosszasan fejtegette Pavarotti plebejus énekesi mivoltát (szemben a patrícius Domingóval). E felvétel pont az élő cáfolat! Az a nemes tónus, amivel a Luisa Miller tenoráriája indul, és ahogy végigvonul Don Sebastiano áriájáig, nem keverhető ki, az egyszerűen csak van. (És persze a szerepek szinte egytől egyig \"királyok, hercegek, grófok\".)

Pavarotti ekkorra (már) mindent tudott az éneklésről. A végtelennek tűnő diminuendók Az álarcosbál-áriában, amik persze nem tartanak egy pillanattal sem tovább, mint ameddig szükséges, csak hát az érzés. És persze a magasságok, amelyekbe szinte belekapaszkodik. Nem az a csoda, ahogy felmegy egy bé-re, há-ra, cé-re. Nem az, ahogyan megtartja. Inkább, sokkal inkább az, ahogyan lejön egy ilyen nyaktörő magasságról. Elképesztő ívet ír le a hang, hatalmas légoszloppal megtámogatva. Lesiklik, mintha örökké tartana, de ez is csak érzés. Lendületet vesz ott, ahol szinte mindenki más levegőért kapkod.

De a technikán túl nem nyújtanának rideg tökéletességnél többet e felvételek, ha nem éreznénk végig azt a szenvedélyt, amely kizárólagosan az olasz operák sajátja. Ha kell, fájdalmasan búcsúzik az élettől (Lammermoori Lucia), ha kell, szerelmet vall kedvesének (Luisa Miller), máshol örökre elválik tőle (A kegyencnő, Az álarcosbál). Megint másutt seregét lelkesíti (Macbeth), vagy uralkodó apja elárulása ellen szervezkedik (A két Foscari). Pavarotti a tenor minden arcát tökéletesen érti, érzi.

Hallgassuk, érezzük mi is e felvételeket! Megéri.