Ramírez, meg a Nemzeti Sport (Misa Criolla)

ARIEL RAMÍREZ: Misa Criolla
Los Fronterizos, Cantoria de la Basilica del Socorro, Jaime Toirres - gitarre, Alejandro Mayol - percussion
Ariel Ramírez
ARIEL RAMÍREZ: Navidad Nuestra
José Carreras, Coral Salvé de Laredo
Damian Sánchez
FERNÁNDES DE LATORRE: Misa Flamenca
Rafael Romero, Pericón de Cadiz, Pepe \"El Culata\", Los Serranos, Choeur Maittea et Les Chanteurs du Coro Easo, Victor Monje, Ramon de Algeciras - gitarre
José Torregrosa
Universal / Philips Classics
Eloquence - 476 7855

A szerkesztő úr, akivel olyan régen ismerjük egymást, hogy alsó másodikban állított bennünket együtt sarokba Ferdinánd tanárnő, tudja, hogy valamikor rajongtam Ariel Ramírez Kreol miséjéért. Ez a \"valamikor\" nagyjából tíz évvel ezelőtt volt, amikor egyszerre fedeztem föl magamnak a különböző népzenéket, és a latin-amerikai kultúrát.

A szerkesztő úr azt is tudja, hogy az elmúlt ősz számomra Latin-Amerika jegyében telt: forgatókönyvíróként részt vehettem G. G. Márquez Száz év magány című regényének magyarországi népszerűsítésében a Nagy Könyv kampányban. A szerkesztő úr nyilván mindezeket mérlegelve nyomta a kezembe a Universal újdonságát, amely a Misa Criolla mellett Ramírez Navidad nuestráját is tartalmazza, plusz bónuszként Fernándes de Latorre Misa Flamencáját, amit - szégyen ide vagy oda - eddig nem ismertem. A szerkesztő úr nyilván arra kíváncsi, mit kezdek most ezzel a sok mindennel?

Bevallom, a kilencvenes évek második felére, amikor a fővárosi aluljárókat elözönlötték az indián népi együttesek, és nem lehetett úgy eljutni az Astoriától a Nyugati térig, hogy közben legalább kétszer ne hallgassa végig az ember az El condor pasát, kissé kiábrándultam a latin-amerikai zenéből. Csalódásomat csak fokozta, amikor láttam, hogy ezek a derék emberek Winnetounak öltözve próbálták fokozni a nézőben kiváltható élményt az Õrs vezér terén.

Most hallgatom ezt CD-t - legalább ötödször, mióta a szerkesztő úr kezeimbe ajánlotta. Ugyanannak az 1964-es felvételnek a digitalizált változata, amelyet annak idején kazettán hallgattam ronggyá, és amiről pár hónapon belül megtudtam, hogy minden rendes értelmiségi háztartás nélkülözhetetlen tartozéka - akár a Kis éji zene, a Négy évszak vagy a Nemzeti Sport.

A mise számomra nem csupán zenei élmény, noha kétségtelen, elég gyönyörűséget lelhet az ember már pusztán abban is, ha elmélyed e liturgikus zenei forma hallgatásában, folytonos áttűnéseinek tanulmányozásában, mondjuk, a gregoriántól napjainkig. A mise számomra vallási élmény is, és még valami: közösségi élmény. Olyan alkalom, amikor emberek szabad akaratukból, minden érdek nélkül, örömmel töltenek együtt időt.

Ezért szeretem, ha a misékben - még ha a mű nem is templomban, hanem koncertteremben hangzik is el - nagy létszámú kórusok szólalnak meg: számomra ez, az együtt éneklés fejezi a közösségi jelleget. Meg kell jegyeznem, ezért szimpatizálok az úgynevezett gitáros misékkel is - ezek bennem komoly zenei katarzist nem váltanak ki, de jó részt venni olyan közösségi eseményen, ahol mindenki \"bedobhat valamit a közösbe\".

Itt Közép-Európában szoktunk irigykedni Latin-Amerikára. Mondogatjuk, hogy igen-igen, szegények ott az emberek, de csodálatra méltó az a hihetetlen élni akarás, amivel felül tudnak kerekedni minden nyomoron, nélkülözésen, szomorúságon. Nem tudom, hogy ezt tényleg jellemző-e valamennyi latin-amerikai népre, pláne minden ottani emberre, de egyvalami biztos: Ramírez Miséjében ezt a lobogást érezni. Ebben a műben még a Kyrie tételt is úgy éneklik, hogy \"Uram, irgalmazz, de azért kösz, hogy fölvirradt ez a nap is\".

És pontosan ez az, amiért köszönettel tartozom a szerkesztő úrnak. Örülök, hogy újra hallom ezt a darabot. Be is fejezem az írást - inkább meghallgatom hatodszor is.