Modern, nem modern (Orbán György művei)

ORBÁN GYÖRGY:
Cantico di Frate Sole
Mass #11 Benedictus
The Razumovsky Trilogy

Alföldi Zsuzsanna - szoprán
Gál Károly - hegedű
Reményi Ede Kamarazenekar

Hungaroton
HCD 32624

Különös dolog ez a kortárs zenével. Némelyik mű egyáltalán nem tűnik kortársnak - dallamos, nem nélkülözi a tonalitást sem, kellemes, egyesek szerint idejétmúlt harmóniákat tartalmaz. A másik már kissé "modernebb", kevésbé van meg a tonalitás- és a folyamatosságérzésünk, kissé idegenebb hangzású a klasszikusokhoz szokott fülnek. De olyan is akad, amiről már az sem egészen egyértelmű mindig, zene-e egyáltalán, vagy inkább matematikai, netán akusztikai kísérlet.

Nos, Orbán György műveiről valószínűleg keveseknek jutna eszébe a "modern zene" kifejezés. Ezek a darabok inkább mondhatók például kellemesnek, sok esetben filmzeneszerűnek, gyakorta lírainak, már-már romantikusnak. Olyan zene ez, amire általánosságban azt szokás mondani: nagyon szép.

Időnként eszembe jut róla Kodály, máskor Weiner Leó zenéje. A címeket tökéletesen kifejezik a megszólaló hangjegyek: a Valse triste szomorú, a Tango ("Felice") boldog, a Frisch csárdásra emlékeztet. A zene nagyon ötletes, nem nélkülözi a humort sem. Egy, a zeneszerzés-mesterséget alaposan elsajátító komponista munkája az, amit hallunk. De számomra nincs benne semmi igazi meglepetés, semmi különösebb izgalom, semmi olyasmi, amihez hasonlót már ne hallottam volna valahol.

Ez alól talán leginkább az első számként elhangzó Naphimnusz a kivétel, amely Szent Ferenc szövegére készült. Orbán György így ír művéről: "A vonószenekarral kísért énekszólam a késői 19. században kidolgozott szonáta-elv szerint épül, így a főtéma-melléktéma romantikus párosa egybeesik a Nap-Hold dualitással, ebből adódik, hogy így a halál azonos lesz a Hold motívumával." Amellett hogy nagyon szép zene, számomra ez a mű jelentett legtöbb váratlan pillanatot, egyéni hangvételt.

A szintén szopránra és kamarazenekarra íródott Benedictust olaszos dallamosság, erős érzelmi töltés jellemzi. A szólót Alföldi Zsuzsától halljuk. A művésznő igen muzikálisan, szép hangsúlyokkal, kifejezően énekli ezeket a darabokat. Hangja szép tónusú, hajlékony, csak a magasabb régiókban bizonytalanodik el kissé.

A lemezen Alföldi Zsuzsa mellett a Reményi Ede Kamarazenekart hallhatjuk. Az együttesről készült kép elárulja, igen fiatal muzsikusokról van szó. A lemez kísérőfüzetéből az is kiderül, hogy az együttes a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola legtehetségesebb növendékeiből alakult 1981-ben. A tagok valószínűleg időközben cserélődtek, hiszen a fotón szereplő némelyik muzsikus talán még meg sem született akkortájt. A hangzás kellemes, egységes. Az intonáció is pontosnak mondható, s a zenészek lelkesedése is áthallik a felvételen.

Azt hiszem, ez a korong leginkább azok tetszését nyerheti el, akik a kortárs zenében is inkább a romantikát, a líraiságot, a dallamfolyamokat, az érzelmességet, a humort szeretnék megtalálni, és az sem számít zavaró körülménynek, ha a hallott zene időnként már túlságosan is egyértelműnek tűnik.