Magyar szopránok 1903-1942

A magyar operaszínpad csillagai
Szoprán énekesnők 1903-1942
Pannon Classic
PLC 8023

Izgalmas összefüggésekre bukkanhat az ember, ha meghallgatja a Pannon Classic most megjelent CD-jén a XX. század első felének magyar szoprán énekesnőit.

Kezdjük a számokkal!
16 áriát hallhatunk, összesen 12 művésznőtől. A felvételek közül az első négy közvetlenül a hangrögzítés kezdeti korszakában készült, 1903 és 1909 között, majd egy nagy ugrás következik. A további műsorszámok zöme (összesen kilenc) 1928 és 1932 között, a maradék három pedig 1937 és 1942 között született.

Ha mindjárt az elején le kellene szűrni a tanulságot, akkor sommásan azt állapíthatnánk meg, hogy a korabeli szoprán énekesnőink kicsit hadilábon álltak a tiszta intonációval (persze van kivétel). Azt viszont a mérleg másik oldalára kell helyeznünk, hogy előadásukban az adott mű minden esetben izgalmasan, mély átéléssel és pátosszal szólal meg. Ez akkor is igaz, ha ma (2006-ban) már jelentősen mást értünk a mély átélés és a pátosz fogalmán.

Ezzel el is jutottunk az ún. izgalmas összefüggésekig. A lemez további érdekessége, hogy az itt hallható énekesnőink jó része egymással párhuzamos életpályát futott be, azaz sejthetően hosszabb-rövidebb ideig riválisként tekinthettek a másikra.

A felvételek meglepően nagy százalékban pályájuk elején, a felívelő szakaszban örökítették meg a hangi képességeiket. Néhány kivétel azért itt is van.

Sándor Erzsit először a debütálás évében hallhatjuk, egy remek Csengettyűáriában (Delibes: Lakmé), másodszor pedig majd\' negyedszázaddal később, Violetta I. felvonásbeli áriájában (Verdi: Traviata). Csak elismeréssel adózhatunk neki, ugyanis mindkét felvétel ma is tökéletesen élvezhető, technikailag magas színvonalú előadás. Talán a Traviata-részletet záró \"esz\"-t és a hiányos szövegmondást lehetne kicsit megcsipkedni.

Számomra ma Medek Anna Csarnokáriája (Wagner: Tannhäuser) és a nagynevű Krammer Teréz Tiszaparti jelenete (Erkel: Bánk bán) már csak múzeumi ereklyeként értékelhető. Frázisaik nehézkesek és szokatlanok. Jó tudni, hogy valaha így is énekeltek Erzsébetet és Melindát, de még jobb érzés az, hogy ez a kor már elmúlt. (Krammer egyébként nagy kuriózum lehetett, mert nemcsak Melindát, hanem Toscát, sőt Elektrát is párhuzamosan műsorán tartotta.)

A lemez egyik csúcspontja Michaela III. felvonásbeli áriája (Bizet: Carmen), francia nyelven, Gyenge Anna előadásában. No igen, ő korának egyik nagy sztárja volt, mára sajnálatosan elfeledve. (Anne Roselle néven egyebek mellett ő volt az első német Turandot és az első amerikai Wozeck-Marie.) Michaela kényes áriáját lenyűgöző tisztasággal adja elő, produkcióját ma is bármely szoprán örömmel vállalhatná.

A Turandot ősbemutatója után két évvel rögzítették a hírhedt nagyáriát Németh Máriával. Hatalmas szenvedély lobog hangjában. Nem azt a jéghideg és kegyetlen arcát mutatja a szerepnek, mint a nagy vetélytársnő Gina Cigna. Magasságai diadalmasak, még Kalaf - szólólemezen máskor hiányzó - egy mondatát is ő énekli. Kár, hogy intonációja több ponton komoly kívánnivalókat hagy maga után.

A lemez másik csodája Szabó Lujza. A tragikusan rövid pályát befutott koloratúrszoprán két felvétellel is szerepel. Az Éj királynője I. felvonásbeli áriája (Mozart: A varázsfuvola) és a kicsit meghúzott La Grange-ária (Erkel: Hunyadi László) tökéletesen példázza makulátlan technikáját és virtuozitását. Tűhegyes trillái joggal kápráztatják el a hallgatót, teljesítménye tényleg elképesztő. Jó tudni, micsoda kincsek voltak egykoron birtokunkban!

Fontos még megjegyeznünk Angerer Margit nevét. Madame Butterfly I. felvonásbeli jelenetét (Puccini: Pillangókisasszony) olyan hévvel, szívbemarkoló lendülettel adja elő, hogy a más esetben jelentéktelennek tűnő részlet új értelmet kap. (Nem ok nélkül, Angerer annak idején a bécsi Staatsoper ünnepelt sztárja volt.)

A CD-t a könnyebb műfaj zárja. Bár az énekesnők érezhetően otthon voltak az operettben is, itt sokkal szembeötlőbb az idő múlása. Lehangoló példája ennek a Réthy Eszter előadásában hallható részlet, ahol pont a komponista állt a karmesteri pultnál (Lehár: Cigányszerelem). A felvétel maga az elavult operettes manírok halmaza. Kár, hogy a neves művésznőt nem ismerhettük meg operaszerepben!

Mindent összevetve: jókora tanulságot jelentett a remek felvételeken keresztül belehallgatni a múlt század első felének operaéletébe. Jöhetnek a következő kiadványok, az altokkal, a tenorokkal, a basszistákkal!