Kívánsághangverseny Fleming-módra (Renée Fleming - By Request)

Renée Fleming - By Request
Universal / Decca
475-094-2

Renée Fleming nagy művész, ehhez kétség sem férhet. Szépen csengő szopránhang birtokosa, amely elsősorban a lírai tartományokban mozog otthonosan, koloratúrakészsége is vitathatatlan. A hangon túl azonban más is óhatatlanul befolyásolja megítélésünket: Fleming valamennyi megszólalásakor jelen van, folyton játszik, sokszor olyan érzelmi pluszt csempész egy-egy áriába, amely a legtöbb énekesnél nincs meg. Mégis, gyakran az az embernek a benyomása, hogy a művésznő egész egyszerűen túljátssza a jeleneteket, ami sajnos modorossá teszi éneklését.

A fenti megállapítások illusztrálásaként érdemes meghallgatni az új lemez (\"By request\", amit talán kívánságműsorként fordíthatunk) egyik, most felvett részletét, Violetta nagyjelenetét a Traviata I. felvonásából. Fleming az ária során sokszor teljességgel természetellenesen ejti a hangzókat, sokszor szándékosan elfojtja a hangját, máskor széttördeli az egyes szavakat, ami, valljuk meg, bizony igen zavarólag hat. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem jegyeznénk meg, hogy vannak gyönyörűen kiénekelt részei is a jelenetnek, összességében itt mégis a kellemetlenebb elemek dominálnak.

A lemez többi része szerencsére már lényegesen kevésbé problematikus. A nyitó \"O, mio babbino caro\" a Gianni Schicchiből például felejthetetlenre sikeredett, mint ahogy szépen megoldottak a francia operarészletek is, köztük a Fleming védjegyévé vált Manon-részlet is. Külön fel kell hívni a figyelmet az eredeti nyelven énekelt Rusalka-áriára is, Dvorak azonos című operájából, amely az egész válogatásalbum legszebb hat perce. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy ezt a részletet Solti György vezényli, akinek a keze alatt szinte énekel a zenekar, megállapíthatjuk, hogy Flemingnek igen illusztris társaságban kellett helyt állnia. Nos, ez itt a csodálatos pianissimóival teljes mértékben sikerült is.

A Rusalkán kívül is vannak még igazi ínyenceknek való csemegék a lemezen, például Marietta dala Korngold Holt városából, vagy Strauss és Fauré dalai. No meg persze az elmaradhatatlan sláger, a Pillangókisasszony nagyáriája, mint igazi vokális remeklés.

A lemez az összhatást tekintve bíztató, egy igazán tehetséges énekesnő művészetéről kaphatunk képet belőle, és a szerencsétlenül sikerült Traviata-részlettől eltekintve nem érik kínos pillanatok a hallgatót.
Illetve egyvalami mégis említésre szorul: a lemez kísérőfüzete igen vérszegényre sikeredett, gondolok itt a rossz minőségű, ultravékony papírra, vagy az énekesnőről készült, sokszor nagyon előnytelen képekre... Nem hittem volna, hogy egy ilyen óriáscégnél, mint a Decca, erre nem figyelnének. Úgy tűnik, most ezt is megértük.