Dana-dana

Lajos Bárdos: Choral Works Hungaroton HCD 31980

Persze, hogy féltem.

A helyzet az, hogy a kórusmuzsikából én a hatvan-hetvenes évektől napjainkig terjedő irodalmat kedvelem. Persze fejet hajtok a nagy mesterek előtt - nekem is volt gyerekszobám, tudom én, mi jár az őszülő halántéknak-, csak szeretni ne legyen kötelező.

Persze, hogy féltem.

Hiszen boldogult úrfi koromban végigzongoráztam vagy egy tucat Bárdos művet, de nem sok dobogtatta meg a szívemet. A szokásos Kodályos sémák: téma, imitáció (kötelezően minden szólamban!) teljes zárlat koronával, aztán téma, imitáció ad infinitum.

Szóval féltem, hogy most mit fogok írni.

Akárki is volt a szerkesztője a Magyar Millenium 2000 keretében megjelent válogatásnak, kellemes meglepetést okozott. Az egy kivételtől eltekintve (Bartók emlékére 1965) 1934 és 1953 között keletkezett művek izgalmas és főleg változatos keresztmetszetét adják Bárdos kórus-életművének. Az időtlen templomos zenéktől (Popule meus, Libera me stb.) a ma is döbbenetes hatású üstdobbal kísért háborús éneken át (A nyúl éneke) a népdalfeldolgozásokig (Első népdalrapszódia, Széles a Duna stb.) terjed a repertoár. Mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló muzsikát.

De, hogy ne legyen olyan kerek az alma, muszáj szóvá tennem az előadások nagyon is változó színvonalát. Sajnos, szinte egyetlen előadásról sem mondható el, hogy méltó lenne egy ilyen reprezentatív kiadványhoz. Viszont ami igazán meglepő, az a Rádiókórus gyenge szereplése. Számos hajszálhíján pontos indítás és számtalan bizonytalan intonáció jellemzi felvételeiket.

Na igen, a felvételek. Különböző időpontokban (1971-1987) és nagyon különböző helyszíneken (stúdiók és templomok) készültek. Ez sajnos hallatszik és nem erősíti az egységesség érzését. Tudom, hogy így olcsóbb, de talán megérne Bárdos egy igazán profi egységes hangzású lemezt is.

De ismerve a hanglemezkiadás lehetőségeit, ettől az egytől nem félek.