Csemiczky Miklós: Missa in C / Motets

Csemiczky Miklós:
Missa in C
Motets
Magyar Rádió Énekkara
Vezényel: Erdei Péter
Hungaroton
HCD 32177

Szeptember végén, egy rádiós stúdiókoncerten mutatták be a nagyközönségnek Csemiczky Miklós Kilenc motettáját. Akkor, talán szerénységből, talán a két cég közti esetleges tisztázatlan jogállás miatt, de senki sem említette meg, hogy a művek (a Missa in C-vel együtt) rövidesen megjelennek a Hungaroton gondozásában. A \"bemutatni\" szó persze nem egészen helytálló, hiszen a motetták egyenként már elhangzottak különböző kóruseseményeken. Az érdeklődő karnagyok, kórusok már részben vagy egészben, megismerhették őket. Ugyanez igaz a lemez \"nyitószámára\", a Misére is, melynek nem csupán keletkezése, de felvétele is a kilencvenes évek legelejére, Erdei Péter Rádiókórus-karnagyi működésének idejére esik.

Csemicky Miklós, annak ellenére, hogy diplomájának megszerzése után hihetetlen sebességgel indult el karrierje - versenygyőzelmek, állami kitüntetések, felkérések -, nem vált agyonjátszott, megkopott, érdektelenségbe fulladt szerzővé. Erre szerencsére \"genetikailag\" alkalmatlan. Halk szavú, visszafogott ember, aki indulatait a zenéjében éli meg. Bár erősen hatottak/hatnak rá a barátok - Orbán, Selmeczi, Vajda -, négyük közöl (talán) ő őrizte meg legmarkánsabban a saját zenei identitását. Míg kollégái örömmel lubickolnak az előző korok stiláris lehetőségeiben, addig Csemiczky úgy vegyíti a tonalitás nyújtotta biztonságot a századvég kórustechnikai lehetőségeivel, hogy közben alig-alig hivatkozik a múltra.

Pedig mind a latin szöveg, mind maga a mise műfaja könnyen elcsábíthatja a halandót. A tiszta, világos harmóniák, a tradicionális formák nem éppen az újszerűség melegágyai. Az 1991-ben készült Mise azonban üdítő kivétel. Nem archaizál, és főleg nem akar pápább lenni a pápánál. Az egyszerű hármas- és négyeshangzatokból fokozatosan alakítja ki egyre bonyolultabb dallam- és harmóniavilágát, hogy némi ritmikai fűszerezés után, egy semmihez sem hasonlító, sajátosan mai zenét eredményezzen. Ahogy az 1991. és 1999. között írt motettákban is. A Kodály utáni második-harmadik nemzedék sajátja, az imitációtól való óvatos félelem meghatározza Csemiczky kórusművészetét is. Ez persze nem jelent abszolút elzárkózást ettől a technikától, de tény, hogy ő is előnyben részesíti a homofóniát, illetve a szabad polifóniát.

A 72 percnyi, négy-nyolcszólamú a cappella műveket igen jó hallgatni. Hogy mennyire jó énekelni, azt nem tudhatom, de tény, hogy kevés kivétellel nem az amatőr kórusok irodalmát fogják szaporítani. Nehézségi fokuk többnyire a hivatásos énekkarok, messze a nagy átlag feletti szintjéhez igazodik. A Rádióénekkar pedig teszi a dolgát. Dicséretesen jól! - tegyük hozzá rögtön.

Nem hiszem, hogy ez a kiadvány financiálisan pozitív vállalkozás lenne (N. B.: egyetlen kóruslemez sem lehet az), de méltó dokumentációja egy több mint tehetséges zeneszerző munkásságának közel egy évtizedéről.