Csak áruvédjegy? (Anna Netrebko Orosz albuma)

Anna Netrebko - soprano
Chorus & Orchestra of the Mariinsky Theatre
Valery Gergiev
Universal / Deutsche Grammophon
28947 76384

Várható volt. A probléma elől nem bújhatunk el, mert előbb vagy utóbb utolér, elénk áll, mélyen a szemünkbe néz, és kikényszeríti véleményünket. Pedig sokáig sikerrel halogattam. Amikor az első híradások befutottak róla, elegánsan félreálltam, hagytam \"a dagadt ruhát másra\", igyekeztem szemlélődve kimaradni. Későbbi, mindent elsöprő - CD-vel és DVD-vel kísért - áradását is sikerült cselesen elkerülni, kajánul somolyogva kollégáim jó szándékú bedőlésén. A közelben leselkedő veszélyt vagy két hete Bécsben kószálván is éreztem, amikor egy langyos november végi délutánon megláttam a Staatsoper oldalában békés várakozásban kígyózó tömeget, akik az esti állóhelyekre vártak büszkén és kitartóan. Hátizsákos diákok és elegáns \"urak, asszonyságok\" egyaránt. Az Alvajárót adták, hát én inkább koncertre mentem. Azután váratlanul mégis becsapott a villám, amikor - immár megint Pesten - a Szerkesztő Úr hamiskás mosollyal kezembe nyomta a Deutsche Grammophon legújabb CD-jét, Anna Netrebko Orosz albumát. A borítóról egy topmodell nézett ránk, oly igézően, hogy minden erőmet összeszedve sem sikerült elhessentenem az ötletet, hogy én írjak recenziót róla.

S itt az idő, hogy a tisztelt Olvasót is beavassam mélyről jövő kételyeimbe. A gondom tán pont ez az igéző borító volt. Meg ami mögötte van. A fiatal orosz szoprán ugyanis a pillanat törtrésze alatt robbant be a köztudatba. A berobbanás szó nem is fejezi ki hűen, milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően történt, egyszerűen szókincsem véges volta miatt nem sikerült jobb szót találni salzburgi Traviatájára. A máskor oly finnyás Ausztria egy perc alatt, s egy emberként kapitulált, a premier másnapján Netrebko folyt tévéből, rádióból, lemezjátszóból, újságból, internetből, parfümériából, óraékszerboltból, fodrászüzletből, hogy csak a legfőbb támadási pontokat említsem. Úgy éreztem, egy fantasztikusan felépített, végtelenül profi akcióval állunk szemben, azaz dehogy állunk, lendülettel söpör el bennünket.

Vajon mennyi mindebből a valódi minőség, és mennyi a marketing?

Verdi, Puccini, Bellini és Mozart után Netrebko most anyanyelvi felségterületre óvakodott, e lemezén XIX. és XX. századi orosz komponisták áriáit, operajeleneteit, dalait, románcait énekli.

Csajkovszkij Jolantája indítja a sort, utána két - elég negédesre hangszerelt - Rahmanyinov-dal következik, majd négy Rimszkij-Korszakov-operarészlet. Egy ária a Mese Szaltán cárról címűből, egy másik a Cári mennyasszonyból, kettő a Hópelyhecskéből. Újabb románc, Csajkovszkijé, s még egy ária Glinka Ivan Szuszanyinjából.

Ekkor már a CD háromnegyedénél járunk. A felvétel hibátlan és mértanilag tökéletes. Netrebko hangképzése érthető módon oroszosan gutturális, de hanganyaga nemes és vitathatatlanul homogén. Mélysége szoprántól szokatlanul sötét színű, mely a magasabb régiókban meglepően kivilágosodik. Szép hang, a szó technikai értelmében.

Mégis valami furcsát, valami nehezen megmagyarázhatót érzünk. Ezek az áriák és dalok bosszantóan felszínesek, pedig az orosz zene általában meglehetősen érzelemgazdag. Igen, sikerült - nyilván nem véletlenül - egy olyan válogatásba csöppennünk, amelyik elég távol tartja az érzelmeket - gondoljuk még ekkor.

A tizedik szám Prokofjev Háború és békéjéből egy hosszabb rész. Helene estélyén járunk, itt szédül meg Anatol és szeret bele Natasába. A szédítő hatás ezúttal mégis elmarad, Netrebko ugyanis virtuóz hidegséggel adja az állítólag szerelmes nőt. Kezd világosodni a kép.

Rahmanyinov operájából, a Francesca da Riminiből következik egy mutatós szám, a címszereplő áriája szépen, hatásosan és hűvösen előadva. Végül a legismertebb részlet zárja a lemezt: Tatjána levéláriája az Anyeginből. Nem kis teljesítmény, de Netrebkónak sikerül technikailag hibátlanul - ám érzelemmentesen - előadnia.

És hiába a szentpétervári Marinszkij Színház remek zenekara és hiába a pulpituson a nagyszerű Valerij Gergijev. A siker - nem kétlem, hogy lesz - nem a zenéé, nem a művészeté, még csak nem is a művésznőé.

A reklámé. Hogy a szegény, és egyszer már megidézett költővel szóljunk újra: \"mint akármely mosóporé…\"