Canticum Canticorum - nagy kórusművek 4.

Palestrina: Canticum Canticorum
Hilliard Ensemble
Virgin veritas x2

Volt az európai vokális zenének egy soha máskor nem látott aranykora. Az énekhangról, a tiszta intonációról, a kórushangzásról tulajdonképpen mindent tudtak a tizenhatodik század végén, és amikor ez a szakértelem találkozott az ellenreformáció inspirálta igénnyel és ihlettel, akkor és csak akkor születhettek meg a nagy művek és szerzők, és mindközött Giovanni Pierluigi da Palestrina volt a király!

A rá jellemző szólamvezetést azóta is tanítják és tanulják, bár nem sokan értik. Ellenpontja hogyanjának külön tantárgyat szentelnek a muzsikus-tanoncok számára, de a miértről nem sok szó esik. Emlékszem Fekete-Győr tanár úr bölcsen elnéző mosolyára, amikor értetlen-szemtelenül, de annál büszkébben mutogattam neki a stílusban \"tiltottnak\" számító hármashangzat-felbontást a Beata Vergine misében.

Csak jóval később, Bartók háromszólamú férfikarra komponált művei, az \"Elmúlt időkből\" megismerése után kezdtem homályosan sejtetni valamit abból, hogy az igazi mester már a szerkesztésben, a harmonizálásban és a szólamvezetésben hogyan törekszik arra, hogy a kórusból kihozza a legtöbbet, a legszebbet. Már a \"felrakás\" is más, ha férfikarra vagy vegyeskarra, netán fiúkórusra készül a mű.
És ez itt a bökkenő! Reneszánsz művekben a fiúkórus használata gyakran valóban csak divat, de a Hilliard felvételét hallgatva nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy Palestrina (valamint Gesualdo, és még néhányak) esetében nem az.

Nem mintha a Hilliard Ensemble nem énekelne szépen. Sőt, nagyon is szépen énekel. Ragyogó ez a kisegyüttes, néhány felvételüket igen nagy becsben tartom. Tisztán és érzékenyen szólnak, legfeljebb a \"térfogat\", a \"súly\" hiányzik időnként.

Palestrina negyedik motetta-kötete, vagyis az Énekek éneke a többi motetta gyűjteménnyel szemben valószínűleg eleve összefüggő ciklusnak készült. Huszonkilenc olyan mű, melyek összefogásához, felépítéséhez, megteremtéséhez most a Hilliard együttest kicsit \"kevésnek\" találom.
A szoprán hölgyeket is megszólaltató kórushangzás pedig, ami például Jan Garbarek Officiumában (ECM 1525) nagyon kellemes, szép és adekvát, Palestrina esetében \"csupán\" kellemes és szép.

Hogy a Virgin hanglemeze mégis nagyobb figyelmet érdemel, az azért van, mert Palestrina szinte bármely műve alapmű. Ehhez képes az egyházzene \"sorsfordító\" miséit is viszonylag ritkán adják ki, de a Canticum canticorumból sem jelent meg túl sok felvétel. Pedig ezt is nyugodt lélekkel sorolhatjuk be a nagy kórusműveket bemutató sorozatunkba.