Boris Christoff Muszorgszkij dalokat énekel
Lieder und Tänze des Todes u.a.
Boris Christoff
Orchestre National de la Radiodiffusion Francaise
Alexandre Labinsky
Ha a nagy bolgár medve (1914-1993) elbődült, összecsendült minimum húsz pohár. Boris Christoff hatalmas, sötét tónusa, a basszus hangfaj mintegy ideáltipikus megtestesülése. Mostani lemezén, mely eredetileg 1958-ban készült (és most újra megjelent az EMI Great Recordings of Century sorozatában), a számára legtökéletesebben passzoló zeneszerző, Modeszt Muszorgszkij nálunk kissé (és tökéletesen méltatlanul) elfeledett dalait adja elő.
A magára valamit adó zenebarát persze a 20. tracknél kezdi a hallgatást: A halál dalai és táncai. Ez a négy dal egy-egy vízió, a zeneszerző legmélyebb alkotásai közül való. Muszorgszkij élete egy nehéz periódusában komponálta (1875-77) ezt a rémálomszerű dalciklust; a Borisz Godunov nemrég bukott meg, a komponista hivatali munkájával csak éppen annyi rubelecskét keresett, hogy azonnal elhelyezze a közeli vendéglő pincéreinek zsebében. Hiába biztatgatta Rimszkij-Korszakov, senki nem segíthetett rajta, vodkától félrecsúszott szájjal dalolgatott délutántól hajnalig a kandi közönségnek. És elsősorban talán magának találta ki ezeket a barátja, Kutuzov gróf verseire írt dalokat is.
Romantikus anyag mindegyik, a világ és az abban idegen szubjektum szembenállása a fő téma. És persze a halál leküzdhetetlen melankóliája. Tovatűnő látomások, hogy egy későbbi jeles orosz, Szergej Prokofjev zongoradarabjainak címét idézzük. És szerepversek is, ami megint romantikus alapállás. Ráadásul a legfontosabb szereplő a Halál, akinél regényesebb alak aligha képzelhető el. Mindent lebíró hadvezérként lép fel az utolsó dalban (A hadvezér), és Christoff képes is érzékeltetni az alak teljes fenségét, autoritását. Ez a Halál nagy birodalom ura, és ennek megfelelően büszke, monumentális figura. A Halál a legnagyobb cár lesz Christoff kolosszális előadásában.
Nem kevésbé megrendítő az első dal (Trepak), melyben ismét a Halál a főszereplő, aki trepakot táncolva vigasztalgatja a rendes orosz módra tökrészeg, az erdőben eltévedt és ott megfagyott muzsikot. A Halál most vidám, kocsmázó fickó, Christoff félelmetes humorral festi meg a jókedvében még a szokásosnál iszonytatóbb alakját. A második dal (Bölcsődal) alkalmat ad, hogy megszólaltassa hangja finomabb regisztereit is; de aztán persze ismét fellép a csecsemő fölé hajló Halál, és a zene drámaibbá, kísértetiessé válik. E dalciklus (mely Glazunov és Rimszkij-Korszakov kissé vastag hangszerelésében került a lemezre) előadása bizonyára az egyik csúcs Boris Christoff pályáján.
És aztán ott van még az elbűvölő Gyerekszoba (1868-72) című sorozat, melyet Muszorgszkij a saját verseire írt, és amelyben a nagy basszus gügyög, dünnyög, pipiskedik, falzettezik; hihetetlen kedvességgel és színgazdagsággal mutatva be a gyermekek és dajkáik vékonyka világát. Felejthetetlen, amint ez a nagyvad behúzott karmokkal simogat, liliputizálja roppant méreteit.
Aki pedig egy kissé felhőtlenebb, felületesebb szórakozásra vágyik, hallgassa meg a híres Bolha-dalt, melyet a Faust Mefisztójának szövegére írt Muszorgszkij. Operett, de vérbeli.
Nagy lemez, kötelező hallgatnivaló.