A magyar operaszínpad csillagai (Koréh Endre, Környei Béla, Fekete Pál)

Koréh Endre (Pannon Classic - PCL 8019)
Környei Béla (Pannon Classic - PCL 8020)
Fekete Pál (Pannon Classic - PCL 8021)

Három CD, rengeteg közös vonással. Mindhármukat (fenti közös címmel) a Pannon Classic adta ki, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának dicséretes támogatásával. Az összeállítások \"lelke\" (az eredeti felvételek, fényképek birtokosa, a kísérőszöveg és diszkográfia írója) Magyarország egyik legismertebb lemezgyűjtője, dr. Szomolányi G. István. Amennyire az \"alapanyagok\" megengedték, a lemezek hangzása egységesen magas szintű (a borító angol és magyar nyelven hangsúlyozza ritkaságukat, és a hallgató megértését kéri a restaurálás utáni \"maradványzajokért\"). Kifejezetten gusztusos a korongocskák információs oldala, a 78-as éra lemezfelszíneinek felidézésével.

Sajnálatosan mindhárom művésznél az is közös tényező, hogy nem érték meg hatvanadik születésnapjukat (sőt, Környei pár héttel az ötödik X elérése előtt halt meg).

Ám ezzel a hasonlóságoknak vége. Három teljesen különböző hangfajta-hangféle, repertoár, karrier.

Számomra a legnagyobb relevancia Környei Béla (1875-1925) lemeze. A hangot persze ismertem, két-két részlettel szerepel a Régi magyar énekesek (Radioton LPX 31005) és a Magyar Operaszínpad csillagai 1. (Hungaroton LPX 12640) összeállításokon, de önálló kiadvány nem jelent meg művészetéről.

A voce fantasztikus, ma a világ bármelyik vezető operaházában ott lenne a helye (Környei amúgy három éven át tagja volt a Bécsi Staatsopernek is). Egyszerre érzem benne Melchior baritonális hangszínét (Környei basszistaként kezdte!) és ugyanakkor a fiatal Björling fényes magasságát. Zeneileg persze a kor stílusát képviseli, s itt nemcsak a zenerészletek gyakori (és a 78-as lemezek korlátozott kapacitása miatt szükségszerű) \"csonkolására\" gondolok, hanem önkényes megoldásokra is (pl. Il Trovatore - Stretta, itt késve lép be, s rögtön \"visszahúzza\" a kísérő zenekart). Mindezek dacára hihetetlenül értékes dokumentum ez a CD, méltó például a Preiser historikus sorozatához, biztos vagyok abban, hogy megfelelő terjesztés, menedzselés esetén külföldön is sokan emlegetik majd.

A tenorista hangját anno több mint 150 felvétel örökítette meg, e kiadvány lemezcégek szerint csoportosítja az itt hallható 27 részletet (egy-két alkalommal a zenei folyamatosság kedvéért a sorrendben kivételt téve). A repertoár? Verdi, Puccini (egy évvel az ősbemutató után felvette a Nyugat lánya III. felvonásának áriáját), Mascagni, Leoncavallo, Wagner, d\' Albert, Bizet, de Curtis, meg a János vitéz két részlete. Külön érdekesség, hogy az Un tal poco és a Vesti la giubba három, A hegyek alján egy jelenete két különböző lemezről is felcsendül. S még egy adalék: az összeállítás négy utolsó számánál, a (kitűnő, pontos, részletes) diszkográfiai résznél az EMH rövidítés szerepel - ez az Első Magyar Hanglemezgyárat takarja, ezek a felvételek valóban rendkívüli ritkaságok (nem véletlen, hogy hangtechnikailag is a legrosszabbak).

Koréh Endrét (1906-1960) gyönyörű színű basszusa elvitte a Metropolitanbe (egy 1953-as, Reiner dirigálta Rózsalovag II. fináléját kapjuk ízelítőül), a Salzburgi Ünnepi Játékokra (Figaro házassága Furtwänglerrel), Bécsbe, a Glyndebourne-i Fesztiválra s a világ sok más tájára.

A korongon opera mellett más műfajok (magyar nóta, népdal, dal, egyházi zene) is szerepelnek, a fő attrakció persze A pince mélyén, melyet Koréh egy oktávval mélyebben énekel a partitúrában írthoz képest, 16 kontra C-vel.

A kísérőszöveg itt nem makulátlan. Ízlés dolga, hogy a Figaro házassága 1953-as salzburgi előadása valóban a \"mű máig legjobb interpretálása\"-e (számomra messze nem). Inkonzekvens, hogy Krips keresztnevével is, Furtwängler a nélkül szerepel. Gondolom, copyright-okok miatt az élő előadások zenekarát nem tüntették fel (amúgy itt a műsor a hátoldalon csak magyarul szerepel); a két Szöktetés-részlet úgy tűnik, hogy stúdiófelvétel. (Nem volt alkalmam a Krips dirigálta komplett lemezzel való direkt összevetésre, de ha onnan származik, akkor az eredeti kiadó a Decca). S persze (magyar és angol szövegben egyaránt!) Koréh nem énekelhetett 1936- ban Frank Martin A vihar című operájában, mivelhogy azt húsz évvel később mutatták be.

Apró szeplői és heterogenitásai ellenére remek korongocska ez.

Fekete Pál (1900-1959) CD-je más kategória. A 23 trackből mindössze három operarészlet, Klemperer dirigálta pesti előadásokból - ezek LP-n korábban már megjelentek. A többi operett, tánczene, cigánymuzsika. A tenorhang szép, de úgy vélem, ez a kiadvány inkább a nosztalgiázó, idősebb nyugdíjasokat érdekelheti. A kísérőfüzet feltehetően hamarosan újra kiadásra kerülő emlékekről tesz megjegyzést a nagy \"buffo\" évekből - talán szerencsésebb lett volna inkább ezeknek szentelni Fekete Pál első CD-jét.

Nem lehet eleget hangsúlyozni e CD-k megjelenésének fontosságát. Tisztában vagyok azzal, hogy ma az emberek jelentős része valamelyik valóságshow-n csámcsog, egy bulvárlap százezres, egy zenei szaklap ezres példányszámban jelenik meg, nagyságrenddel többen veszik meg Domingo tangó-felvételét, vagy azt a borzadványt, ahol Carreras énekli az Újvilág-szimfónia egy részét (igen, van ilyen!!), mint egy archív lemezt, de mégis, e kiadványok visszaadták elvesztett optimizmusom egy részét.
Felcsigáztak. Mi jön, mi jöhet még?

S elgondolkodtattak. Tudom, óriási munka, de egy olyan DVD, ahol a múlt nagy magyar operaénekesei láthatók-hallhatók?