Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

A csoda nyomában 2. - Celibidache Verdi Requiemjét vezényli

2004-12-14 06:35:00 Szilgyo

\"Celibidache Giuseppe Verdi: Requiem
Koncertfelvétel: - 1993. november 27. és 30.
Herkulessaal der Residenz, München
EMI, 5 57848 2

Giuseppe Verdi Requiemje hihetetlenül összetett mű, előadása a legmagasabb szintű elkötelezettséget, precizitást és felkészültséget követeli meg a zenekartól, a kórustól és a négy szólistától egyaránt. Nyilvánvaló, hogy ez az egyik oka annak, hogy Celibidache, aki 17 évig volt a Müncheni Filharmonikusok zeneigazgatója, sokáig egyáltalán nem akarta elvezényelni az olasz Maestro gyászmiséjét. A másik ok sokkal bonyolultabb, és taglalása igen messzire vezetne: lévén Zen-buddhista, talán nem tudott teljességgel azonosulni az egyébként nem túlságosan szigorú katolikus hírében álló Verdi talán legszemélyesebb hangvételű egyházi művével.

Mindezek ellenére \"Celi\" ezen kései felvétele véleményem szerint joggal követel helyet a Verdi Requiemek legjobban sikerült előadásai között, bár a dirigens interpretációja sokak számára nyilván éppoly elfogadhatatlan és idegen, mint például a Momus hasábjain nemrégiben recenzált Seherezádé-felvételé.

Tény, hogy a tempóválasztás itt is több mint merész, és néhány helyen, például a szépséges Lacrimosa tételben már-már kínosan messze kerül az értők által autentikusnak vélt tempóktól. A Quid sum miser tételben pedig az egyébként nagyszerű teljesítményt nyújtó énekesek elé is szinte megoldhatatlan feladatot állít azzal, hogy hallhatóan visszafogja őket annak érdekében, hogy az azt követő Rex tremendae sokkal kérlelhetetlenebbül és - talán pejoratívnak tűnhet - hatásosabban szóljon. Egyáltalán: a rengeteg dinamikai váltás, és a kontrasztok érzékeltetése ezen a Celibidache-felvételen is kiemelt szerepet kap.

Az énekesek egyformán magas színvonalon teljesítenek. A férfi szólisták neve jobban csengő: a tenor szólamban Peter Dvorsky kifogyhatatlan levegővel, megrázóan énekel, az Ingemisco tételben egész egyszerűen felejthetetlen; Kurt Rydl basszusa pedig kellően sötét és súlyos a szólamhoz. A hölgyek sem maradnak el mellettük, mind a szoprán szólamot éneklő Elena Filipova, mind az általam ez idáig nem ismert mezzo, Reinhild Runkel szinte kifogástalan.

Nem lehet eléggé méltatni a lemezen közreműködő Müncheni Filharmónia Kórusát (a Lacrimosa nekik is köszönhetően hátborzongatóra sikeredett!), valamint a Müncheni Filharmonikusokat, akik hallhatóan teljesen azonosultak dirigensük sokszor extrém, ám mindvégig eredeti és a hallgató figyelmét folyamatosan ébren tartó megközelítésével.

Celibidache Verdi Requiemje nagyszerű felvétel, elsősorban persze nem azoknak, akik most ismerkednek a művel. Nekik inkább Giulini, Karajan, Abbado vagy Barenboim ajánlható.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.