Vannak értékei, de...

Rimszkij-Korszakov: Seherezádé
Bartlomiej Niziol – hegedű
Philharmonia Zürich
vezényel Fabio Luisi

Dicsérendő, ha egy együttes, legyen operaház, vagy szimfonikus zenekar, saját kiadásában teszi elérhetővé produkcióit.

Így a 2015-ben alapított Philharmonia Records, mely a Philharmonia Zürich produkcióit publikálja, opera- és koncertfelvételeket egyaránt. Nem elírás, operákat is, hiszen az együttes, hangversenyaktivitása mellett, a Zürichi Operaház zenekara is. 1985-ben jött létre, amikor kettévált a neves Tonhalle Zenekar és a színház orkesztere.

2012 óta Fabio Luisi a főzeneigazgató, az ezüstkorong egy 2016-os koncert felvételét tartalmazza.

Zwei Seelen wohnen, ach, in meiner Brust – jutnak eszembe Goethe szavai. Merthogy sok a pro és a kontra e kiadvánnyal kapcsolatban.

Ízléses a kiadvány megjelenése (persze napjaink sztárkultuszára jellemző, hogy a borítón Luisi és a zenekar neve épp akkora betűkkel szerepel, mint a komponistáé). A háromnyelvű – német, angol és francia – kísérőszöveg rendkívül tartalmas, Mark Schulze Steinen esszéje nem csak a darabról szól, hanem számos egyéb információt is „becsempész” – nem tudtam, hogy Rimszkij-Korszakov tizenöt operát írt, vagy hogy amikor a komponista a Seherezádé írásába kezdett, felesége hét gyerekük egyikével volt várandós.

A CD kísérőfüzete ismerteti a dirigens és a zenekar életútját, történetét is.

De ne kerülgessük a forró kását. Milyen e (amúgy közepes árfekvésű) kiadvány zenei értéke?

A zenekar, az előadás jó. Legfőbb értéke Bartlomiej Niziol hegedűjátéka, de az egész interpretáción érezhető az élő előadás frissessége.

Csakhogy a Seherezádé a romantikus zeneirodalom egyik legkedveltebb darabja, az Internetet böngészve több tucat felvételét találni. Az csak kuriozitás, hogy 1919-ben, 1920-ban és ’21-ben Stokowski a Philadelphiaiakkal háromszor futott neki a darab rögzítésének. A Presto című netes szaklap közölt egy listát a mű rögzítéseiről (http://www.prestoclassical.co.uk/w/52355/3), nem tudtam, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar éppúgy készített lemezt, mint ahogy a Malajziai Szimfonikusok. Az én személyes kedvencem Reiner, ennek a korai sztereo felvételnek a hangzása ma is bámulatos, és persze ez társul Reiner dirigálásának hihetetlen precizitásával, színgazdagságával.

A konkurencia tehát óriási – és most jön a „de”. Van egy tény, ami miatt e kiadványt nem tudom tiszta szívből ajánlani. A CD-n csak ez az egyetlen Rimszkij-Korszakov-opus hallható. Napjainkban, amikor hosszabb Mahler-szimfóniák is elérhetőek egyetlen korongon, egy 47 perc 42 másodperces játékidejű CD-t publikálni, eufemisztikusan fogalmazva, illetlenség.

Csak annyit javasolhatok: ha tehetik, hallgassák meg e koncertfelvételt. De gyűjtményük gyarapításában ne ezzel a verzióval gondolkodjanak.

Köszönetünket fejezzük ki Julika Weineckernek (Zürichi Operaház) a kiadvány rendelkezésre bocsájtásáért.