Take It Easy - A Miskolci Szimfonikusok lemeze

Gershwin: Rhapsody In Blue
Joplin: Ragtime Music
Ernst Fischer: Südlich Der Alpen
North Hungarian Symphony Orchestra, Miskolc
László Kovács - Conductor & Pianist
Hungaroton
HCD 32270

A Miskolci Szimfonikus Zenekar tavaly ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját, a Hungaroton pedig év végére - kvázi szülinapi ajándékként - kiadott velük egy lemezt. A trend szerint, ha valaki jubilál, akkor valami nagyon nagyot kell durrantania - olyankor tobzódunk a nemes, fennkölt, összemberiséget megváltó művekben, ünnepivé kinevezett műsor- összeállításokban.
Erre fel mivel állnak elő a Miskolciak? Kék rapszódiával, Joplin-ragtime-okkal, és Ernst Fischer Az Alpoktól délre c. művével. Jó pont. \"Igen kérem, komolyzenészek vagyunk, húzzuk-vonjuk a dolgos hétköznapokon, karmesterversenyeken, operafesztiválon, de most ezzel ünnepelünk.\"

A Kék rapszódiában a karmester, Kovács László kavarja a fekete-fehér billentyűket, és tevékenysége révén érdekes eredmény születik. Mintha annak idején azt mondta volna a zenekarvezető a komponistának: Oké, Georgie boy, amikor szmokingban vagyunk, eljátsszuk úgy, ahogy le van írva, de amikor a klubban nyomjuk, akkor bízd ránk, rendben?

Így aztán az hallgató érzése, hogy egyszerre van jelen a Carnegie Hallban és valamelyik Broadway-közeli Avenue bárjában. Folyamatosan keveredik a darab \"klasszikus\", szimfonikus zenekari hangzása a szalondzsesszel.

Persze nem a hangok mások, hanem a hangzás és a zongorajáték.
Előbbi kicsit szellős, maga a \"lemezhang\" pedig ahhoz hasonlatos, mint amikor mesterségesen archaizálnak egy fényképet. Mindez - hallgatva a lemez többi számát - valószínűleg tudatos döntés eredménye (ez azonban nem mentheti fel a klarinétost a szép hang igénye alól). A zongorajátékról hivatalosan fogalmazva olyasmit lehetne írni, hogy \"a szólóhangszer kadenciái kissé túlságosan is szabadosak, a tempóingadozások néha önkényesnek tűnnek\". Lassítás, tempóváltás, döcögés, majd meglódulás, a kötelékek feloldozása. Elvégre rapszódiáról van szó.
Mindenesetre: szokatlan, de élvezetes negyedóra.

A szakma által többé-kevésbé a \"futottak még\" kategória alá pozícionált Rhapsody után további lightosodás áll be: következnek a Joplin-ragtime-ok, melyeket a zenekar harsonása, Balogh Sándor ültetett át szimfonikus zenekarra. A Nagy balhéból ismert örökzöld, az Entertainer ugyan nem hangzik el, de van itt más klasszikus, mondjuk a Maple Leaf Rag, vagy a Castle House Rag, a Happy Days Are Here Again-ről nem is beszélve, ami ugyan nem biztos, hogy Joplin, de sebaj.

Nagyon sok komolyzenész megpróbálkozott már a könnyűzenével, mondván \"abban is van érték\", de a sorok között olvasva ezek a nyilatkozatok általában azt jelentik, hogy a) hátha ebből is lesz egy kis pénz, b) mit nekem könnyűzene, ahhoz nem kell különösebb tudás. A következmény pedig általában az, hogy a) lesz belőle egy kis pénz, b) kiderül: a könnyűzenéhez is érteni kell/ene.
A ragtime-átiratokból az derül ki: Balogh Sándor ért hozzá. Egyáltalán nem tűnik fel, hogy nem egy kis big bandet hallunk, a hangszerelés tökéletes (és a hangzás is teltebb, mint a Rhapsody-ban).

Ernst Fischerről a kísérőfüzetben annyi derül ki, hogy egy 1900-ban született és 1975-ben elhunyt, elsősorban német nyelvterületen sikeres szórakoztató- és szalonzene-szerzőről van szó. A mű pár soros ismertetőjében pedig ez fél mondat is olvasható: \"...zsánerképek sorozata ez..., helyenként kifejezetten ötletes hangszerelési megoldásokkal\".
Bravó!
Mint amikor derékszögben simogatjuk a gyerek fejét, és azt mondjuk: nem is vagy kockafejű, kisfiam.

Szóval, adva van egy zeneszerző, aki sikeres műveket írt, de - a fentebbiek szerint - általában ötlettelen hangszerelési megoldásokkal, és adva van ez az Alpoktól délre c. mű, amely egy kikötőváros helyszíneit felidéző (valóban) zsánerkép-sorozat, négy tételben. Összehasonlításra nincs nagyon módom, első hallásra korrekt mű, korrekt előadásban; valóban szórakoztató, könnyed darab, tökéletesen passzol erre az albumra.

A borítófotó értelmezéséért évtizedekkel ezelőtt még tíz tekercs Forte filmet lehetett volna nyerni Egri János műsorában. Szerintem egy bacilus ezerszeres nagyításban, aki úgy döntött, hogy farsangkor gázrózsának öltözik.

A Miskolciak mostanában havonta jönnek a Zeneakadémiára. Februári műsorukban hallható lesz a Kék rapszódia és a Fischer-mű - és talán a ráadásba belefér egy-két ragtime is.