Simon mágus (Mahler II. / Rattle)

GUSTAV MAHLER:
Symphony No.2 \"Resurrection\"
Arleen Augér, Janet Baker
City of Birmingham Symphony Orchestra and Chorus
Simon Rattle
EMI
0946 3 45794 2 1

Alig követhető iramban, feltartóztathatatlanul bővül az EMI rendkívüli közmegbecsülést és nem várt piaci sikert elért Great Recordings of the Century sorozata. Szinte hónapról hónapra kerülnek ki újabb sokévtizedes vagy éppen kevésbé koros hangfelvételek a kiadó feneketlen archívumából, a lemezgyűjtők harsány üdvözlésétől övezve. Pedig nemrég még azt hihettük, ha a széria eléri a kitűzött százötvenes kiadványszámot, búcsút kell intsünk neki, nem remélhetjük újabbak megjelenését. Azután kiderült: ez nincs így! \"Ami jó, azt folytatni kell!\" - kiálthatott fel minden bizonnyal az EMI nem csekély éleslátással megáldott kreatív munkatársa a lelkesedéstől megittasulva, szája szegletében elégedett mosollyal böngészve az eladási statisztikákat, s még azon melegében felülírva a korábbi terveket, a lelkes szerkesztők újfent az archívumok mélyére ereszkedtek további újrakiadásokhoz fürkészve a méltó matériát.

A legújabb megjelenések között találjuk Sir Simon Rattle Mahler-lemezét is. A c-moll szimfónia felvételére alig húsz éve, 1986 tavaszán került sor, természetesen a Birminghami Szimfonikus Zenekarral és Kórussal, a szólókat Arleen Augér és Janet Baker vállalta. A sorozatban korábban napvilágot látott már egy szintén nem mindennapi II. szimfónia, jelesül a Klempereré. Alapos ok kellett tehát ahhoz, hogy Rattle teljes Mahler-ciklusából éppen ezt a művet válasszák ki az újrakiadásra. Ez az \"alapos ok\", meglehet, a még mindig komoly respekttel bíró Gramophone-díj, minthogy Rattle valamennyi Mahler-lemeze kapható volt idáig is, ez az új kiadás - eltekintve a hangminőség néminemű digitális feljavításától - legfeljebb árban kedvezőbb, mint a régi, s a sorozatnak, úgy látszik, mindenképpen szerepet szántak a szerkesztők a GRC sikerszériájában is. Eltekintve a X. szimfónia korai, bournemouth-i rögzítésétől (1980), Rattle birminghami-berlini Mahler-szimfónia ciklusa ezzel a II.-kal debütált immár két évtizeddel ezelőtt, s alapozott meg egy páratlanul szép lemezsorozatot, melynek végére éppen tavaly került pont, a VIII. szimfóniával.

Ám még a későbbi, többségében a 90-es években rögzített Mahlereket is figyelembe véve ez a II. szimfónia egyike a legjobbaknak Rattle korábbi munkái között. Sikere nem csupán biztosította az akkor harmincegy éves dirigens számára a ciklus folyamatos bővítését, de jelentősen hozzájárult a mester nemzetközi hírnevének öregbítéséhez is.

Rattle ezt a nagyszabású, úgyszólván végtelenbe táguló szimfóniát olyan természetességgel és kiegyensúlyozottsággal vezényli, hogy arra még a még egyszer annyi idős, sokat látott dirigensek is jóízűen bólogatnának. A karmester nemcsak tökéletesen uralja a rá bízott apparátust, de kész azt a mű valamennyi apróbb-nagyobb mozzanatában a mind világosabb kifejezés szolgálatába állítani, interpretációjában átláthatóság és tömörség, a nagy forma tekintélye és az aprólékos kidolgozottság egyszerre van jelen. A hatalmas szimfónia úgy tárul elénk a maga monumentalitásában, hogy a struktúra egy pillanatra sem roppan meg a gigantikus hangfelületek súlya alatt - még a rendkívül differenciált hangzás ellenére sem. Az első tételek zártabb alakzatai után az ötödik, befejező rész (Rattle lemezén hét trackre tördelve) terjedelmes előkészítése és hatalmas tablója olyan magától értetődően rajzolódik ki, ahogyan csak nagyon ritkán mutatja meg magát.

Sir Simon pompás színeket, árnyalatokat, lenyűgöző dinamikai palettát kever ki boszorkánykonyhájában, zenekara minden apróbb-nagyobb mozzanatban, karakterben megtalálja a saját hangját, legyen az ironikus scherzo, bágyasztó tánczene, tragikus gyászinduló vagy a végletesen patetikus-apokaliptikus, szélesen hömpölygő zárórész.

Az altszólista, a nemes és tiszta hangon megszólaló Janet Baker példás orákulum, aki számot vet megváltás és üdvösség, a végtelent körülölelő, önmagába visszahúzódó Õsvilágosság titkával, az Örökkévaló felé vágyakozás ősi gesztusával.

Tudható, a napokban Pierre Boulez verziója is napvilágot lát a II. szimfóniából, s a francia mester koncepcióját és korábbi, hűvös-elemző Mahler-felvételeit ismerve nehéz elhinni, hogy Rattle e briliáns és szenvedélyes olvasata mellé lesz állítható. Az EMI lemeze ékes bizonyítéka, hogy Simon Rattle már húsz évvel ezelőtt is megkerülhetetlen figurája volt a zeneéletnek. Ám ösztönös érzék vagy mesterégbeli tudás nem feltétlenül elegendő, a muzsika a mágiából születik, s csak a beavatottak kezén szólal meg a maga teljességében. Simon mágus pedig olyan közel vezet minket a zenében manifesztálódó Feltámadás misztériumához, amilyen közel talán senki sem járt azelőtt.