Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

Neujahrskonzert 2005

2005-04-06 07:38:00 Varga Péter

\"Neujahrskonzert Neujahrskonzert 2005
Wiener Phiharmoniker
Lorin Maazel
Deutsche Grammophon - CD 002894775366

Ha újév első napja, akkor újévi koncert a Bécsi Filharmonikusokkal. Ez így van több mint egy évszázada, és az ötvenes évek óta ez már nem csak a bécsiek belügye, hanem - a tévéközvetítéseknek köszönhetően - világesemény. Pontosan fél évszázada vette át a koncertek vezénylését Willi Boskovsky, és huszonöt éve Lorin Maazel, aki a napokban volt hetvenöt éves. Még most is hegedűt ragadott, és a Pizzicato polka előadásába maga is beszállt. Tehát kétszeres jubileuma volt most. Ez azonban kevés figyelemfelkeltőnek egy ilyen nagyszabású eseményhez.

Ami érdekesebb, az az, hogy az ott elhangzott huszonegy mű közül öt még sohasem szerepelt az újévi koncertek műsorán. Rögtön az első szám ilyen, az Indigo-Marsch, amelyet ifj. Johann Strauss első operettjének témáiból állított össze. És ilyen Haute Volée (High Society) polkája is. De szerepel Joseph Strauss, a negyvenhárom éves korában elhunyt öcs is; mintegy háromszáz alkotásának csak az ötöde hangzott el eddig itt, pedig Johann őt tartotta a legtehetségesebbnek - most a Lustschwärmer (Örömhajhászók) keringő és a Winterlust (Téli örömök) gyorspolka képviseli. Az ötödik újdonság Joseph Hellmesberger (1855-1907) nevéhez fűződik. Ő volt egy időben a vezető karmester a bécsieknél, igazán megérdemelte, hogy végre Auf Wiener Art című francia polkája helyet kapjon a műsorban. És valóban, nem kell szégyenkeznie.

Más Straussok, Suppé, Hellmesberger - de az igazi mégiscsak az ifjabb Johann. Némely itt elhangzó művét hallgatva is megértheti az ember Brahmsot, aki egy kicsit irigyelte őt.
A könnyednek látszó dallamok mögé olykor egészen fájdalmas érzéseket tud rejteni. Illetve inkább az az érdekes, hogy ezeket az érzelmeket ilyen könnyed formában is ki tudja fejezni. Mint a Tauzend und eine Nacht keringőben. Jönnek persze azután ismert művei is, mindenki megkaphatja magáét a gondosan összeállított műsorban.

Az újévi koncertet tévében szokás nézni, némileg gyűrötten, mégis ünnepi hangulatban, tehát megbocsátóbban. Így, egy kicsit később, CD-ről, jó minőségben érdekes lehet szembesülni az akkori élménnyel, illetve utánanézni, mit is hallottunk. És a Bécsi Filharmonikusok természetesen nem másnaposak. Nem is egyszerűen profik, akik előtt ebben az esetben bárki állhat, vérükben van ezeknek a daraboknak a játékstílusa, egy karmester legföljebb módosíthat tempókat, vagy itt-ott bevethet gyorsításokat, lassításokat. Teljes szívvel vesznek részt az előadásban, ami nagy szó. Nem tekintik egyszerűen nagy felhajtásnak, médiaeseménynek az egészet, amely erősíti renoméjukat - van még szükségük rá?-, ezért elég ide csak nagyon jól játszani. Sőt, ilyenkor is képesek tudásuk legjavát nyújtani. Szórakoztatni, akár elgondolkodtatóan is, tehát a legmagasabb fokon. Jó útravaló évkezdéshez, de évközben is bármikor, ha csüggednénk.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.