Neujahrskonzert, 2003

Neujahrskonzert, 2003
2003. jan. 1.
Bécsi Filharmonikus Zenekar
Vez.: Nikolaus Harnoncourt
Deutsche Grammophon Gesellschaft 474 250-2 (2 CD)

A középkorú és idősebb generáció még emlékezhet azokra a régi január elsejékre, amikor - sokan fekete-fehér képernyő előtt - izgatottan vártuk, hogy megjelenjen egy joviális, ősz hajú úriember, s hegedűvel a kezében elvezényelje a világ legismertebb komolyzenei hangversenyét.
Willi Boskovski 1979-ben állt utoljára - huszonötödször - az Újévi Koncert élén. Hét ínséges esztendő következett, Lorin Maazel irányítása alatt bakancsot kaptak a balettesek. Aztán 1987-ben - életében először és utoljára - a nagybeteg Karajan vezényelt, felejthetetlenül, láthatóan fájdalmakkal küszködve, de, mint ő maga is nyilatkozta, a bécsi keringők hatására kínjaitól fokról fokra megszabadulva. Persze Bécs akkori főzeneigazgatója, Claudio Abbado is lehetőséget kapott, kétszer is, ám a valódi szenzációt Carlos Kleiber 1989-es és 1992-es fellépése jelentette, sokak szerint felülmúlhatatlant produkálva. Majd szűk évtizedig a \"Három M\" (Maazel, Mehta és Muti) uralta a terepet, szinte vetésforgószerűen.

Felfokozott izgalmakkal várta mindenki 2001. január elsejét - Nikolaus Harnoncourt bemutatkozását. A koncert akkora siker volt, hogy a Mestert visszahívták (a teljesség kedvéért: Ozawa tavalyi dirigálása is osztatlan elismerést váltott ki.)

Jómagam bejutottam Abbado, Kleiber, Mehta, Muti, Maazel, Ozawa újévi fellépéseire, de csak most az Harnoncourt-éra, ráadásul kétszer is - kevesebben tudják, hogy a Filharmonikusok december 30-án, 31-én és január elsején, összesen háromszor játsszák el ugyanazt a műsort. Mindenekelőtt: a 31-inél jóval hangulatosabbnak tűnt az elsejei, s úgy hiszem, nem csak a vidám bécsi szilveszter este miatt…

De hogyan szembesül az ember pár héttel az ESEMÉNY után a CD-vel?
Nem okoz csalódást, sőt.

Fineszesek a Bécsi Filharmonikusok, a nyitódarab, ifj. Johann Strauss Ferenc József tiszteletére írott indulója bemutatja a zenekar valamennyi erényét (ne feledjük, ma talán ez az egyetlen orkeszter a világon, amelyik még megtartotta egyéni hangzásvilágát!). Aztán jön a Kincskeringő, meg ismert és kevésbé ismert darabok (a zenekar pár éve tudatosan ötvözi így a repertoárt).

Túlmenne bemutatási lehetőségeinken a részletes elemzés, s főleg a régebbi Újévi Hangversenyekkel való összevetés (bár izgalmas volna a múlt század nagy dirigenseinek - Weingartnertől Walteren és Toscaninin át Karajanig - a Strauss-família zenéjéhez való viszonyát boncolgatni…). Pedig külön tanulmányt lehetne írni mondjuk arról, mi a különbség Harnoncourt és Kleiber (1989) között pl. a Parasztpolkában (Kleiber szinte szimfonikus költeményként értelmezi az opust, osztrák kollégájánál öreg parasztok borozgatnak gemütlich egy Heurigenben), vagy arról, hogy Harnoncourt Radetzky-marsára igencsak kapkodni kellene a talpunkat, Boskovski (1979) viszont valódi katonaindulót dirigál - és hosszan lehetne még sorolni.

A CD-t hallgatva teljességében felidéződtek emlékeim. Brahms V. Magyar táncánál kicsit több agogikai szabadságot szerettem volna - aztán a rákövetkező Hatodikban Harnoncourt lehengerelt. (Amúgy: Brahms-mű először szerepelt a Koncert történetében, s Harnoncourt nem lenne Harnoncourt, ha nem bányászott volna ki a Bécsi Zenebarátok archívumából egy eddig publikálatlan hangszerelést, bizonyos Herr Friedrich D. Reichert munkáját).
Weber neve is először jelent meg a programfüzetben - Berlioz hangszerelésében a Felhívás keringőre csendült fel. A Nagyérdemű nem várta meg a darab halk lezárását - beletapsolt…

Ami számomra releváns volt? A Koronázási énekek keringő - miért nem játsszák gyakrabban ezt a majd\' tízperces kis remekművet?
A legemlékezetesebb előadás számomra? Josef Strauss Delírium-valcere - hihetetlen lendületével, ahogy akkor a Musikvereinsaalban, most a CD-t hallgatva is azt vettem észre, táncolnának lábaim.

Rekordidő alatt jelent meg a felvétel, így az elegáns (és nyilván már korábban kinyomtatott) kísérőfüzet nem jelöli az egyes trackek időtartamát, a fényképeken - dacára az intelligens retusálásnak - egy korábbi koncert virágdíszítéseit lehet felismerni. Nagyobb baj, hogy nem szorítottak helyet, legalább pár mondatban, az átlag zenehallgató számára ismeretlen művek rövid bemutatására.
Egyetlen, nem zenei dolog még, épp ezért ezt ide tudom másolni - Harnoncourt üdvözlő szavai a Kék Duna keringő előtt, annyira banálisak, hogy az embernek a torka szorong tőle:
\"Musik ist die einzige Sprache der Welt, die alle Menschen verstehen können.\" (Ha jól csalódom, valaki már korábban azt mondta: \"A zene az igazi általános emberi nyelv.\")

Biztosan hamarosan elérhető lesz e koncert videón, DVD-n is, további többletélményt nyújtva - például a showman Harnoncourt-t, ahogyan a Radetzky-induló alatt nem zenekarát, hanem a publikumot dirigálja.
Ám én megcirógathattam a Musikvereinsaal gyönyörű virágcsokrainak egyikét is…