Miért, miért ne…? - avagy a zenekritika végnapjai (Eötvös Conducts Stravinsky)

STRAVINSKY:
Le Sacre du printemps
Mavra
Junge Deutsche Philharmonie
Göteborgs Symfoniker
Maria Fontosh, Ludmila Schemtschuk, Lilli Paasikivi, Valerij Serkin
Eötvös Péter
BMC CD 118

Régóta sejtem, hogy nem sok értelme van zenekritikával, zenei produkciók - különösen hanglemezek - recenzeálásával foglalkozni. De ennyire biztosan csak a BMC új kiadványát többször meghallgatva éreztem.

Mások, máshol, már többször hivatkoztak Pernyére, aki szerint nem, vagy csak alig-alig lehet megítélni egy előadót hanglemezen keresztül. Egy karmester munkáját pedig gyakorlatilag lehetetlen. Azóta sokan vitatkoztak az állítással, mondván a hangrögzítés olyan sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, hogy már-már valósághű (hang)képet kaphat bárki, aki CD-t hallgat otthon, egy átlagos hifiberendezésen. Én mégis egyre inkább hajlok afelé, hogy Pernye megállapítása igaz. A stúdiók digitalizált varázsdobozából egyre másra kerülnek elő a tökéletesen egyforma gömbölyűre csiszolt felvételek.

De van más gond is. A lemezpiac hanyatlására a kiadóknak általában három válaszuk van:
- archív felvételeket adnak ki, ahol az előadó hírneve a garancia a piaci sikerre;
- soha nem hallott, rég elfeledett kismesterek munkáit jelentetik meg, többnyire megkérdőjelezhető okokból;
- sikerdarabokat vesznek fel újra és újra.
A BMC az esetek többségében nem ezeket az utakat járja, és rendre kísérletezik a kortárs magyar zene reprezentálásával is. Ez a lemeze azonban mégiscsak egyfajta visszafordulás.

Miközben dübörögnek a hangszóróból Stravinsky barbár, súlyos, nyers akkordjai, képtelen vagyok szabadulni a kérdéstől: ugyan minek venné meg valaki ezt a lemezt?
A Sacre miatt? A nálunk szinte ismeretlen egyfelvonásos opera, a Mavra miatt? Az előadók miatt?
Aligha. Talán.
Vagy mindkettő.

Itt van egy lemez, ami nem rossz. Igaz, nem is különösebben jó. A Sacre helyenként pontatlan, de hangszíneiben többnyire kidolgozott. A Puskin költeményéből fabrikált bugyuta operácska viszont szórakoztató. Ennyi. Nem több. Igaz, nem is kevesebb. Katarzist nem nyújt. Csupán informál, mint egy fülszöveg.
Vagy egy katalógus:
Tavaszi áldozat, 1911/1913 (5.5.5.5 - 8.5.3.2 - ütők, timpani - v5), hangjai a következők:…
Mavra, 1921/1922 (3.3.3.2 - 4.4.3.1 - timpani v1.1.1.3.3 - S.Msz.A.T.), így, meg így szól:…

Szóval, itt van ez a lemez, aminek létét semmi nem indokolja. Igaz, a nemlétét sem.
Azon viszont érdemes lenne elgondolkodni, hogy az NKA és az NKÖM miért támogatja a német, illetve svéd zenekarokat? Itthon már minden rendben? Ennyire jól állunk? De ezzel a kérdéssel foglalkozzon más.

Tisztelt Olvasó! Talán a fenti sorokból is kiderült, hogy e sorok írója véglegesen kiábrándult a lemezkritika intézményéből, s mivel más, értelmes megoldást nem lát, a továbbiakban visszavonul e tevékenységétől, átadva a helyet azoknak, akik hittel, lelkesedéssel, és főleg tehetséggel művelik azt. Megköszönve eddigi figyelmüket:
Széphegyi Arnold