Mi a titka? (Wagner / Furtwängler)

WAGNER:

Overtures
Ride of the Valkyries
Siegfried’s Rhine Journey
Brünnhilde’s Immolation

Vienna Philharmonic Orchestra
Philharmonia Orchestra
Kirsten Flagstad
Wilhelm Furtwängler

Naxos
8.110997

Wagner és Furtwängler? Amikor megkaptam ezt a CD-t, szabadulni igyekeztem tőle. Nem mintha bármi gondom lenne egy olyan lemezzel, amin Furtwängler dirigálja egyik kedvenc operaszerzőmet. (Sőt, a dirigens Trisztánját egyfajta zenei bibliaként kezelem már évtizedek óta.) De a feladat – a várható tökéletesség nehézkes megfogalmazhatósága – kicsit riasztott. Furtwängler-specialista ismerősöm, akinek ajánlgattam, elhajtott, sok dolga van mostanság, sokat kéne utánahallgatni, köszöni, de írjam csak meg én. Nem volt mit tenni, javaslatához híven jó ideje Furtwängler Wagner-felvételei mennek az autóban, otthon, amikor csak egy csepp időm van zenét hallgatni.

A Naxos új lemeze nyolc Wagner-operarészletet tartalmaz, a Mester 1948 és 50 közötti felvételeit. A bolygó hollandit a nyitány, A walkűrt a Walkűrök lovaglása képviseli, valamint három-három részlet hallható A nürnbergi mesterdalnokokból és Az istenek alkonyából. Szép és átfogó összeállítás a hatvanas évei elején járó, nagyjelentőségű Wagner-dirigens interpretációiból.

A felvételek egy kivétellel zenekari részletek, az utolsó, a nyolcadik tracken Az istenek alkonya zárójelenetét Furtwängler kedvenc heroinája, Kirsten Flagstad énekli, igazán mintaszerűen. E részlet Londonban készült a Philharmonia Orchestrával, míg a megelőző hét az osztrák fővárosban a Bécsi Filharmonikusokkal. A hangzás szinte végig ugyanaz, a kor szűk stúdióiban megszokott dobozhang – és perfekt zenekari játék. És persze Wagner is maradéktalanul megszólal.

A sok hallgatást követően sem tudtam Furtwängler zenei interpretációjáról a heveny lelkesedésen túl szólni, ezért más megoldáshoz folyamodtam. A lemezen hallható részletek közül tapasztalatom szerint a Mesterdalnokok nyitánya szokta leginkább megizzasztani a dirigenseket. Megszólal szinte valamennyi jelentősebb motívum, ami ebben a filozofikus vígoperában megjelenik, de ezek összekovácsolása még a legnagyobbak előadásában is zökkenőket szokott okozni. A tempó is hol túl gyors, hol meg túl lassú. Más szavakkal: számomra leginkább ebben a részletben szokott kiderülni, ki is a nagy Wagner-interpretátorok közül a legnagyobb. Kísérjük tehát figyelemmel a nyitányt, lessük el – Meixner Mihály egykori rádiós műsorcímét galádul elorozva –: Mi a titka?

Furtwängler köztudottan kedvelte a lassú tempókat. Lehet, hogy a közhiedelemmel van gond, mert ez esetben ez egyszerűen nem igaz. A felvétel 9’43’’, ami jóval alatta van számos interpretációnak. S bár korántsem a leggyorsabb, de mindenképpen a pergőbb előadások közé tartozik. A lényeget máshol kell keresnünk.

Az első hangok a mesterek ünnepi bevonulását idézik. A tempó gyorsabb a szokottnál, még nem igazán ünnepi és méltóságteljes. Egyszerű bevezetés. A folytatásról maga Wagner ezt írja: „A néptömegből azonban szerelmi sóhajt hallunk”. A motívumot a fuvola szólaltatja meg, majd az oboa és a klarinét ismétli. Furtwängler jelentősen csökkent a tempón, s visszafogja az együttest. De csak annyira, hogy 14 ütemmel később fényesen térhessen vissza a bevonulás zenéjéhez. A kibontott főtéma ezúttal sokkal ünnepibbnek hat már, s a következő melléktéma előtt hajtja végre Furtwängler az első igazi lassítást, koronát téve az utolsó előtti hangra.

Ismét a szerelmi motívum következik. Szenvedélyesen, de még nem átható erővel. Inkább lágyan, jelentősen lelassulva, meg-megállva. Majd az inasok jelenete jön. Lendületesen szószátyár zene, perfekt, azaz végtelenül pontos és feszes előadásban. A zenekar kettéválik: a fúvósok az inasok szólamát, a vonósok a szerelem hangját ismételgetik, az ellentétes motívumok némi zűrzavart is okoznak. Furtwängler minimálisan crescendáltatja együttesét, de – sok kollégával ellentétben – nem érzi szükségesnek a jelenet (túl)hangsúlyozását.

A „zűrzavart” – éppúgy, mint a II. felvonás csetepatéját – Hans Sachs és az ő motívuma oldja föl. Ebben sajátjaként szólal meg a szerelmi dallam, s szinte eksztatikussá erősödve olvad bele visszatérő főmotívumba. Nürnberg város nagyjainak bevonulása ekkor hangzik fel igazán ünnepélyesen. A dirigens ezúttal már nagy és széles tempóval emeli ki a rezek fényes oktávmeneteit. A nyitány az általános diadal hangjaival zárul.

Vajon mit szűrhetünk le mindebből, majd hat évtizeddel később? Talán az ökonomikus zenei építkezést? Vagy a zenekar homogén egységként való kezelését? A remek, feltűnősködést kerülő tempókezelést?

Megfogható-e mindez igazán egzakt eszközökkel? Aligha. Kísérletet tehetünk rá, de leginkább akkor járunk jól, ha nem megérteni akarjuk Furtwängler művészetét.

Elég megérezni!