Másképp szép (Mahler II. / Boulez)

MAHLER: II. (Feltámadás) szimfónia
Michelle DeYoung, Christine Schäfer
Wiener Singverein, Wiener Philharmoniker
Pierre Boulez
Universal / Deutsche Grammophon
00289 477 6004

A végéhez közeledik Pierre Boulez Mahler-ciklusa, nemrégiben megjelent ugyanis a II. (Feltámadás) szimfónia lemezfelvétele is. A produkció a maga nemében szinte tökéletes, más kérdés, hogy ennek ellenére közel sem biztos, hogy mindenki tetszését elnyeri majd.

Pierre Boulez egyetlen lépésre van attól, amit minden, magára valamit is adó karmester alapvető kötelességének tart manapság: Gustav Mahler teljes életművének hangrögzítésétől. Már csak a VIII. szimfónia hiányzik, rejtély, hogy azzal mit fog kezdeni. A francia komponista-dirigens - néhány kollégájával ellentétben - azonban nem elégszik meg a puszta lemezgyártással, ő pontos elemző munka eredményeként, mintegy darabjaira szedve, majd újra összerakva tárja a hallgatók elé Mahler monumentális szimfóniáit és a dalciklusokat.

Boulez Mahlere a lehető legnagyobb távolságban van az érzelmileg túlfűtött Bernsteinétől vagy akár Klempererétől, a Jegesembernek csúfolt karmester olvasata sokszor nyersnek, szenvedélytelennek, vagy inkább szenvtelennek hat (sokan antiromantikusként is jellemzik Boulezt, én erre nem vetemednék, mert nem tudom, mit is jelent valójában). Azt azonban kategorikusan elutasítom, hogy a szimfóniák előadásai nem okoznak hasonló gyönyörűséget (sőt!), mint az igazinak mondott mahleriánusok lemezfelvételei.

E most megjelent felvétel például páratlanul gazdag hangzással bír. Boulez ügyel a részletekre. A Bécsi Filharmonikusok eszményi partnerek a de-, illetve rekonstrukcióban, a vonósjáték tökéletes, a rézfúvósok hol a tőlük telhető legnagyobb finomsággal, hol pedig brutális erővel szólnak. A hallgató figyelme egyetlen pillanatra sem lankad, mindig akad egy-egy meglepő hangzás, vagy dinamikabeli finomság, amely érdekessé, és tulajdonképpen megunhatatlanná teszi az előadást. Boulez egy kicsit tanít is minket: figyelni az apróságokra, a hangszerelési finomságokra. Egyszóval: fülelni.

A dirigens egy 1979-es tanulmányában (Kortársunk, Mahler - Muzsika, 1999. augusztus) azt írta, hogy \"a mahleri szimfóniában a különböző tételek egészen különböző minőségű figyelemre tartanak igényt, mivel jelentőségük vagy még inkább hangsúlyuk a szerkezet egészében igen eltérő\". Mintha Boulez csökönyösen ragaszkodna ezen korai - a Mahler-felvételeit mindenesetre jócskán megelőző - megállapításához: a II. szimfónia hatalmas első és utolsó tétele sokkal érdekesebbnek, izgalmasabban tűnik ezen a lemezen, mint a közbülső három tétel. Úgy tűnik, hogy a nagyobb zenei struktúrák megformálása jobban fekszik a dirigensnek, mint az egyszerűbbnek látszó részek megszólaltatása.

A nagy tanulság: nem szabad félni Boulez Mahler-felvételeitől. Amennyiben a hallgató hajlandó belemenni a játékba, és elfogadja a karmester sajátosan modern koncepcióját, távolról sem emocionális, hanem sokkal inkább racionális felfogását, akkor bizony sok öröm érheti. A Boulez-féle Mahler II. nagyon is szép felvétel. Csak egy kicsit másképpen.