Magasiskola (Egy kiállítás képei / Rattle)

MUSSORGSKY:
Pictures at an Exhibition
BORODIN:
Symphony No.2 in B minor
Polovtsian Dances

Berliner Philharmoniker
Sir Simon Rattle

EMI
5 17582 2

Elsősorban a vezénylés magasiskolájaként dicsőíthetjük, amit itt hallunk, meg persze a zenekari játék perfekciója előtt is megemelhetjük a kalapunkat, és ne feledkezzünk meg a felvétel készítőiről, a producerről és a hangmérnökről sem. Tegyük mindjárt hozzá, koncerteket rögzítettek, amelyek 2007 decemberének végén hangzottak el a Filharmonikusok nagytermében.

Rattle nem tartja vissza magát attól, hogy mindent kihozzon egy olyan zenekarból, mint a Berlini Filharmonikusok. És ahhoz, hogy ezt mi is halljuk, a technikai személyzet olyan hangminőséget produkált (brutális nagydob-beütéssekkel, padlórengető nagybőgő-mélyekkel, „magas hűségű” fúvósszólókkal), amilyet leginkább úgynevezett audiofil lemezeken lehet hallani, melyeket azért adtak ki hajdanában, hogy megmutassák, mire képes a hangtechnika, még ha a lemezipar különféle – leginkább anyagi – megfontolásokból nem is volt hajlandó azt a színvonalat az átlagos lemezeken produkálni. Most, amikor a hifi már egyre kevesebbek szenvedélye, a lemezgyárak feltehetőleg nem félnek attól, hogy a gyengébb berendezések gazdái méltatlankodva fogják visszavinni a lemezeket a boltba, mert készülékeik képtelenek elbánni azzal a széles dinamikai skálával, amit manapság jobb minőségű kiadványokon hallhatunk.
Azért jegyezzük meg, a vonósok kissé tompán szólnak, ez a helyszín akusztikájának a számlájára írható tán, amit a mikrofonozás nem volt képes követni.

De mit is tesz Rattle Muszorgszkij unalomig ismert darabjával? Valami olyasmit, ami a legfásultabb hallgatót is arra készteti, hogy felkapja fejét. Nem csak a lemezről jövő fizikai hangnyomás hatására, hanem azért, mert a karmester igyekszik újragondolni mindent, amit itt játszani kell. Nagyon pontos beütések, gyorsan elhaló éles sforzatók, vaskos, tömör vonóskari hangzást felváltó éles fúvósszólamok rögtön a Gnóm-tételben. Súlyos, kimért tempójú basszus szólamok a Bydlóban, könnyed fúvós- és hegedűhangzás a Tuileriákban.

Olyasfajta hangfestés ez, mint amilyet annakidején Harnoncourt kezdett megvalósítani a beszédszerű zenélés jegyében, például a Négy évszak akkor radikálisnak számító újragondolásával. De természetesen Rattle sem veszik el a részletekben, van benne nagyvonalúság –helyesebben igazi érzék – a formáláshoz, tud hétmérföldes léptéket adni az egésznek, miközben semmin sem gázol át érzéketlenül.

Borogyin 1869-ben elkezdett és 1876-ban befejezett h-moll szimfóniáját már Liszt is elismerte, és népszerű maradt mind a mai napig. A kémikus-zeneszerző ugyanolyan nagy orosz lélekkel művelte a zeneszerzést, mint Muszorgszkij, így műve természetes párjaként került a lemezre a zseniális pályatárs – zongorán azért mégiscsak eredetibbnek mutatkozó – szerzeménye mellé. Ha szélesebb vásznon is, de itt szintén hangfestésről van szó. Így ennek a műnek az előadásában is megcsodálhatjuk ugyanazokat az erényeket, amelyek az Egy kiállítás képei kapcsán. Márpedig ezek azt mutatják minden pillanatban, hogy korunk egyik legnagyobb karmesterzsenije munkálkodik az erre talán legérdemesebb zenekar élén.