Liszt: Faust szimfónia / Sinopoli

LISZT: Eine Faust-Symphonie
In drei Charakterbilden nach
Johann Wolfgang von Goethe
Für Tenor, Männenchor und Orchester
Vinson Cole - tenor
Staatsopernchor Dresden
Staatskapelle Dresden
Giuseppe Sinopoli
Universal / Deutsche Grammophone - Eloquence
476 219-5

Mint az alcímből is kitűnik, Liszt természetesen nem arra vállalkozott, hogy az egész Faustot áttegye szimfonikus zenekarra, hanem csak arra, hogy kifejezzen valamit azokból az érzésekből, gondolatokból, amelyek leginkább megfogták e nagy hatású műben.

Ehhez pedig azt a megoldást választotta, hogy a Faust három főszereplőjének képét, jelelemét, mindazt a gondolati tartalmat, amit a műben karakterük képvisel, megpróbálja zenében, szimfonikus nagyzenekaron kifejezni. Ez már igazi elkötelezett romantikushoz illő feladat, természetes, hogy a weimari évek főműve kerekedett belőle. Berlioz 1830-ban ismertette meg a Faustot Liszttel, de a szimfónia csak 1854-ben készült el, igaz akkor két(!) hónap alatt, úgy, hogy a Gretchen-tételt egyből partitúrába írta a szerző, és később már nem is változtatott rajta. Faust megdicsőülésének a többihez képest rövid, tenort és kórust is szerepeltető tétele került csak kiegészítésként három évvel később a műhöz.

A Faust szimfónia ilyen formán tehát szimfónia is alig-alig a szó klasszikus értelmében, csak az első tétel szonátaformája utalja ebbe a műfajba, viszont nagyszerű példája annak, mennyi újítással, zenei ötlettel volt képes kifejteni Liszt mindazt, amit szavakkal nem tudott elmondani. Már rögtön az első téma, a Faust \"varázslói\" jellemét ábrázoló, a csellókon, brácsákon felhangzó dallam jelzi, Liszt teljesen új utakon indult el. A skála mind a tizenkét hangját felhasználja, és a bevezetés bizonytalan tonalitása nagyszerűen alkalmas a középkori tudós kétségeinek érzékeltetésére.

Gretchen természetesen elbűvölő dallamok sejtelmesebb zenekari feldolgozásával ábrázolódik, ezeket még a Mefisztó-tételben is változatlanul halljuk viszont. Hiszen ő a megváltó női princípium megjelenítője, ezért szilárd pontnak kell lennie. Kedvenc téma a romantikában - vajon találkoztak ilyen nőkkel eme szerzők, vagy csak álmodoztak róluk? Kevésbé male chauvinist pig stílusban fogalmazva: vajon tényleg elég az élet minden nyűgének lerázásához, megoldásához, ha az \"Örök Asszonyi\" emel magához? Boldog tizenkilencedik század?

Faust végül elbukik, de megmenekül, megdicsőül, ehhez már valóban szóbeli kifejtés kell, tenor és férfikar énekli a drámai költemény sorait.

Lisztnek, mint annyi más művével, ezzel sem volt túl nagy sikere, még ma is örülni lehet minden koncertelőadásnak, új felvételnek. Sinopolié nem is olyan régi, 96-os. És nem véletlenül jelent meg újra, a karmester hallhatólag elkötelezett híve a műnek, és értő képviselője a partitúrának. Betart minden szerzői utasítást, és a régi idők legjobb szocialista zenekara, hét évvel a bukás után is őrizve minőségét, híven követi az instrukciókat. (Hogy most milyenek, azt néhány hónap múlva remélhetőleg hallhatjuk hangversenyen.) Szép a vonóshangzás, pontosak az indítások, talán épp csak nem a berlini vagy bécsi minőség. Vinson Cole kulturált, bár nem \"igazi nagy\" tenorhanggal szolgálja a megvalósítást, a kórus kiváló teljesítményt nyújt.

Figyelembe véve a karmesteri odaadást, a kiváló zenei megvalósítást és felvételi hangzást, az olcsó sorozat jelen kiadványa egyáltalán nem \"olcsó\" produkciót rejt.