Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

Liszt \"elfelejtett\" zenekari művei

2002-07-08 13:07:00 -T.P.-

\"Nem Liszt: Late works
Arranged, orchestrated and conducted by György Selmeczi
Camerata Transsylvanica
BMC CD 060

Nem nézni, hallgatni!

Háromféle zeneszerető ember létezik. Az egyik Liszt fiatalkori virtuóz, csillogó zongoramuzsikáját kedveli. A másik az öregkori, lecsendesült, magába forduló, aszketikus mester műveiért rajong, és mély sajnálkozással tekint az előző társaságra. A harmadik típust sem ez, sem az nem hozza lázba. Szégyellem bevallani, de magam is ebbe a minden bizonnyal nem túl előkelő társaságba tartozom. Persze, szívesen meghallgatom a La Campanellát vagy a Gyászgondolákat, a Haláltáncot vagy a Magyar fantáziát (csak vicceltem: ez utóbbit nem szívesen), de nem mardos a hiány, ha hetekig, hónapokig egyik felől sem hallok.

A Liszt kései műveit Selmeczi György hangszerelésében és a (kiegészített) Camerata Transsylvanica előadásában tartalmazó CD talán ezért is feküdt hetekig a polcomon. Meghallgatására valahogy nem vitt rá a lélek. Most mégis megtettem.

Selmeczi hangszerelésének - talán - az a titka, hogy nem törekszik a zenei korhűségre. \"Csupán\" megelégszik azzal, hogy a lényegét ragadja meg a zongoradaraboknak. Hangszerelése pontos, helyenként virtuóz, mindvégig szellemes, és ami a legfontosabb: hűen szolgálja a 130 éves, \"elfelejtett\" keringőket, csárdásokat, zenei portrékat. A két csárdásban ügyesen ötvözi a népi zenekar (Liszt korabeli kávéházi cigánybandák) és a klasszikus, a Strauss-család által a tökélyre fejlesztett tánczenekar hangzását.

(Ha most zenetudós lennék, aki azt gondolja magáról - tévesen -, hogy neki kell utat mutatnia az eltévelyedő zeneszerzőknek, nos, akkor azt mondanám, hogy még bátrabban megközelíthette volna azt a bizonyos láthatatlan határmezsgyét. A csárdások talán még szélsőségesebb megoldásokat is elviseltek volna. De, mint az közismert, nem vagyok zenetudós. Így ezt a bekezdést csak zárójelben, halkan gondolom.)

Selmeczi nagy érdeme, hogy az eddig jobbára hallgathatatlanul unalmasnak gondolt Magyar Történelmi Arcképek sorozatot felfedeztette velem. És talán másokkal is. Persze, továbbra is bizonytalanságban fogom élni az életemet, mert soha nem tudom meg, hogy ezek a darabok eddig is ilyen jók voltak, s csak nekem nem tetszettek, vagy a zenekari öltözet tette csábítóbbá őket.

Nem dicsérem tovább - még azt hiszik, hogy beteg vagyok. Nálam nyert. Próbálják meg önök is.

Végezetül muszáj megjegyeznem, hogy Meral Yasar-nak Közép-Európa legrondább lemezborítóját sikerült megterveznie. A tökéletesen érdektelen, elmosódott szürke-szürke fotókat a kéknek egy olyan árnyalatával ötvözte, amely még a sokat elviselt, mindenre elszánt egykori Trabant-tulajdonosokat is mellbe vágná. Sajnos, ahogy elnéztem a BMC utóbbi időben megjelent CD-it, egy egész sorozatot futtatott vakvágányra. Kár.
Tudom: nem nézni, hallgatni! Na, jó...






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.