Könnyedén (Dubrovay László szerzői lemeze)

DUBROVAY LÁSZLÓ:
Ünnepi zene
2. trombitaverseny
Versenymű ütőhangszerekre és zenekarra
Hangszín-szimfónia

Horváth Bence (trombita), Varga Zoltán Mihály (ütőhangszerek)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vez.: Kovács László és Philippe de Chalendar

Hungaroton
HCD 32418

A Dubrovay László műveit tartalmazó korong meghallgatása után az volt az első benyomásom, hogy a szerző ezeket a zenéket alighanem nagyon felszabadult hangulatban komponálta. Nem véres verítékkel hozta őket világra, hanem könnyedén, valahogy úgy, a klasszikus mesterek keze alól kerültek ki a divertimentók, táncok, alkalmi koncertek. Hogy ez a könnyedség a művek stílusán is tükröződik, az sokkal inkább törvényszerű, semmint meglepő.

Az Ünnepi zene a Millenniumra készült, eredetileg fúvószenekarra hangszerelve. Frappáns, nagyszerű ritmusú és dallamú fanfárok nyitják és zárják a bő tíz perces kompozíciót, a középső rész nekem kevésbé jól sikerültnek tűnt. Egészében véve hatásos darab, biztos vagyok benne, hogy tartósan fúvószenekaraink repertoárján marad. Érzésem szerint ez a zene elsősorban szabadtéren érvényesül, sokkal kérdésesebb, hogy helyet talál-e magának a koncerttermekben.

Furcsa kettősséget éreztem a 2. trombitaverseny meghallgatásakor. A versenyművek hagyományos, háromtételes felépítését követő kompozícióban a trombita mindvégig remek szólókat, szép dallamokat, izgalmas ritmusokat, hol lírai, hol humoros témákat kapott a szerzőtől, miközben a kíséret a számomra olykor bosszantóan esztrádszerű hangszereléssel sokat ront az összhatáson. A mű – a szerző saját szavaival – „próbára teszi a szólista virtuóz képességeit”. Horváth Bence káprázatosan oldja meg feladatát, nagy gyönyörűség trombitajátékát hallgatni. A harmadik tétel légyzümmögésre emlékeztető epizódját olyan humorral szólaltatja meg, hogy azt nehéz széles mosoly nélkül hallgatni.

A Versenymű ütőhangszerekre és zenekarra című darabjában Dubrovay az ütősök népes családjából elsősorban a dallamhangszerek (marimba, vibrafon, harangjáték...) közül válogatott. Nagyon izgalmas a mű második tétele, a harangzúgásból kibontakozó népdalszerű téma lenyűgöző hatású! A harmadik tétel „vágtája” igazi bravúrdarab, ismét a szerző szavaival: „a vicces scherzo és a virtuóz toccata tételek karaktereit egyesíti”. Varga Zoltán – akinek a versenymű ajánlása szól – hallhatóan nagy élvezettel lubickol a sziporkázó zenében.

Mielőtt a negyedik műről, a Hangszín-szimfóniáról bármit írnék, hadd tegyek egy rövid kitérőt. A lemez kísérőfüzetében olvasható a következő Dubrovay-mondat: „Meggyőződésem, hogy a XXI. század zenéjében egyre fontosabb lesz a hangszín szerepe”. Ha abban bízunk, hogy a következő évszázadokban is lesznek igazi (művészi) zenét szerető emberek, akkor nagyon nehéz elképzelni (vagy még inkább elfogadni), hogy a zeneélet a barokk-klasszikus-romantikus remekművek újabb és újabb előadásaira fog szorítkozni. Számomra nyilvánvaló, hogy amíg lesznek zenélő emberek, addig lesznek új művek létrehozására vágyó zenészek is. Márpedig a jövő ambiciózus szerzői aligha arra fognak vágyni, hogy (közel) olyan jól szerkesztett fugákat írjanak, mint Bach, olyan szonátaformájú tételeket komponáljanak, mint Beethoven, olyan bel canto áriákat vessenek papírra, mint Donizetti, vagy olyan expresszionista operát alkossanak, mint Berg. S a hangszínek kiaknázásában – az egyre tökéletesebb hangszerkészítésnek köszönhetően is – még kétségtelenül óriási lehetőségek vannak.

Az újszerű hangszíneffektusok egy csokrának bemutatására vállalkozott Dubrovay a hattételes Hangszín-szimfóniában. Bár a hanghatás időként (például mindjárt az első tétel kezdésekor) nagyon szép, némi hiányérzetem maradt az újszerűséget illetően. Ez a hat tétel inkább csak máshonnan már ismerős hatások katalógusa. A meditatív jellegű páratlan tételeket érzem jobban sikerültnek, a negyedik és a hatodik tétel bennem kifejezetten rajzfilm-kísérőzene asszociációkat keltett.

Aki érdeklődik a kortárs zene, és azon belül a könnyedebb hangvételű művek iránt is, annak jó szívvel ajánlható Dubrovay új lemeze. Az Ünnepi zene fúvós együttesek alapművévé válhat, s a két versenyművet is érdemes időnként újra meghallgatni.