Ki az a Wagner? (Ritkán hallott Wagner-művek)

RICHARD WAGNER:
Das Liebesverbot – Overture
Symphony in E (Allegro con spirito)
Faust – Overture
Wesendonck Lieder
Rienzi – Overture
Columbus – Overture
Die Feen – Overture
Huldigungsmarsch
Kaisermarsch
Groβser Festmarch
Siegfried Idyll

Marjana Lipovšek (mezzo-soprano)
London Symphony Orchestra / Marek Janowski
Philadelphia Orchestra / Wolfgang Sawallisch
Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks / Jeffrey Tate
Academy of St Martin in the Fields / Sir Neville Marriner

EMI
2 CD
5 17619 2

Nagyon híres zeneszerzők ismeretlen műveivel találkozni mindig izgalmas dolog. Van valami kellemesen bizsergető abban, hogy olyasmit tudunk meg egy zenei korszak ikonikus figurájáról, ami eleddig megközelítetlen, felfedezetlen maradt számunkra. Igaz, ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy kiderül, miért is borítja jótékony homály a szóban forgó darabokat.

Ezen a dupla CD-n egy kellemes kis csokrot kapunk a jószerével ismeretlen Wagner-muzsikákból. Kéjesen megmártózhatunk a kiteljesedett alkotói periódus szaftos terjedelmességét megelőző útkeresések, próbálkozások során keletkezett művekben.

Nem csak a zenei összeállítás, az előadók listája is igen színes képet mutat: négy zenekar, négy karmester, kiegészítve a Wesendonck-dalokat éneklő Marjana Lipovšekkel. A címlapra közülük csak Marek Janowski és Wolfgang Sawallisch neve került fel, pedig egy-egy darab erejéig Sir Neville Marriner és Jeffrey Tate is képviselteti magát, és ők sem akárkik. Mindebből az következik, hogy a válogatásban szereplő művek közül néhány éppoly ritkán kerül koncertpódiumra, mint lemezre, ezért a legkülönbözőbb előadókat kellett összeválogatni egy valamire való CD anyagához.

Az első blokk Wolfgang Sawallishé. Az 1834-es keletkezésű, gyengécskének titulált Szerelmi tilalom nyitánya néhány meglepően kellemes percet szerzett nekem. A korszak olasz operáira oly jellemző harsány bevezető után ihletett téma kígyózik végig a zenekaron, egyfajta végtelenített, önmagába visszataláló dallamfonal. Kevésbé fogott meg a csonkán maradt, és egyetlen tételt felvonultató E-dúr szimfónia, és a számos alkalommal átdolgozott Faust-nyitány, mely szintén egy nagyobb szabású idea egyedül maradt, magányos torzója. Sawallisch mint a német zenei repertoár kimagasló interpretátora, Wagner muzsikájában is otthon van, a Philadelphia Zenekar pedig megbízható társ a komoly, súlyos, ugyanakkor színes hangzás megteremtésében.

A szlovén nemzetiségű, világjáró Marjana Lipovšek tekintélyes, mély tónusú orgánummal énekli a Wesendonck-dalokat, Wagner egyik szerelmi epizódjának lírai lenyomatait. Az énekesnő hangja főleg pianóban gyönyörű. A Schmerzen valamelyest hevesebb szólamában kissé élessé válik, de kellemetlennek egy pillanatig sem mondanám. Az öt dalból álló ciklus az egyetlen énekhangot tartalmazó mű a lemezen, Lipovšek orgánuma a kamarazenei hangzás hátborzongató hátterével a kiadvány legszebb pillanatait hozza.

Az első repertoárdarabnak nevezhető Wagner-opera, a Rienzi nyitánya zárja az első korong anyagát. Ha a tempó visszafogottabb is az átlagosnál, a zenekar csillogó és fényes, akár a komponista annakidején végre-valahára bekövetkezett, várva várt sikere.

A Columbus-nyitányt annyira ritkán adják elő, hogy szinte már nem is létezik. Pedig de. Alighanem a kiadvány leggyöngébb felvétele ez, melyen Jeffrey Tate nem kisebb együttest dirigál, mint a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát. Nincs mese, a neves együttes hangjai fojtó agyaggá állnak össze, pedig a perpetuum mobile-szerű futamokban bővelkedő darab egyáltalán nem érdektelen.

Az utána következő ciklusban a Londoni Szimfonikus Zenekar sokkal szebben szól, a nálunk is gyakran megfordult Marek Janowski vezényletével. Igaz, a keze alatt hallható négy mű rám nem tett mély benyomást. Az 1833-ban komponált Tündérek nyitánya itt-ott megcsillant olyan erényeket, amilyeneket az egy évvel későbbi Szerelmi tilalomban hallottunk az első lemezről, de az utána következő három induló legfőképp arra ad alkalmat, hogy világosan lássuk, honnan is merítenek a legtöbbet napjaink hollywoodi filmzeneszerzői. Annyiban persze igazságtalan ez a megállapítás, hogy mindhárom opusz hallhatóan a kiteljesedett Wagner zenéje már, dacára annak, hogy a mester ezekben a művekben olyasfajta üres, minden ihletet nélkülöző dagályosságra vetemedett, melyek elképzelhetetlenek lennének az ugyanezen időszakban, a hatvanas-hetvenes években született alkotások zenei szövetében.

Talán nem véletlen, ha – szembefordulva a kiadvány tematikájával, és főképp e három indulóval – legvégül a Siegfried-idill szólal meg. Itt már Neville Marriner dirigálja a St Martin in the Fields Kamarazenekart. A tőlük megszokott módon a tempók frissek, a hangzás inkább áttetsző és világos, bár ezt a szolid hangszerelés is alátámasztja.

Érdekes, és értékes kiadvány ez tehát, igaz, mind a kompozíciókat, mind az előadói kvalitást tekintve a súlypont az első számú korongra helyeződik. Sokan gondolják, hogy ismerik Wagnert, hogy világosan körvonalazható minden érzés, szín, gondolat, hangulat vele kapcsolatban. Ez a lemez alkalmat ad ennek megkérdőjelezésére, a korai zsengéken, szárnypróbálgatásokon, vagy az igazi wagneri hang megtalálásához vezető út jelentékeny állomásain keresztül megközelíthető, ismeretlen Richard Wagner felfedezésére.