Kedd vagy péntek? (Glazunov: Symphony No.5)

Glazunov: Symphony No.5
The Seasons
Royal Scottish National Orchestra
José Serebrier
Warner Classics - 2564 61434-2

Kedd vagy péntek?

Ez a látszólag értelmetlen kérdés alapvetően meghatározta Alexander Konstantinovics Glazunov megítélését. Az 1800-as évek végén ugyanis szívesebben töltötte péntek délutánjait Rimszkij-Korszakov és barátai társaságában, mint a kedd estéket Balakirev és a nemzeti zene elkötelezettjeinek bűvkörében. Pedig ez utóbbival a barátságuk hosszú életűnek és nagyon is szorosnak indult. A gazdag könyvkiadó és kereskedő fia alig 14 éves ismerkedett meg az akkor már az Ingyenes Zeneiskolát igazgató, lelki és vallási válságokon már túljutott Balakirevvel. Egyébként ő mutatta be Korszakovnak is, aki aztán a Szentpétervári Konzervatóriumban előbb szakmai tudását, később katedráját is átadta a csodagyereknek.

A Glinka követőjeként számon tartott Korszakov, bár tagja volt az \"orosz ötöknek\", s éppoly fontosnak tartotta az orosz zenei és népzenei hagyományok folytatását, mint Muszorgszkij vagy Kjui, a megoldást mégis inkább a Liszt vagy Berlioz által fémjelzett romantikus irányzatban látta. A tanítvány Glazunov pedig még messzebb ment. Egyrészt szó szerint, egész Weimarig, hogy találkozzék az idős Liszttel, és elvezényelje Első szimfóniáját 1884-ben, másrészt átvitt értelemben, hiszen példaképei ekkor már Brahms és még inkább az első \"nyugati\" orosz zeneszerző, Csajkovszkij voltak.

Glazunovról igencsak szűkszavúan írnak a zenei lexikonok. S amilyen pazarlóan bánunk a tehetségekkel, hamar elfelejtjük, hogy az ifjú titán 1880-1890 táján világszerte kedvelt és gyakran játszott szerző volt. Nyolc befejezett szimfóniáját szívesen és nagy sikerrel vezényelte Európa-szerte.

Az 1895-ben keletkezett B-dúr az ötödik a sorban, s azok szerint, akik hallották már mind a kilenc ópuszt - a legutolsót G. Juggin hangszerelésével és kiegészítéseivel -, azok állítják, hogy mind közül ez a legdrámaibb, legkifejezőbb, s - talán épp ezért - a legnépszerűbb is.

Többször meghallgatva a jó félórás, klasszikus felépítésű művet, mindenekelőtt a hangszerelés változatosságát, ötletességét figyelhetjük meg. A dallamvezetés, harmonizálás a romantika terméke, de annak is a nyersebb, \"oroszosabb\" változatával találkozhatunk. A Scherzo kötelezően virtuóz és szellemes, az Andante egyszerűen csak szép, míg a zárótétel a maga harsány rezes karával látványos befejezése a műnek. Az ötödik szimfónia tehát egyrészt valódi mestermunka, a szó eredeti értelmében, ahol a mesterségbeli tudás, a technika birtoklása a bizonyítandó cél, másrészt állandó utalás, tiszteletadás az elődök és a kollégák felé. Egy főhajtás Csajkovszkijnak, egy biccentés Glinkának, egy kacsintás Wagnernek.

A skót zenekar hangzása meggyőző, mély tónusú, a trombiták kicsit ugyan karcosabbak a kelleténél, de ennyi forte között könnyen elvész a kulturált hang. Egészében véve kellemes meglepetés e már-már szimfonikus költemény.

Sajnos, a lemez maradék majd\' negyven percét már kevésbé lehet élvezni. Az Évszakok című - magától értetődően négytételes - balettzene 1890-ből való. A könnyed, fajsúlytalan szórakoztató zene remeke. Jól szól, csak éppen nehéz megmondani, hogy tulajdonképpen minek is hallgatja az ember. A bombasztikus balettzene helyett - ha már egyszer a tetszetős szimfónián így felbuzdultam - szívesen megismerkedtem volna akár a zongoraversenyekkel, akár a vonósnégyesekkel. Talán majd legközelebb.