Halál nemtője Azrael (Suk Asrael-szimfóniája Mackerras vezényeletével)
JOSEF SUK:
Asrael (Symphony in C minor, Op. 27)
Czech Philharmonic Orchestra
Sir Charles Mackerras
Supraphon
SU 4043-2
*
„Nézz fel, ím én Azrael vagyok”
(Madách Imre: Azrael)
1904. május elsején érte a halál Antonín Dvořákot: öthétnyi betegeskedést követően szívelégtelenség végzett vele. Temetése négy nappal később zajlott, utolsó útján prágai polgárok ezrei álltak sorfalat, sírja fölött egy egész nemzet gyászolta legnagyobb fiát. Jelen voltak ravatalánál a haza nagyjai, de az emlékezők közt volt szeretett veje, Josef Suk is, aki nemcsak rokoni, de baráti és kollegiális kapcsolatot is ápolt a zeneszerzővel.
Az akkor harmincéves Suk, mint reményekkel teli, ifjú komponista komoly elhatározást tett pár hónap múltával: szimfóniát szerez mestere és apósa emlékére, méghozzá egy grandiózus, Dvořák élete és munkássága előtt tisztelgő nagyzenekari alkotást. 1905 elején látott hozzá a komponáláshoz, s még mindig csak a mű felénél tartott, mikor az év júliusában újabb szerencsétlenséggel kellett szembenézzen: váratlanul meghalt felesége, Dvořák legidősebb lánya, Otilie. A kettős, kegyetlen csapás, minthogy bő egy éven belül veszette el apósát és szakmai példaképét, valamint nejét, gyászszimfóniává érlelte Suk újonnan készülő munkáját.
Az efféle tragédiák – vallotta a szerző – vagy elpusztítják az embert, vagy felszínre hozzák, végleg kiérlelik benne a szunnyadó kreatív energiákat. Suk ez utóbbit élte meg.
A komponálás folyamata, melyben Suk vigaszt és reményt keresett a fájdalom leküzdésére, lassan haladt, csak 1906 őszére született meg a teljes mű, bemutatójára a rákövetkező év februárjáig kellett várni. A nagyszabású, több mint egyórányi hosszúságú szimfónia megosztotta a korabeli hallgatóságot, tanácstalanság, meg nem értés, közöny fogadta.
A szimfónia mellékneve, Asrael, a zsidó és az iszlám vallási mitológiákban használatos Azrael halálangyalra utal. Azrael nevének jelentése „Isten segítsége”, vagyis ezen védőangyal feladata, hogy a holt lelkeket átsegítse a túlvilágra, vigaszt nyújtson és elirányítsa azokat, akik épp elhagyják földi létüket. Suk szimfóniájának ő a megidézett „főszereplője”: harc az élet és a halál között, a veszteség és a gyász, a haláltánc, Azrael mindezekben jelen van. Tudjuk, győzelme, vagyis a halál sötét diadala csak ideiglenes, illúzió, Azrael mégis mindig a valóság, a lét fölött lebeg.
Az ausztrál dirigenst, Sir Charles Mackerrast is alig több mint egy éve vesztettük el, a Supraphon kiadó gesztusa, mellyel posztumusz közzéteszi egyik kései koncertjének felvételét, elvéthetetlen: Mackerras érdemei a cseh zenék népszerűsítésében elévülhetetlenek, Suk gyászszimfóniájának lemezén így voltaképpen „érte szól a harang”. A felvétel 2007 nagypéntekén készült Prágában, száz évvel a mű ősbemutatója után, s Sir Charles egyik utolsó, a Cseh Filharmonikusok élén végzett munkáját rögzíti. Egyedi szépségével egyszersmind azt is demonstrálni képes, Mackerras jelentős és megkerülhetetlen figurája volt korunk zenekultúrájának.
Bízvást elmondható e produkció nyomán is: a „Csehek” a mai napig egy extraklasszis zenekar. Mackerrasból ugyan hiányzik az a fajta kíméletlen vaskeménység, szigor és ellentmondást nem tűrő lendület, ami ugyanezen együttes élén Václav Talichnak volt elidegeníthetetlen védjegye, s, meglehet, az a kreativitás és színgazdagság sem igazán sajátja, ami Karel Ančerlt jellemezte fénykorában. Van azonban benne valami – a legjobb értelemben vett – fölényes, tudós bölcsesség és higgadtság, önuralom, letisztultság, mely különös erőt, tartást és fényt kölcsönöz az interpretációinak.
Mackerras Asrael-szimfóniája méltóságteljes előadás mindenekelőtt; meleg hangú, meghitt olvasata egy ellentmondásos műnek. A koncert légköréből átmentett ünnepélyesség és emelkedettség ezúttal egy hanglemez erősen korlátos hatókörében is képes maradéktalanul megszólalni. Mackerras dirigálásából hiányzik a feszítő akarat, mégis, végtelen türelme, empátiája és fegyelmezettsége, mellyel e terjengős, néha igencsak nehézkes zenemű felé fordul, valósággal végigkalauzolja a hallgatót e komplex és súlyos darabon. Megkapó, ahogy a nemes, mély humánum és szelídség az előadásból árad: lenyűgöz, elbűvöl és csontig hatol.