Csodavárás - Bernard Haitink Mahlert vezényel

\"Mahler Kerstmatinees\"
Philips Dutch Masters, Volume 50
464 321-2

Megfigyelték már, hogy az emberek mennyire másként viszonyulnak azokhoz a lemezekhez, amelyeknek valamiféle történetük van? Ez a Mahler-szimfóniákat tartalmazó 9 CD-s doboz is ilyen: egyszeri, megismételhetetlen alkalomhoz, a Concertgebouw karácsonyi matinékoncertjeihez kötődik.

A történet röviden: Bernard Haitink, az Amsterdami Concertgebouw akkori vezető karmestere 1977 és 1987 között minden évben karácsony napján egy-egy Mahler-művet vezényelt el a zenekar élén az Eurovíziós matinék keretében. Ezeket a koncerteket a világ számos országában sugározták a TV-ben, ám hangfelvételként egészen 1999-ig nem kerültek kiadásra (ekkor is csupán Hollandiában, a Philips Holland Mesterek sorozatában jelentek meg CD-n, máshol nem is kaphatóak). Ezt a sorozatot a cég amúgy is jórészt Haitink miatt hívta életre, aki talán a legnagyobb név a kiadó katalógusában, szinte mindent lemezre dirigált már az elmúlt négy évtizedben. A Mahler-szimfóniákat első ízben a hatvanas években, stúdiókörülmények között vették fel vele, majd következett a most tárgyalt gyűjtemény, benne hét szimfóniával, valamint a Vándorlegény-dalokkal és a Fiú csodakürtje-ciklus néhány dalával.

Sokan és sok helyütt értekeztek már a stúdiófelvételek és az élő előadások közötti különbségekről, így ezen a helyen csupán annyit jegyeznék meg: Haitinkra rá sem lehet ismerni ezeken a koncerteken, hiszen lemezfelvételei gyakran szárazak és unalmasak (például a néhány évvel ezelőtt rögzített Don Carlo-ja eséllyel pályázik a legérdektelenebb operaelőadás megtisztelőnek nagy jóindulattal sem nevezhető címére), ezek az előadások pedig egy-két kivételtől eltekintve feszültségtől izzók és izgalmasak. Hogy ez miként lehetséges, arra ne tőlem várják a választ, ám nyilván Haitink is azon karmesterek közé tartozik, akire az élő előadás és a közönség jelenléte kifejezetten ispirálóan hat, nem beszélve az olyan kivételes alkalmakról, mint ezek a karácsonyi koncertek.

A lemezeket hallgatva az embernek az lehet a benyomása, hogy a karmester ezeken a hangversenyeken a pillanat varázsának engedve sok olyan dolgot is fel mert vállalni a művek előadásakor, amelyet stúdióban a hangzás érdekében feláldozott volna, gondolok itt többek között az 1. szimfónia nyitótételének éles dinamikai váltásaira, amelyet a lemezfelvételeken gyakran hiába keresnénk.

Az élő előadás ténye a dirigens teljesítményén túl kihat a hangzás minőségére is, szerencsére pozitív irányba. A Concertgebouw zenekarát talán még soha nem hallottam ilyen szépen játszani, a vonóskar (valószínűleg az egyik legjobb a világon!) és a rézfúvósok külön kiemelendők. A Holland Rádió technikusai kiváló munkát végeztek: ideális az egyensúly a különböző hangszercsoportok között, és ez - Mahlerről lévén szó - nem kis teljesítmény. Egyetlen hangszer sem szól a távolból, és nincsenek bántó, fülsértő hangok sem.

Az egyes szimfóniák interpretálásának színvonala persze nem teljesen egységes. Kezdjük azzal, hogy sajnos, hiányzik a 6. és a 8. szimfónia, előbbiből Haitinknak van már élő felvétele korábbról, míg az utóbbinál nyilvánvalóan a hatalmas apparátus jelenthette az akadályt. Kiválóan sikerült a 7. és a 9. szimfónia előadása, pedig egyiket sem könnyű eljátszani (és meghallgatni sem). A 9. zárótétele igen lassúra sikeredett (persze a tempó nem esztétikai kategória...), amely igencsak próbára teszi a hallgatókat. Olyan sokszor kapcsolták össze a tételt a halállal való szembenézés gondolatával, hogy már szinte szégyellem leírni, de pontosan ugyanígy éreztem magam is a lassan hömpölygő, ám magasztos előadást hallgatva.

A számomra igen kedves 4. szimfónia teljesen átlagosnak mondható előadásban hangzik el, ám a Maria Ewing által hihetetlen erővel és szuggesztivitással énekelt zárótétele miatt mégis érdemes meghallgatni.

Az igazán értő mahleriánusok szerint Mahler-összest egy karmestertől sohasem szabad venni, hiszen az egyik szimfóniában az egyik, egy másikban pedig a másik dirigens a befutó. Ezt támasztja alá az is, hogy például a nagy Bruno Walter, vagy Klemperer a Mester egyik-másik szimfóniáját sohasem vezényelte. És mégis: Haitink ezen Mahler \"majdnem-összese\" sokkal közelebb hozta számomra a zeneszerző-karmester művészetét, mint bármilyen gondosan összeválogatott cd-csomag. Van, aki ennyivel is beéri...