Csajkovszkij 4-5-6. / Mravinszkij

TCHAIKOVSKY:
Symphonie Nr. 4 f-moll op. 36
Symphonie Nr. 5 e-moll op. 64
Symphonie Nr. 6 h-moll op. 74 \"Pathétique\"

Leningrad Philharmonic Orchestra
Evgeny Mravinsky

Universal / Deutsche Grammophon
28947 75911

Mit jelenthet nekünk ma egy 1961-ben készült felvétel, Csajkovszkij utolsó három szimfóniája Jevgenyij Mravinszkij vezényletével? Mit mond a romantika, az érzelmek, a szenvedélyek, a szenvedés, a boldogság, a reménytelenség - kérdezhetnénk.

Mindenkinek mást, válaszolhatnánk frappánsan és lekezelően, s már túl is vagyunk a kényelmetlen kérdésen. De valóban? Mindenkinek mást jelentenek ezek a szavak? Nem éppen az a helyzet, hogy minden ember nagyon is hasonló gondokkal küszködik élete során?

Csajkovszkij részletesen ír a IV. szimfóniáról barátjának és mecénásának Meck asszonynak:
\"A bevezetés az egész szimfónia magvát tartalmazza… ez a fátum, ama végzetszerű sors-erő, amely megakadályozza, hogy a boldogságra való törekvésünk célhoz érjen; amely féltékenyen gondoskodik arról, hogy a boldogság és a nyugalom sohase szaporodjék el, hogy felettünk az ég sohase legyen felhőtlen. Olyan hatalom, amely Damoklész kardjaként állandóan fejünk felett lebeg és folytonosan mérgezi lelkünket… A levertség és reménytelenség vigasztalan érzése egyre nagyobb, egyre égetőbb lesz. Nem lenne-e jobb, ha teljesen elfordulnánk a valóságtól és álmokba ringatnánk magunkat?\"

Csajkovszkij kissé depressziós, érzékeny emberként az álmokba, egy kitalált világba vágyott. Akkoriban, kedélyoldó pirulák híján, lévén tehetséges ember, zeneszerzésbe temette minden bánatát, keserűségét, boldogtalanságát. És közben időről-időre eljutott ahhoz a felismeréshez is, melyet a IV. szimfónia zárótételében minden szónál érthetőbben fogalmaz meg: \"ha önmagadban nem tudsz boldogságot találni, nézz körül! Eredj a nép közé. Nézd, ezek az emberek mennyire értik, hogyan kell vidámnak lenni és magukat boldog érzéseiknek teljesen átadni\".

Vérpezsdítő élmény ez a negyedik tétel a Leningrádi Filharmonikusokkal. Mravinszkij elképesztő tempót diktál. Az ember már az első akkordnál kiesik a székéből, de ha mégsem, hát néhány taktussal később biztosan saját elhatározásából fog felpattanni, mert teljes képtelenség nyugton maradni. Itt aztán átadhatjuk magunkat a boldogságnak, még akkor is, ha a \"sors\" igyekszik közbeszólni egy-két taktus erejéig…
És mivel szerencsére lemezről van szó, meg is tehetjük, hiszen otthon a négy fal között, nem kell félnünk, hogy gyanakodva néz majd ránk a mellettünk ülő. (Tudom én jól, nincs az a hallgató, aki manapság meg merné kockáztatni, hogy felpattanjon a székéről egy jól nevelt koncertlátogatókkal teli teremben...)

Alapjában véve mindhárom szimfónia hasonló mondanivalóval szolgál. A küzdelem, a fájdalom rendre váltakozik a felcsillanó remény, a boldogság hangjaival. Egyik percben végtelen szomorúság, a másikban felhőtlen boldogság. Reménytelenség és optimizmus, fájdalom és öröm. Csajkovszkij pontos képet festett az élet örök körforgásáról, az emberi lélek kifürkészhetetlen csapongásairól, az érzelmek állandó hullámzásáról, s Mravinszkij zseniálisan irányítja ezt a folytonos, hömpölygő változást.

A két korábbi szimfóniában a zárótételek ujjongása optimista kicsengést ad a műveknek. A reménytelenség, az ádáz harcok, az örökös küzdelem végeztével mindig kapunk némi reményt a boldogságra, az örömteli életre.
Másként történik viszont a VI. szimfóniában, amelyet Csajkovszkij életének utolsó évében komponált, s melynek bemutatása után nem sokkal meghalt.

Az ujjongás itt a harmadik tételre jutott. A negyedikben a zeneszerző egyértelműen a halálra készül. Érett, rendkívül komoly muzsika ez, esetenként az őszinte, szenvedélyes vágyakozás, másutt a beletörődő, reményvesztett lemondás hangjait halljuk. S bármennyire vágyunk is rá, a tétel legvégéről is elmarad az áhított optimizmus. Csajkovszkij őszinte, nem áltat bennünket semmiféle happy enddel. Talán éppen azért, hátha tanulunk belőle…

Szívszorító, rendkívül megható előadás. Nehéz szabadulni a hangulatától, gondolkodásra, alapos befelé figyelésre késztet.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a világ egyik legjobb zenekarát halljuk a lemezen. Mravinszkij, 35 éves korától kezdve majdnem 50 éven át vezette az együttest, amellyel kivételes kapcsolatot alakított ki. Hatalmas munka eredménye ez a rendkívül egységes, igényes hangzás.

Bár a tökéletes technika, a tudás, az átgondoltság önmagában még kevés volna. Van itt még valami más is, amitől ez a felvétel ennyire magával ragadó. Valami, ami talán mára kezd kimenni a divatból, amitől esetleg kissé kényelmetlenül érezhetné magát a közönség, amit a kritikusok a \"kellő távolságtartás hiányának\" nevezhetnének.

Jevgenyij Mravinszkij keze alatt ez a zenekar nem fél ujjongani, és nem fél sírni sem. Végtelen a boldogság és végtelen a szomorúság is. Nincs díszcsomagolás, nincs marketing, semmi kimért, udvarias pózolás. Csak a lényeg. Az érzelmek, a hangulatok, a tökéletes hangzás és a mély beleélés.