Bécsi vér(rokonok) - Willi Boskovsky felvételei

Wiener Johann Strauss Orchester
Willi Boskovsky
EMI Classics - Double Forte 7243 5 75676 2

Január első napján nincs fontosabb zenei esemény az újévi koncertnél. Ilyenkor megkérdőjelezhetetlenül komolyzenévé válnak a marsok és valcerek, a Maestro személye már évekkel korábban konkretizálódik, a jegyárakról meg inkább ne is beszéljünk.
Most a koncert menetrendszerűen piacra kerülő friss felvétele mellé örök darabként begyűjthetünk egy olyan kiadványt is, amely visszarepít minket pár évtizednyit az időben, azokba az esztendőkbe, amikor hosszú évekig egyetlen karmester dirigálta ezeket a különleges koncerteket. Egy olyan karmester, aki tökéletes lezárója volt a \"bécsi vérvonalnak\".

1819-ben a 15 éves Johann Strauss csatlakozik barátja, Joseph Lanner triójához. A kezdetben brácsás, később segédkarmester Strauss a barátság múltával saját zenekart alapít, s megkezdődik a rivalizálás a két zenekar, illetve a jobb bécsi kávéházak között.
Lanner két leghíresebb keringője, a Die Romantiker és az Abendsterne halála előtt két évvel készült saját együttese számára.

Az \"öreg\" Strauss nem sokáig élvezhette a \"Keringőkirály\" megtisztelő címet, hiszen legidősebb fia személyében olyan riválisa lett, amilyen az egyébként igen tehetséges egykori barát Lanner sosem volt.
Az egyszerű felépítésű keringők - bevezetés, öttagú valcerlánc, coda - szellemes ritmikájuknak, kitűnő hangszerelésüknek és frissességüknek köszönhetően korának legnevesebb szomorú-zeneszerzői csodálatát is kivívták.
A családi vállalkozásba a kisebbik fiú, az eredetileg építésznek készült Josef is hamar bekerült. Mintegy 280 zeneművel gazdagította a bécsi repertoárt. A lemezen feleségének írt esküvői ajándéka a Perlen der Liebe hallható.

Francesco Ezechiele Ermenegildo Cavaliere Suppe Demelli a Split-i születésű osztrák zeneszerző Franz von Suppé néven 1860-ban írta az első modern bécsi operettet, a Das Pensionat c. egyfelvonásost. A Theater an der Wien-ben működő zeneszerző nevéhez fűződik számos zenés játék, köztük a Dichter un Bauer, vagy a nyitányáról közismert Lechte Kavallerie is.

Carl Millöcker zenekari fuvolistaként kezdte pályáját, majd rövidesen ő is a Theater an der Wien karmestere lett. (Úgy látszik, akkoriban a zeneszerzőkből lettek karmesterek, és nem a zongoristákból...) Legnagyobb sikerét egy olyan szövegkönyvből készült operettnek köszönheti, amely eredetileg kevés híján az ifj. Strauss kezében landolt.

Merő bosszantásból, a Strauss család elleni személyes sérelem megtorlásaként mutatta be kiadója a bécsi publikumnak Carl Michael Ziehrer-t. A különös karriert befutó Ziehrer kezdetben katonakarmesterként, később a román király udvari karmestereként, végül a császári-királyi udvar báligazgatójaként a jellegzetes bécsi tánczene utolsó képviselője lett.

Az utolsó zenész-Strauss, Eduard Leopold Marie 1969-ig, vagyis haláláig vezette a Johann Strauss Zenekart. Az ő kezéből vette át a karmesteri pálcát a bécsi hagyományok méltó követőjeként az akkor már hatvan éves Willi Boskovsky, hogy hegedűvel a kezében irányítsa a zenekart, és \"egyebek közt\" sok éven át a Bécsi Filharmonikusok újévi hangversenyeit. Pályafutásával lezárult az a korszak, melyet joggal tarthatunk a bécsi tánczene aranykorának.

Az 1971-72-ben készült felvételek azt a száz év alatt kikristályosodott előadásmódot reprezentálják, amit sokan próbáltak már utánozni, ezeddig kevés sikerrel. A hangszercsoportok, szólisták, tuttik aránya, a hangszín, a ritmika, a \"feeling\" taníthatatlan.
Üljünk le egy kicsit, és élvezzük a \"boldog békeévek\" hangulatát, amikor még a kávéházakban keringőt játszottak, fiákerek sorakoztak az Opera előtt, s a nagyérdemű bálokban múlatta az időt.
A többit úgyis ismerjük.