\"A Második\" (Mahler: Dal a Földről / Kletzki)

MAHLER: Das Lied von der Erde
SCHUBERT: Rosamunde Overture D.644
MAHLER: Symphony No.4
Symphony No.5 - Adagietto

Emmy Loose, Murray Dickie, Dietrich Fischer-Dieskau
Philharmonia Orchestra
Royal Philharmonic Orchestra
Paul Kletzki

EMI Classics
7243 4 76912 2 5

Mivel minden rendes Café Momus-olvasó ismeri Woody Allen A világ második legjobb gitárosa c. alapopuszát, ezúttal nem bajlódok sokat annak az ecsetelésével, hogy mekkora hendikeppel indul a versenyben az, aki Gustav Mahler Dal a Földről szimfóniáját akarja lemezre rögzíteni.

Adva van a mű 1952-es kiadása, ahol maga az ősbemutató dirigense, Bruno Walter az utolérhetetlen Kathleen Ferrier társaságában vitte tökélyre a darab előadását. E felvétel azon kevesek közé tartozik, amely egybekovácsolta a zenerajongók máskor ezerfelé húzó táborát: szinte minden közvélemény-kutatáson folyamatosan bekerül a legjobbak közé. (A komolyzenei toplistákkal kapcsolatosan egyébként érdemes Dauner Nagy István múlt évezredbeli, sajnos még mindig aktuális sirámait újraolvasni: Az évszázad felvételei?)

Szóval, amikor a lengyel születésű svájci karmester, Paul Kletzki 1957-58 táján fejébe vette \"Mahler legszemélyesebb műve\" (ezt is Walter mondta) lemezfelvételét, a cél csak a tisztes ezüstérem lehetett. A dal és szimfónia oly különös elegyének e megörökítése most az EMI Classics jóvoltából kerülhet CD-játszónkba. A produkcióhoz remek muzsikusgárdát sikerült összeterelni. Ferrier csodás szólamát ezúttal bariton, Dietrich Fischer-Dieskau szólaltatta meg, a tenorszólista Murray Dickie.

Kezdjük ez utóbbival! Hangja nem az behízelgő tenor, amelyik \"elsőre beül\" a hallgató fülébe. Különösen forte üzemmódban a voce kiélesedik és felvesz valami nazális, bántó színt. Ez elsősorban a hősies első (Das Trinklied vom Jammer der Erde) és ötödik tételben (Der Trunkene im Frühling) rontja az összképet. Ezzel szemben a nehezebb és kényesebb harmadik tételben (Von der Jugend) bravúros módon, élményszerűen oldja meg feladatát. Bámulatos hajlításokat, légies pianókat énekel, egy egész tündérvilágot elénk varázsol.

A mélyebb szólamra Dieskau választása adta meg az egyedüli lehetséges módot, hogy az megközelíthesse Ferrier legendás előadását. (A komponista a karmesterre bízta, baritonnal vagy alttal énekelteti a szólamot. Walter és a karmesterek többsége ugyanakkor énekesnőkre osztotta a feladatot.) Dieskau egyszerűen tökéletes. Hangja egyszer olvadóan melankolikus, máskor meg vadul hideg és kemény. De mindezen túl megsejtet valamit a zeneszerzőt kísértő közeli halálból, a mahleresen finom elmúlásból. A darabzáró \"ewig…ewig (örökké…örökké)\" szavak pedig már mintha egyenesen a túlpartról szólnának hozzánk.

A produkcióban a Philharmonia Orchestra működik közre, igazán ihletett módon. Hibátlanok a szólók, külön említést érdemel a bevezető tétel hatalmas és visszatérő kürtmotívuma, aminek Mahler (tőle megszokottan) kiemelt jelentőséget szánt. Kletzki teljesen alárendelte magát a kottának, hallhatóan a Mester gondolatainak leghűbb és legpontosabb visszaadására törekedve.

A második CD-n a IV. szimfóniát vezényli Kletzki. A Mester legkurtább szimfóniája pont a rövidségével szokta feladni a leckét az interpretátoroknak. Az átlagos Mahler-dirigens ugyanis hozzászokhatott, hogy a szerző gondolatait nagy vonalakban megszerkesztve, apránként építkezve lehet hatásosan kifejteni. No, a Negyedik nem ilyen. A négy tételből három a klasszikusoknál megszokott méreteket használja (8 és 16 perc közöttiek), egyedül a harmadik, mintegy 21 perces tétel a kivétel.

Ha lehet ezzel a kifejezéssel élni, ez a legemberibb Mahler-szimfónia. Talán e művében foglalkoztatta legkevésbé az elmúlás, talán itt hallatja hangját legkevésbé a misztika, talán itt szerepel legtöbbet a természet, a mesevilág, és egészen biztos, hogy ebben a szimfóniában jelenik meg legsűrűbben a vidámság, a humor, az irónia. (Persze mindez csak mahleri mércével - ne feledjük a komponista melankolikus természetét.)

Kletzki (ismét a remek Philharmonia Orchestra élén) nagyszerűen teremti meg a szimfónia hangulatfestő alapelemeit. A zene humora ellenállhatatlan, ugyanakkor megmarad a kedves és elegáns alaphang, egy pillanatra sem lesz uralkodó a vaskosság, ami másoknál oly zavaróan megjelenik. A második tétel scherzójából kibújik a könnyed bécsi keringő, hamisíthatatlan lesz a k.u.k.-hangulat. De a negyedik tétel (Wir genießen die himmlischen Freuden) azért Kletzkinél is kellően misztikus lett.

A szopránszólót Emmy Loose énekli, a ma szokásosnál könnyedebb szubretthangon. Édes meseként szól a Des Knaben Wunderhornból vett részlet. Az énekesnő remek technikával, szinte gyermekhangon dalolja el Mahler mennyei látomását.

A CD-n még található egy remek részlet az V. szimfóniából, a híres Adagietto. Kleztki ezt a részletet is hamisíthatatlan Mahler-dirigensként vezényli, sejtelmesen, megrázóan és túlvilágian.

Bár a karmestert korábban csak egy-két felvételéről, mondhatni alig-alig ismertem, mostantól gyűjteni fogom felvételeit.